Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-06-08 / 23. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 179 védelmére, a kik bizalmukkal engem tiszteltek meg, azzal a szerény felvilágosítással, hogy, bár a késmárki lyceumnak tényleg csak egy év óta vagyok rendes tanára, de 12 évi, evang. középiskolánál töltött, szolgálat áll mögöttem. De ettől eltekintve, sehol, semmiféle szabályzatban sincs — tudomásom szerint — kimondva, hogy egy tanárnak mennyi ideig kell működnie, hogy igazgató lehessen. Az ág. h. ev. gymn. rendtartás 6. §-a szerint az igazgatót „a fentartó testület a rendes tanárok közül 6 évre, szótöbbséggel választja." Példát tudnék a közelmúltból felhozni, épen a tiszai ev. egyházkerület egyik középiskolájából, a hol pár évvel ezelőtt az intézet egyik legfiatalabb, alig néhány éve működő tanára lett igazgató, sőt hozzátehetem, hogy tisztét azóta s még ma is közmegelégedésre tölti be. De önmagának mond ellent a t. Tiszakerületi úr, a midőn levele végén azt a váratlan kijelentést teszi, hogy „igazgatósága várhatott volna még 12—15 évig. Akkorra — dacára ref. vallásának — kikerülhető lett volna a senzáció" stb. Tehát 12—15 év múlva már nem lett volna olyan kényes az az arculcsapott elv?" Vagy ha akkor nem, miért épen most ? Nem ! Mélyen tisztelt Tiszakerületi úr! A mi ma helytelen, az 12—15 év múlva is helytelen! Vagy ha jobban tetszik megfordítva, a mi 12—15 év múlva helyes, az most is csak helyes lehet! De hol marad ily okoskodás mellett az intézet érdeke? 12 év óta működő tanár tehát csak 15 év múlva, vagyis nyugalomba vonulása előtt közvetlen jutna az igazgatói díszes, de fáradságos munkát igénylő tisztséghez ? Ez mutatja legvilágosabban, hogy csak félreértésen és téves információn alapulhatnak a t. Tiszakeriileti úr aggodalmai s ezekből eredő fejtegetései, a melyeknek nemes intencióját nem vonom kétségbe, de viszont kérem én is, tekintse részemről is csupán a közügy érdekében, a legtisztább szándékkal Írottaknak szerény felvilágosító soraimat. Fogadja nagytiszteletű Szerkesztő úr előre is hálás köszönetem s őszinte tiszteletem nyilvánítását. Késmárk, 1906. május 29. Kész szolgája Karátsony Zsigmond, lyc. tanár. II. Nagytiszteletü Szerkesztő Űr! A késmárki lyceális igazgatóválasztás tárgyában megjelent több rendbeli közleményekre felvilágosításul és egyúttal a közvélemény megnyugtatására vah szerencsém tisztelettel a következőkről értesíteni. Karátsony Zsigmond, az újonnan megválasztott lyceumi igazgató az evang. ref. vallásról az ág. hitv. evang. vallásra való áttérési szándékát, — melynek már 17-2 évvel ezelőtt és azóta gyakran kifejezést adott — a közelmúltban megvalósította; ezen lépéséről főtiszt. Zelenka Pál tiszakerületi püspök úr is hivatalosan tudomást vett. Nagytiszteletű szerkesztő úr azon kérdésére pedig: „kik szoktak választani Késmárkon igazgatót?" feleletképen tisztelettel értesítem, hogy Késmárkon a „lyceum pártfogósága" választ, melynek tagja a késmárki evang. egyház egyháztanácsa és az összes szepesmegyei evang. egyházközségek. A „szabályok" pedig, a melyek alapján a pártfogóság az igazgatót választja, ugyanazok, mint minden evang. középiskolánknál, t. i.: m egyetemes egyház cdtal 1903-bán elfogadott gymnasiumi rendtartás. Midőn sajnálatomnak adok kifejezést, hogy tőlünk távolabb álló és viszonyainkat legalább nem eléggé ismerők felszólalásaik által a minden választással együtt járó izgalmaknak csak tápot nyújtottak, a nélkül, hogy ez által az ügynek vagy az intézetnek, melynek az ily választás pedig első sorban is belügye, csak távolról is használnának, egyúttal azon remény is él bennem, hogy fenti felvilágosításaim után a „késmárki senzációs igazgatóválasztás" ügye lekerül a napirendről. Soraim szíves közlését kéri nagyt. szerkesztő úr híve Késmárk, 1906. máj. 29. Dianiska Frigyes, ev. lelkész. Jegyzet. A két levelet minden valtoztatás nélkül kiadtuk. Tartalmuk után a vita folytatása tárgytalanná vált s azt ezennel berekesztjük. Két megjegyzést azonban nem hallgathatunk el. Az a nézet, mintha az igazgatóválasztás Késmárk belügye volna, a mihez kiviil állóknak bírálattal közelíteni sem szabad, egyenest beleütközik a protestantizmus elveibe, az autonómia lényegébe, mely a nyilvánosság, a bírálat nélkül csak holt tetem. A hol a bírálat elnémul, ott a szolgaság közeledik. Lapunk azért indult meg, hogy mindent megbíráljon, igazságosan, elfogulatlanul, tárgyszerűen, a hol egyházi szempontból bírálni valót lát. Megbíráljuk még az egyetemes gyűlés határozatait, sőt az Egyházi Alkotmányt is, mert ez úgyis mint lapnak, úgyis mint protestáns embernek kétségtelen jogunk, a miről nem mondhatunk le. Csak a birálat tárgyilagosságát lehet vitatni, de e tekintetben maga Karátsony igazgató úr fentebb bizonyságot tett s így magunkért ügyvédkednünk fölösleges. A bírálat jogát fentartjuk Késmárkkal szemben jövőre is, nyugodtan, szenvedély nélkül rójuk meg, ha hibára bukkanunk s örömmel fogjuk nyújtani a pálmát, ha rá okot találunk. Adja Isten, hogy ez utóbbit minél többször tehessük s az elsőre soha se legyen alkalmunk ! Másik megjegyzésünk a felszólaló névtelenségére vonatkozik. Rég eldöntött kérdés az már, hogy az igazságnak csak használ, ha a cikk névtelenül jelenik meg. Nemcsak szabad, hanem egyenesen tanácsos és célszerű a névtelenség, ha a íigyelmet egészen a cikk tartalmára akarjuk irányítani. Különben a szerző neve is részt kérne az érdeklődésből, benyomásunk, ítéletünk tisztasága, elfogulatlansága csökkennék. Hogy a névtelenség ellenkeznék a magyar jellem nyíltságával, annak ellene mond az, hogy Deák Ferenc is név nélkül írta híres húsvéti cikkét, sőt, hogy az olvasót, nyomdaszemélyzetet a szerző dolgában megtéveszsze, Salamon Ferenc kezeírásával adta sajtó alá. Mit jelent ez ? Azt, hogy Deák az igazságot s a célt többre becsülte az irói hiúságnál. Egy esetben/eltétlenül elítéljük a névtelenség.'t: személyes támadás esetében. Ilyenkor nem szabad rejtőzködni, hanem ki kell állni s úgy várni feleletre. „A mai nyilatkozatok is elismerik, hogy személyes támadásról az Orállóban szó sem volt. Az interpellálok jogukkal éltek, a midőn egy eseményhez az akkori tényleges viszonyok ismerete alapján hozzászóltak. Ugyanezt a jogot megadjuk s a teret felajánljuk Karátsony Zs. igazgató s Dianiska lelkész úrnak is, ha elvi álláspontról valamely egyházi életjelenséget bírálni akarnak. Késmárkot s az új igazgatót biztosítjuk, hogy minden munkáját helyesléssel támogatjuk, a mivel egyházunk építését s iskolaügyünk emelését célozza. Béke velünk! KÜLFÖLDI KRÓNIKA. Nemetországi belmissió. Zimmer tanár, ki BerlinZehlendorfban lakik, büszke lehet 12 éves belmissiői munkásságára ! Ö az ev. diakoniaegyesületnek megalapítója, ez az egyesület 3000 előkelő nőt nyert meg a belmissiői s betegápoló mozgalomnak ; 1200 nővért képezett ki belmissiői munkásságra s különféle iskolákat és intézeteket állított fel. Zimmer tanárnak köszöni létét: a Vilmos magaslaton Kasselben épített leánynevelő s háztartási nőiskola; továbbá a Bonn városában létesített Comeniusseminarium nőiképezdével és gyermek-kertésznői seminarummai; úgyszinte Gummersbachb

an létező leányokról gondoskodó hajlék („Fürsorgeheim"), melyben a leányok már nevelésük idején a munkához való szeretetben neveltetnek" és saját mankájukkal kis összeget szereznek; továbbá az erdei ház Sülzhaynban, mely tüdőbajosok