Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-01-26 / 4. szám

If év Budapest, 1906. január 26. 4 szám EVAMELIKÜS ÖEÍLLÖ EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EV ANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven, a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden két hétben. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szöveget és diját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : KOVÁCS SÁNDOR theol. akad. tanár Pozsony, Konvent-utca 11.. szára. KIADÓHIVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára egész évre a „Hivatalos Közlemények" melléklettel egész évre 10 kor., félévre 5 kor., negyedévre 2.50 kor. A Hivatalos Közleményeket az anyaegyházak ós felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Hirdetés ára oldalanként 32 kor. TARTALOM: Imaélet. A. E. L. K. — Az angol lelkészek szerepe, Gineverné Györy Ilona. — Tárca. Hitünk alapja. — Külföldi krónika. — Egyházi élet. — Irodalom. — Szerkesztői üzenetek. Imaélet. „Tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz engem." (Ján. 11, 42) Honnan a bölcseség és az erők? — kérdezék álmélkodva a zsidók már a Jézus életpályája kezdetén. A feleletet e kérdésre ő maga adja meg" néhány nappal halála előtt, midőn Lázár életrekeltése alkalmából mondja: „Tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz engem". Evvel igazolja, hogy mindaz, a mit eddig cselekedett, egész életmunkája - tulajdonképen egy ima munkája volt; a? Atya meghallgatta őt „mindenkor", mert a Fiú imádkozó lelke is szakadatlanul odafönn lakozott ő nála. A nép, persze, az máskép ítélte meg őt. Imájára csak kevesen gondoltak, ám annál többen az ő hatalmas cselekedeteire. Nagy prófétának tartották őt, a miként még ma is az emberek inkább hajlandók őt a legnagyobbnak elismerni a porból született nemzetség közül. Ám a mit az emberek benne nagynak láttak, azt ő ima útján nyerte az Atyától; de nem miként Mózes, a ki a sátorba ment, ha Istennel beszélni akart, még kevésbbé mint Jónás, a ki alig hogy beszélt Istennel, megfutott ennek orcája elől: Jézus imája nem volt kötve helyhez, időhöz, ő mindig a, sátorban volt, mindig az Atya színe előtt állott. Elete egy folytonos ima és meghallgattatás. Vájjon csodálkozhatott-e hát a nép, ha ő nagyobb dolgokat művelt, mint a többiek? Nein ember: Isten volt az, ki benne Izraelt meglátogatta. Jézusnak azért csak sikere lehetett mindenben. Szentségtörő ajak az, a mely az ellenkezőt állítja. 0 azonban, bár a legjobban tudta, mit cselekszik, sohsem beszélt róla. Életének összes cselekedeteiben nem lát más egyebet, mint imáinak meghallgattatását. Tudta, hogy tanítványai megrendülnek; tudta, hogy a zsidók életére törnek: ám azért Lázár sírja fölött bizalommal mondja: „Tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz engem". Az ő imája nem emberi sikerekre, ezek keresésére, de a mennyei Atya akaratára, az abban való megnyugvásra irányult. Beléfoglalta Isten egész világkormányzását, összes világosságával és rejtélyességével. Imádsága így őt mindig Isten magasán tartotta. A ki sokat beszél Istennel, azzal Isten is sokat beszél s megmutatja neki dicsőségének titkát. Az is Isten dicsősége volt, a midőn Pharao nem hallgatta meg a hozzá küldött prófétát s lovastul és szekerestül a tengerbe fult. Az ő kormányzásában hiba nem lehet. Jézustól távol állott a kormányzást megzavarni. Az ő eledele volt „annak akaratát teljesíteni, a ki őt elküldte." Kezeit eltöltötte Isten akarata: ez volt a meghallgattatás adománya, a melyet imái hoztak néki. Ezért mondhatta élete végén: „Elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál", teljesen hiányosság nélkül. Mert ő mindenkor megkallgattatást talált. Nem volt ember soha, a ki ilyformán érintkezett volna Istennel s imájával megnyitotta volna a mennyország kincseit: csak ő. Ám ő utána az ajtó íme nyitva már mindenki számára. Maga világosan utal erre tanítványai előtt, mondván: „Felmegyek az én Atyámhoz es a ti Atyátokhoz; az én Istenemhez és a ti Istenetekhez". Nekik is szabad az Atyához úgy imádkozniok, mint neki. Sőt — kell... S im áj okra is Istennek ugyanazon áldása száll... Ah jó uram „taníts minket imádkozni!" A. E. L. K. Az angol lelkészek szerepe. Ha az írótoll embere úgy fogna az írásba, mint a képíró a festésbe, hogy a szilieknek egész skálája közül válogathat, melyikbe mártsa az ecsetjét, akkor most haboznám, melyik szint érintse a tollam, mert természetes, hogy a miről szólni kívánok, — az angol lelkészek szerepe, — végtelen változatosságot tűntet föl a szerint,