Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-06-01 / 22. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1

79 Ezt a subjektivizmust Lányi a maga énekében mesteri módon tudta elkerülni, midőn teljesen beleélte magát a haldokló nádor gondolatvilágába és énekében az ő szivét és vele együtt egyházunk minden egyes hivő tagjának szivét mozgató érzelmeket, az Isten által választott lelkek őszinteségével, bensőségével s azért ellenállhatatlan erejével szólaltatta meg. Megjegyzem, hogy ez éneknek tót szövege a Tranovciusban a 854-ik szám alatt található s egyik legkedveltebb éneke nepünknek mind e mai napig. Magyar szövege ez idő szerint nem szerepel énekeskönyvünkben. Pedig a régi énekeskönyvekben megvolt az. Acs Mihály a maga «Zengedező mennyei /rár»-ában közli ez éneket. Még pedig világosan megkülönbözteti azt a «magyarra fordított» énekektől, s azért ez éneket «a magyarul szerkesztett kegyes énekek» sorába vette fel. Ebből kétségtelenül kitetszik, hogy ez ének nem fordítás, hanem eredeti régi magyar ének. Tény, hogy ez éneket, valamint sok más eredeti magyar éneket, meghalni és a templomokból kiszoríttatni engedte, az isteni gondviselés. Miért? azért, hogy meghalván, megdicsőült alakban jöjjenek ki sírjukból. Ha nem szorult volna ki ez ének magyar szövege templomainkból: a bilincseiből kiszabadult és csak eg}' század óta is oly sokat fejlődött magyar nyelvvel párhuzamosan, mennyi változáson kelleti volna annak átmennie? Ott volnánk vele, a hol sok más régi magyar — akár eredeti, akár fordított — énekünkkel vagyunk, melyek folytonos közhasználatban lévén, a hány kiadást értek, ugyanannyi variánsban kerültek a nép közé, nem csekély zavart okozván a kedélyek világában és a hitélet folytonosságában. íme ! a Thurző György emlékéi megörökítő ének most a maga sírjából, a «bús feledékenység homályából», oly megdicsőült testben jő napfényre, mint a minőben akár a «Magyar gályarabok éneke» is napfényre került. «Míg a világ alig lesz», ez az ének többé <el nem vesz». S mindaddig, a míg egyházunkban hit, buzgóság és a multak emléke iránt kegyelet lesz, az itt közölt éneknek szövegén többé egy jottát sem fog változtatni, az időnek mindent megemésztő vasfoga sem! Egyike lesz azon kevés énekeinknek, melyek stereotyp kiadásra számíthatnak.századokon keresztül. Végül még ez ének dallamáról kell szólnom. A mult század 80-as éveiben, az akkor Pozsonyban megjelenő «Evang. egyház és iskola» hasábjain *Magyar huszita énekek» című cikksorozatomban azt állítottam ez ének dallamáról, hogy az valószínűleg Magyarországon születeti s innen, a magyar «lantosok», «hegedősök» és «igriczek» hasábjából került az a «sanglose Deutsch*-ok földjére, a hol először Haszter Leó — Lányinak szintén kortársa — alkalmazta reá a «

Herzlich thut mich verlangen» kezdetű temetési éneket. Ezen állításommal nagy vihart kelteltem akkor bizonyos körökben. Frühwirth Samu énektanár úr reám olvasta a «tudatlan»-t és a «korlátolt falusi elmét», Justh főesperes úr a német theologiai tudományos irodalom sérelmét látta azon állításomban, hogy a németek a magyaroktól vehettek volna át valamely egyházi dallamot s egyenesen Köstlin, hallei egyetemi tanárhoz fordult ez ügyben felvilágosításért. A nagyhírű egyetemi tanár — egy igazi tudóshoz méltó higgadtsággal és tárgyilagossággal — kijelenté, hogy a kérdést igen érdekesnek találja, de neki nincs tudomása arról, hogy a jelzett dallamot Haszter Leónál valaki elébb alkalmazta volna egyházi dallamként. A német tudós ezen nyilatkozatát J. főesperes úr azzal közölte, hogy ő 1848-ban saját füleivel hallott kozákokat, a mint falujokon keresztül menve — igen szép egyházi énekeket daloltak. Ebből kifolyólag nem annyira keresztyén jóindulatból, mint inkább tisztán tudományos érdekből azt kívánta nekem, hogy «a kozákok tanítsanak meg engem szent énekeket énekelni!» Nem szándékom e dallamnak magyarországi eredete mellett szóló érveimet itt előadni. A fentebbi visszaemlékezések által csak jelezni kívántam ez ének dallamának kiváló érdekességét és annak hazánk határain messze túl terjedő hírességét. Ezek után álljon itt maga az ének, dallamával együtt úgy, a mint az Thurző György sírjából felénk hangzik: Thurző György imádsága. Bárha gyötrődik lelkem, Nagy bűnös voltában: Irgalmadért esdeklem Isten! égi váram. Nyújtsd felém kezedet! Lásd, miként epedek: Kereslek nappal éj jel Nagy keserves szívvel. Te voltál vigasságom És reményem mindég! Benned üdvömet látnom: Édes kénytelenség! Rád hagyom magamat S a mim van ég alatt; Balsors, hogy ha utóiért, Szállj síkra híveidért! S mert én csak Tőled várom Szab a ditásomat, Ki megváltál nagy áron, S mint igéréd magad!