Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-07-27 / 30. szám

II. év. Budapest, 1906. július 27. 30. szám EVANGELIKUS ŐEÁLLÓ EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven, a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden két hétben. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : KOVÁCS SÁNDOR theol. akad. tanár Pozsony, Konvent-utca 11. szám. KIADÓHÍVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára a „Hivatalos Közlemények" melléklettel együtt egész évre 10 kor. félévre 5 kor., negyedévre 2.50 kor. A Hivatalos Közleményeket az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Hirdetés ára oldalanként 32 kor. TARTALOM: Istennek lelki kincstárai. Miller. — Véleményes javaslat az ú. n. parochiális könyvtárak ügyében. Prőhle Károly. — Szemle. — Oktatásügy. — Külföldi krónika. — Egyházi élet. — Pályázatok. Istennek lelki kincstárai. A Biblia az áldások tartalékának nagy kincstára. Nincs benne egy fejezet, nincs benne egy vers, nincs egy sor, nincs egy szó adva hozzá, mióta az ihletett toll az utolsó áment beleírta; mégis minden új nemzedék új eszméket talál e szent könyvben. Ezt minden egyéni tapasztalás bizonyítja. Gyermekkorunkban tanuljuk a bibliát szórói-szóra, de legbecsesebb mondásait nem értjük. Van benne világosság, vigasztalás, de mi nem látjuk; nem is láthatjuk, míg több tapasztalást nem szerzünk s szükségét nem érezzük. Egy ideig a biblia gazdagsága mintegy elrejtőzik előttünk s nem tárja fel kincseit nekünk. Majd olvassak verőfényes ifjúságunkban, de még sem találjuk meg benne az áldást vagy a segélyt, a mi benne rejlik. Azután elérjük a valódi élet küzdelmeit, megpróbáltatásait s új érzelmek nyilatkoznak meg bizalmas mondásaiban. ígéretek, melyek előbb színtelenek voltak, mintha láthatatlan tintával Írattak volna, most ragyogni kezdenek. A tapasztalás fölfedezi beesőket. Minden keresztyén, a ki soká élt, sok küzdelmen s megpróbáltatáson ment át, tudja, hogy sok szentírási helyet gyermekkora óta jól ismert, tán könyv nélkül is tudott, de a melyben akkor semmi vigaszt, segélyt nem talált, egyszerre — új tapasztalatai nyomán — kilobbant, mint az épen meggyújtott gyertya s fényt hinte útjára. A gyertya nem új, világíthatott volna elejétől fogva, de ő nem láthatta azt mostanig, mert más világok égtek körülötte, melyek ezt elhomályosították. Ily módon történik a személyes megismerkedés a bibliával. A szavak emlékünkben vannak bevésődve már gyermekkorunkban, korunk haladtával tapasztalataink föltárják valódi értelmöket. A földi örömek fénye elhalványul; az egészség megbomlik; kellemetlenségek jőnek ránk; emberekben való bizalmunk megtörik; szomorúság vesz erőt rajtunk s csapások zúdulnak ránk; a napfény, mely tegnap sugarakkal özönle körül, lealkonyodott s útunk sötétben halad. Ekkor az Isten szava, mely oly régóta van emlékünkben a nélkül, hogy fényben ragyogna, most fellobban, mint égi lámpa, ránk löveli áldott sugarait. Nem volt előbb is ily fényök ezeknek a betűknek ? De volt; ezek a lángok akkor is úgy égtek, mint most, de szemünk nem látta meg fény őket, míg a világ lámpái ki nem aludtak s sötétben nem maradtunk. A jó tartalékban volt félretéve, míg szükségünk lett rá. Istennek lelki kincsekkel teljes raktárai addig nem nyílnak meg előttünk, míg elevenen nem érezzük szükségöket. * Úgyszólván életünk útjának hosszában vannak elhelyezve, mindenik a maga helyén, hogy reá találjunk, a hol épen kell. Isten rendelete szerint minden pusztán van oáz; minden sötét odúban világító lámpákat gyújtanak; minden meredek szikla alján találni mászó botokat; minden folyón hidat építenek vagy kompot tartanak az átszállásra. De mindeniket csak akkor találjuk meg, mikor oda érünk, a hol szükségünk van reájuk. S miért is? Nem elég korán van-e meglátni a hidat, mikor a folyóhoz érünk ? nem elég-e akkor gyújtani meg a lámpát, mikor besötétedett? S nem elég-e, ha Isten akkor ad kenyeret, mikor éléskamránk kiürült? Isten jóságának tartalékát magokban tartó raktárai mindenütt a szükség pontján és idején találhatók. Vegyünk ennek megvilágítására egy pár ígéretet. „A veszedelem idejében sátorában rejt el engemet". Világos, hogy ezt az ígéretet nem kapjuk az öröm és jóllét idejében, csak ha bajban vagyunk s veszedelem fenyeget. „Ha átmégy sz a vizeken, veled leszek." A jóság e segítsége a sors hullámainak a háborgásaira van fentartva s nem verőfényes, sík mezőn jártunkra. „Hagyd el apátlan gyermekeidet, életben tartom őket s bízzék bennem a te özvegyed!" Ily ígéret nem szólhat a boldog nőnek, ki erős férj karjaira támaszkodik; sem a boldog gyermekeknek, kik boldogan játszadoznak