Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-08-17 / 33. szám

288 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ . 1906 nem. Az általam ismert Postillák közül pl. a Sartoriusféle külön kötetben dolgozza fel az evangyélmi, külön kötetben az epistolai perikopákat. Ugyanígy jár el az Arnd-fé\e Postilla. Ettől eltérő a Kohlbrügge tót, illetve cseh nyelvre is lefordított Postillája, a mely szabadon választott textusokat dolgoz fel, de még az ünnepkörök szem előtt tartásával. Ugyanígy jár el a Glatz-fé\e „Haus-Postille" 75 beszédből álló gyűjteményében. Szabadon választott textusokon nyugszik az Aarauban kiadott „

Stunden der Andacht" című német Postilla is, de már az ünnepnapokat nem veszi tekintetbe, hanem bizonyos előre megalkotott rendszernek megfelelően beszél hol erről, hol amarról, 413 rövid, vallásos elmélkedésben. Ezen az irodalmi téren tehát kétféle eljárással találkozunk s azért elénk tolul a kérdés, hogy mi a magyar Postilla megírásánál melyiket kövessük ? Teljes és a templomi prédikálást nyomon-követő úgy volna a Postilla, ha a perikopa-rendszert követné s annak minden egyes tételét sorban feldolgozná. Ez esetben a munka legalább két vaskos kötetre terjedne. Ilyen alakban azonban nem merem ajánlani a LutherTársaságnak, mivel attól félek, hogy nincs meg a hozzá való anyagi ereje. Különben is nem okvetlenül szükséges hajszálnyira követnünk a perikopa-rendszert. A célt máskép is meg lehet közelíteni. Mi a hívek kezébe épületes s igen jó Postillát akkép is adhatunk, ha a perikopáknak csak a javát, belőlük csak a lényegest dolgozzuk fel; azokat a textusokat, a melyeknek alapján a ker. vallás igazságai s az életnek főbb kérdései szépen és megkapóan tárgyalhatók. A perikopáknak úgyis nem mindenike egyforma-becsű. Ennélfogva a kevésbé értékeset fel lehetne cserélni az értékesebbel, a minthogy az alkalomszerűség többször utalja arra a szónokot, hogy az evangyélmit felcserélje az epistolaival, vagy megfordítva. így, hogy mindjárt példát is mondjak, az I. adventi epistola felett — nézetem szerint — találóbb első advent-vasárnapi beszédet lehet tartani, mint az e napra kitűzött evangyélmi perikopa felett, a mely tartalmánál fogva jobban oda paszszol virágvasárnapra. Gyengéje perikopa-rendszerünknek az is, hogy néha a legszebb szentírási helyeket kihagyja. így például a „tékozló fiúról" szóló parabola egyáltalán nincs meg a porikopák között. Máskor meg ismét egy dolgot többször is megismétel. Tudvalévő dolog ugyanis, hogy az Advent első vasárnapi s a virágvasárnapi perikopa ugyanaz. A „kenyér-csoda" is kétszer (Laetare és VII post Trinitatem) fordúl elő a perikopák között. A „jó pásztor" képe háromszor is kiragyog a perikopákból (Misericordia és III post. Trin. s a tótban még Pünkösd harmadik napján). A kapernaumi százados s a kapernaumi főember esete is közel rokon; s félreismerhetlen a rokonság a királyi vacsora és a királyi lakodalom között (II post. Trin. és XX post. Trin.) — miért is elég ezen textusok közül egy könyvben csak az egyiket feldolgozni, miután a bennük rejlő vallási igazságok így is eléggé szemléltethetők. A textusokra nézve tehát az elv az lehetne, hogy a Postilla megírásánál induljunk el a perikopák nyomán, és pedig, a mennyiben az evangyélmiak melegebbek, első sorban ezekén, de ne ragaszkodjunk merevenaperikopa-rendszerhez;sőta hol soványabb az egyik, helyettesítsük a másikkal, vagy más szép szentírási szakaszszal, a mint azt népünk vallási érdeke, lelki szükséglete s az alkalomszerűség fogja megszabni. Ezzel kapcsolatban azonban az a kérdés merülhet fel, hogy ki fogja mindezt ellenőrizni, megbírálni? Ki fogja a munkát a kijelölt irányban vezetni? - Felelet: egy szakavatott szerkesztő! 2. Én ugyanis a magam részéről a kérdést úgy gondolnám legkönnyebben megoldhatónak, hogy a LutherTársaság megbízna valakit, a ki a munkát nem egymaga csinálja meg, hanem többek munkáiból megszerkeszti. Tudom, hogy egyeseknek ez esetre a mű egységes voltát illetőleg lesznek aggályaik. Okosabbat azonban még sem lehet tenni. Én ugyanis ez idő szerint nem igen tudok egyházunkban olyan embert, a ki rövid idő alatt egy Postillát önállóan megcsinálhatna; de ha volna is talán ilyen emberünk, nem szabad felednünk, hogy egy ember mindig csak egy ember; még a legélénkebb szellem sem tud minden irányban egyforma ügyességgel mozogni s bármily geniális legyen is valaki, nem képes minden tárgyról egyforma megkapó erővel beszélni, vagy írni. Az ügyre nézve tehát előnyösebb, ha egy embernek egy vagy más irányú gyengeségében segítségére jön egy másik, a ki azon a téren talán kiváló s amannak gyenge beszédeit helyettesítjük ennek jobb beszédeivel. Ézt talán nem is szükséges hosszasan fejtegetni. Azért, nézetem szerint, a Postillát a legjobb munkaerők legsikerültebb munkáiból kell összeállítani, mert nagyobb hatást tőle csak így várhatunk. A mi pedig azt az aggodalmat illeti, hogy szerkesztés esetén a munka talán nem lesz egyöntetű, meg hogy talán nagyon is tarka lesz, esetleg ismétlődésekbe esik, — én nekem, megvallom, e tekintetben nincsenek aggályaim, ha a szerkesztés alapos. Mert az első dolog, a mit minden egyes dolgozatnál kikötnék, az volna, hogy a dolgozat textus-szerű legyen. A textus megadja minden elmélkedésnek nemcsak a tárgyát, hanem meghatározza még az ízét is. Hogy aztán egyes gondolatok, idézetek itt-ott talán többször is megismétlődnének a Postillában, az természetszerű dolog, mert hiszen egy vallásrendszernek a gondolatai szerves összefüggésben vannak egymással; de hát az ilyen kisebb jelentőségű ismétlődéseket még akkor sem igen lehetne elkerülni, ha az egészet egy ember csinálná is. Több szerző mellett azonban egy kiváló előnyre lesz kilátása a munkának, arra t. i., hogy üdébb s változatosabb lesz, mintha csak egy ember írná, mivel minden író a maga munkájának külön ízt ád s nem fognak az egész könyvön végig szinte az unalomig ismétlődni egy és ugyanazon képek, hasonlatok, szólásmódok és fordulatok. Különben a műnek e tekintetben való sikerülése egyenesen a szerkesztőn múlik. A szerkesztő, mikor a munkához hozzáfog, bekéri munkatársaitól a dolgozatokat; a megfelelőeket a maguk helyére illeszti; az egyforma tárgyúak közül a jobbikat választja s a netán mutatkozó hézagokat aztán utólagos munkafelosztás útján igyekszik kitölteni. így szerkesztettem én annak idején a „Konfirmácziói emlékkönyvemet." Fejemben megvolt a terve ; bekértem a dolgozatokat; a melyek célomnak megfeleltek, azokat átvettem, a melyek pedig hiányoztak, azokat vagy megírtam, vagy megírattam s mikor az egész anyag készen volt, mint az épületben az alkatrészeket, mindeniket a maga helyére illesztettem, így kell eljárnia a Postilla szerkesztőjének is, szigorú kritikával a cél felé törekedvén. 3. Mi legyen aztán abban a könyvben? A dolog természete hozza magával, hogy benne vallásos elmélkedések legyenek. És pedig, nézetem szerint, elmélkedések egyházi beszéd alakjában. Prédikációk. Vannak olyan Postillák is, a melyeknek nem ilyen alakúak az elmélkedései. Én azonban a prédikáció-alakhoz ragaszkodnám, mivel ez az egyházi tanításnak a legszokottabb, legnépszerűbb alakja s mondhatnám a legméltóságteljesebb is. A prédikációt minden ember bizonyos áhítattal