Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)
1906-06-22 / 25. szám
1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 179 1811 szeptember 21-éu nőül vette Blich er Margitot egy prépost 17 éves leányát, kiben hü élettársat talált s kivel 33 éven át boldog házaséletet élt. Neve ösmert lett a külföldön is. Mythologiáját Schlegel lefordította németre s úgy emlékezett meg róla, mint a legnagyobb dán költőről. Szeretett volna ismeretséget kötni egyik legjelesebb kortársával, Mynsterrel. a későbbi sjelandi püspökkel. De ez a kísérlet balul ütött ki és egyik életírója szerint ennek oka a két egyéniség közötti nagy különbség. Mynster kiváló tehetség volt, de Grundtvig ennél több: zseni. A kedélybetegségnek többé nyoma sem volt. A gyakorlati lelkészkedés erősítette Grundtvig hitét. Egy ízben egy szegény öreg nő haldoklását látta s erről következőképen írt egyik barátjának: „Épen most éltem át csodálatosan dicső perceket egy szegény öreg asszony halálos ágyánál. Mily örvendetes, mily vigasztaló az mégis szemeink előtt látni, mily hatalom Isten igéje a halál keserűségének elűzésére ... Oh barátom ! Az egész világ öröme semmi ehhez képest! A leglelkesebb költő is csak halvány képét adhatja a hit fenségének az örökkévalóság fényének ahhoz képest, a mi ily órában nemcsak szemeink előtt áll, hanem megígéri és meggyújtja szivünket". 1812-ben adta ki egyik korszakalkotó művét, melynek címe : „Kort Begreb af Verdens Krönike i Sammenhaeng" (Világkrónika összefüggésének rövid fogalma). Eredetileg egy tankönyvet tervezett; de a reformációig eljutva, tervét megváltoztatta s készített egy szélesebb alapon álló történeti irányművet. Az egész mű klasszikus leszámolás a XVIII. század úgynevezett „felvilágosodásával". A mű első kiadása pár nap alatt elfogyott. A bevezetésünkben is említett Bastholmról azt mondja: Az ő elve a szellemi dolgokban az volt: „Az Istenről, erényről és örökkévalóságról szóló igazságok szükséges vezércsillagai az embernek. Tiszta szem maga is megláthatja azokat. Igen ám, de mikor a tiszta szem és jóllátó oly kevés, épen azért az írott kijelentés felette szükséges. 0 hadakozott a régi egyszerűség ellen a hitben és beszédben, mint a régi egyházi szokás ellen. A biblia kulcsait, a régi szent nyelveket, el akarta venni a lelkészektől, a nélkül, hogy észrevette volna, hogy azok nélkül a lelkészek vak vezetői lesznek a vakoknak. így egészen odajutott, hogy szerinte a lelkészek inkább a gyülekezet tagjai testének mint lelkének gondozói legyenek. A vallásos dolgokról szóló egy könyvet sem olvastak inkább az ő könyveinél és dicsőítették az ő művészies ékesszólását. Nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy egy gyarló és visszás szempont érvényesüljön a keresztyénséget illetőleg, dacára annak, hogy könyvei bizonyos tekintetében a kereszténység némi megtartásához is hozzájárultak. Az ő tekintete sohasem volt mély s nem is szentelt elég időt az igazán szorgalmas munkára. Túlélte nevét és látta, hogy miként épül fel a hitetlenség épen azon alapelveken, melyekért küzdött". Balle püspök küzdelméről így nyilatkozik: „Balle írt egy tankönyvet, mely a keresztény hitigazságokat hamisítatlanul tartalmazza és ez magában véve is nagy dolog; de Balle úgy akarta az ellenzők támadását leverni, hogy az észhöz szólott rideg fogalmakkal és a kor ízléséhez mért kötelességtant adott. így azután a nép által érthetetlen könyvnyelvet használt és hiányzott az a szívmelegség, mely egy ilyen könyvnél elengedhetetlen követelmény. A régi énekeskönyv javítását sürgette, de melyik dán költő lett volna arra való azon forradalmi korszakban a régi énekeket kijavítani és újakat írni. Az ördög nevét kiszorítottak az énekeskönyvi öl a nélkül, hogy kiszoríthatták volna az ördögöt a világból is; kiküszöbölték a poklot a nélkül, hogy megsemmisíteni bírták volna". A mű az akkor szereplő írókat mind sorba elővette. Nagy port vert fel, éles polémiát idézett elő. Leginkább azt vetették szemére, hogy esküdt ellensége az „észnek". 1812. év adventjében utoljára ült sápadtan, betegen az öreg Grundtvig a társalkodószobában. Gondtelt arccal fia felé fordult azt kérdezve, hogy melyik evangeliomi szent lecke következik. Fia azt felelte, hogy az, a mely szól János üzenetéről az üdvözítőhöz. Az öreg lelkész akként szólott; „Engemet is Jánosnak hívnak, sokféle börtön van a világon és én is börtönben ülök 1 4. Az apa szavai meghatották a fiút és elővette az épen elkészült költeményét az egyházról, hogy felolvassa atyjának. Az apa arca kisúgárzott, örömkönyeket ejtve, azt mondta fiának: „Úgy vigasztaljon az Úr tégedet utolsó óráidban, a mint te vígasztaltál engemet; mert te költeményedben az Izrael Istenének zsoltárait énekelted". 1813 jan. 5-én meghalt Grundtvig atyja. Temetésén fia tartotta a halotti beszédet II. Kor. 1, 12 alapján. Grundtvig nem foglalhatta el atyjának helyét, mert ezen gyülekezetet az egyházi hatóság túlnagynak találta egy oly fiatal ember számára. (Folyt, köv.) OKTATÁSÜGY. A vallástanítás evangelikus felekezeti népiskoláinkban. 1. Gyakran felvetődik a kérdés, hogy vájjon népiskoláinkban a vallástanítást a tanító végezze-e vagy a lelkész. A tanító állítólag annyira túl van terhelve tantárgyakkal, hogy azok minden idejét és szellemi erejét igénybe veszik, úgy hogy a vallástanítást még a legjobb esetben is, ha t. i. a tanító vallásos és egyházias szellemű férfiú, igen nehezen végezheti másként, mint a többi tárgyakét, a mi egyrészt nem felel meg annak a fontosságnak, melyet a vallástanításnak népiskoláinkban joggal tulajdonítunk, másrészt nem felel meg a tárgy természetének sem, a mennyiben a gyermekben azt a gondolatot kelti hogy a vallás nem annyira az érzület, meggyőződés dolga, nem annyira az akaratnak egy bizonyos iránya, mint inkább egy bizonyos tárgyra vonatkozó ismeretek halmaza: bibliai történetek, bibliai mondások, énekversek, a Kis Káté stb. tudása. Viszont állítólag egészen természetes az, hogy a vallásoktatást a lelkész vegye kezébe. Nemcsak technikai okokból, hogy a t. i. legalább kisebb falusi gyülekezetekben, tehát gyülekezeteink túlnyomó részében a lelkész erre könnyen ráér, hogy a lelkésznek a vallástanítás úgyszólván szakmájába vág, hanem azért is, mivel — a mint tanítóktól is lehet hallani — az egyház ebben az esetben sokkal több biztosítékkal rendelkeznék a felől, hogy a vallástanítás a kellő módon történik, a mint hogy a lelkésznek lelkipásztori működése is sokkal egyöntetűbb és egységesebb lenne, ha a lelkiekben a gyülekezetnek minden tagja, kicsinytől nagyig a lelkész vezetése alatt állana. 2. Nagy tévedés volna azt hinni, hogy egyházunk a gyermekek vallásos nevelésének fontosságát félreismerve vagy elhanyagolva bízta azt a tanítókra. Luther Márton Kis kátéja a legékesebb tanúbizonyság arra, hogy minő súlyt helyezett egyházunk már kezdettől fogva a gyermekek vallásos oktatására, s az a rengeteg anyagi áldozat, melyet különösen a magyarhoni ev. egyház évszázadokon át népiskoláira hozott ékesen szóló tanújele annak, hogy Krisztus parancsa: engedjétek hozzám jönni a kis gyermekeket, mindenkor élt egyházunkban.
