Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-06-08 / 23. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 179 A papi fejedelmek jobban látják, mint a cikkíró, hogy az isteni hatalom nyilvánulásai keltik a hitet, inert Ján. 11, 47-ben kétségbeesve tanakodnak: „Mit tegyünk, mert ez az ember sok jeleket teszen. Ha ekképen hagyjuk őtet, mindnyájan hisznek neki". De maga Jézus félreérthetlenül figyelmezteti a hitben ingatag tanítványokat Ján. 14, 11. Higyjétek nekem, hogy én az Atyában és az Atya én bennem vagyon, ha nem hisztek, a cselekedetekért higyjétek nékem". Ha a hit teljesen hiányoznék is, a cselekedetek alapján föl kell ébrednie. Vájjon föntartja-e a cikk ezek után is azt a merész — igaz, hogy új ! állítását, hogy „nem is a csoda szüli a hitet, hanem mindig a hit szüli a csodát". Hát a hol a hit teljesen hiányzik, mi kelti ezt föl s mi erősíti meg ? Nem ellenkezőleg: az isteni hatalom bámulatos nyilvánulásai, a természet fensége, csodaszerű jelenségei kelthetik-e s tényleg keltik is föl a legtöbb hitetlen „művelt" ember lelkében a hitet? Az nem lehet ellenérv, hogy Jézus csodatételei más természetű csodák voltak, mint a természetvilág ma látható csodái; mert hogy ez utóbbiak a fejlődés örök törvényei szerint igazodnak, a miket a természettudomány rég kimutatott már. Az által, hogy a természettudomány valamely törvényt kinyomozott és fölismert: a természet élete nem szűnt meg ma sem csoda lenni. Sőt ellenkezőleg: a tör\ vények megfigyelése csak megállapítja s megerősíti a i csodát, de el nem törli. A fejlődés törvényét érthetjük talán, de azt az erőt, mely e törvényt érvényre emelte s törvénynyé tette, soha sem érthetjük meg a teremtő bölcseség hite nélkül. Csak valljuk be bátran, hogy ma is csodákkal vagyunk mindenfelől körülvéve. S ezt még a hitetlenek sem tagadhatják, annál kevésbbé, minél „műveltebbek". Sőt minél műveltebbek, annál intenzívebb hatást gyakorol reájuk a természet bámulatos, csodaszerű berendezése, következéskép annál biztosabban fölkelti keblökben a hitet is. Igazolja ezt az a megnyugtató történeti tény is, hogy minden igazán művelt tudós, ki valaha a természet törvényeivel foglalkozott, kutatásainak végső eredményekép mindig eljutott a hithez, ahhoz a fölemelő, boldogító hithez, mely Kepler eme szavaiban találja meg lelket megragadó kifejezését: „Világ atyja, mi bírt téged arra, hogy egy kis gyenge földi teremtést annyira emelj, hogy a fényben sugárzik, mint egy meszszire uralkodó király, majdnem egy Isten, mert a te gondolataidat utánad gondolja!" Már most joggal kérdezhetjük: vájjon szükséges-e hát épen a „műveltek" érdekében a theologiát lélektanná alakítani át, megmagyarázva nekik, hogy a csoda voltaképen „természettudományilag képtelen" dolog, csak poétikus virág, mint a rét virága, a virág illata, az égbolt csillaga, a csillag ragyogása?... Én azt hiszem, hogy épen ők utasítanák rendre első sorban az olyan papot, a ki a theologiából ki akarná küszöbölni a csodát. S méltán, mert ők őszintébb, igazabb, hívőbb theologusok, mint az olyan pap, ki „tisztán lélektani alapon", más szóval: alkalmazkodva a hitetlen kor hitetlenségéhez, kész volna ennek szája-íze szerint rideg észvallássá átidomítani a theologiát. Tehát idáig jutottunk. De ha a theologiát lélektanná átalakítani az igazán műveltek kedvéért nem szükséges, hát akkor kinek a kedvéért kell ezt a nagyfontosságú reformot, egy második reformációt végbevinni? Talán a félműveltek kedvéért ? Azokért meg igazán nem volna érdemes!.. Nem volna érdemes — feltéve, ha volna is feláldozni való — egy jottát is átalakítani az ő speciális lélektanuk szerint, mert csakhamar meg kellene győződnünk arról, hogy az ő lélektanuk az egész szentírás átalakítását, vagy még világosabban: teljes megtagadását követelné. Pedig valószínű a szóban forgó eszmefuttatás tulajdonkép ezeket érti „a mai műveltek" alatt. És ha ezeknek koncedálnánk annyit, hogy a csodák csak „múzeumi emlékek" stb., fentartja-e a cikk ezekkel szemben is még azt, hogy: „bizonynyal tapasztalni fogjuk a közöny jegének megolvadását, a hitetlenség kietlen sötétségének szertefoszlását..." Oh boldog hit, mely ilyen csodát képes kivirágozni!... Én bátor vagyok ezt kétségbe vonni. Sőt tovább megyek s azt mondom: nincs az a vallás a világon, a mit a félműveltek hajlandók volnának hittel vagy meggyőződéssel megtisztelni. Ezek közöny jegének megolvadását nem fogja megindítani semmiféle érvelés, se csodákkal, se azok nélkül. Ezek előtt szappanbuborék minden, a mi az ő értelmük szűk korlátain kívül esik : nemcsak a mi szupranaturális, hanem a mi a természetvilág körébe tartozik is, de érzékekkel föl nem fogható. Náluk hatástalan minden érv: akár a logikára, akár a történelemre, vagy érzelmi motívumokra, vagy bármire a világon hivatkozzék is. Miért ? Mert ő náluk a legfőbb törvény: a saját nagyrabecsült értelmük, feliilmulhatlan észbeli tehetségük; a legfőbb argumentum pedig, a mi egyenesen csalhatatlan: ismét a saját érzékük. Ezeken és ezekkel áll vagy esik minden a világon. A mi ezek szűk keretén belül megfér: arra készek esküdni is; de vége annak, a mi azon kívül esik !... Ezekre nézve együgyűség, naiv lélek szánalmas ábrándja csupán: a hit. Előttük a templom csakugyan egy rég „letűnt naiv korszak kegyeletének múzeumi emléke", a miben a pap olyan dolgokat prédikál, a mit maga se hisz el. Kerülik is a templomot a mikor csak lehet. Unalmas teher nekik minden „egyházi" beszéd s kín azt végighallgatni, ha nem kerülhetik el. Hát ezekért meg — nem érdemes a theologiának lélektanná átalakulnia. Hátra volna még maga a nép. Ezért meg kár volna átalakulnia. Kár volna azért, mert még a romlatlanabb lelkületű népben találhatjuk föl legsűrűbben a valódi megnyugtató hitet, mely őt az élet küzdelmei közt támogatja, örömeiben boldogítja, szenvedéseiben vigasztalja. Ugyan miért fosztaná meg őt a modern, lélektani alapra helyezkedő theologia ettől a boldogító hitétől? Ezt a célt gondolom a cikk sem akarja maga elé kitűzni. Sőt ellenkezőleg. De hát akkor hibás már a cikk felirata is: „néplélek és egyház!*' Mert ha mi „modern, tisztán lélektani alapon nyugvó theologiát" akarunk, akkor ne bántsuk a „néplelket", mert az hála Isten! ma még nem annyira modern, hogy annak érdekében, jobban: érdeke ellen modernizálnunk kellene a theologiát. Nagyon érdekes volna végül tudni azt is: mint képzeli a szóban forgó cikk a theologiának modernizálását, alkalmazkodását a kor műveltségéhez a gyakorlatban ? Mikor a föntebb vázolt heterogén elemek: az igazi műveltek, a félműveltek és a nép — együtt vannak p. o. Húsvét napján a templomban —- mert legfeljebb csak ily jeles ünnepeken vannak együtt: vájjon micsoda akkordból induljon ki ilyenkor az a lélektani alapra helyezkedett modern pap? Azon kezdje-e mindjárt: atyámfiai, a húsvéti csodatörténetben nem az ám a lényeges, hogy megtörtént-e az, vagy nem, mert ez már nem is theologiai, de pusztán történeti, pusztán természettudományi kérdés; nekem — alkalmazkodva a ti műveltségiekhez, melynek modern theologiára van szüksége — az a föladatom, hogy kimutassam, miszerint „lehet valami elbeszélés történetileg valótlan, természettudományilag