Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-01-12 / 2. szám

14 1906 fejezést, a mely a modern kulturának legjobban megfelel. A mai ember 'hitének szükségképi formája a mai ismeret és a mai kultura, — sokkal szükségesebb, mint Palästina ruházata, Alexandria nyelvezete vagy Görögország gondolatformái. A tudomány szolgálata a hittel szemben az is, hogy mint vallástudomány más korok, személyiségek, népek, nemzetek és vallásfelekezetek vallásos felfogásának megismerésére és értelmezésére megtanít. Vallásos egyéniségeket megismerni, azok életébe és munkásságába elmélyedni s velők egy és ugyanazon életet élni: ez Jézus hatásának titka mi rajtunk és mi bennünk. A tudomány a dogmától menten hadd kutassa, hogy ki és mi volt az a Jézus ; hogy mi ő reám nézve, az nem a tudomány, hanem a vallásos kedélynek a kérdése, a melyre mindenkinek magának kell megfelelnie. S aztán maga a hit is a tudás terére utal. Egy Kaller, Ratzel, Kayser és Dubois Reymoncl ismerik a hit és a tudás határait. A tudás szfarája nem ellentétes a hit világával szemben. Hit és tudás két egymást kiegészítő jó barát, kiknek élő kölcsönhatásában találja meg az emberi szellem a maga valódi kielégítését s az emberi kedély a maga teljes harmóniáját. Óvakodjunk közelebbről a vallásos hit dolgában a tudomány körébe tartozó és ennek sorsát is osztozó dogmákkal operálni, a melyeknek sorsa, hogy támadják, boncolgatják, tagadják őket stb. Azt a hitbeli meggyőződést, hogy Isten az én atyám, senki meg nem támadhatja, — ha ellenben azt, mint tudományos dogmát mondom ki, többen is előállhatnak azzal a tapasztalattal, hogy az Isten nem mint atya bánik el az emberekkel. A theodicea a vallásos kedélynek és nem a tudásnak körébe való. De ebből az is következik, hogy a vallás nem tanítható. Tanítható csak a tudás és nem a hit. A vallás nem általános érvényű és sokakkal bebizonyítható tan vagy elmélet, hanem a vallásos kedély kijelentése s az emberi sziv elidegeníthetetlen tulajdona. Ezt a mi tulajdonunkat leírhatjuk mások előtt, de ez a leírás nem lészen annak teljesen adaequát kifejezése, hanem csak e tulajdon hatásának a raj a. Hatásán tapasztaljuk azt, hogy ez a vallás a mi tulajdonunk s a mi birtokunk. Az egyes vallások okiratai csakis az írók, próféták, evangélisták és apostolok lelki tükrén át hatott kinyilatkoztatásokról értesítenek. Vallás es vallásosság csak személyről-személyre megy át s a személyt sohasem pótolhatják a tantételek. A mivel nekünk a prédikáció, az oktatás és az élet útján segítenünk kell, az nem más, mint annak felmutatása, hogy hogyan jutottunk el mi a vallásnak birtokába s mily nagy nehézséggel jár annak megszerzése az emberi kedély számára. Mert a vallásosság az emberi kedély virtuozitása, a mint, hogy fénylő vallásos példányképekkel találkozhatunk a tudós theologusok és a laikusok között egyaránt. Akárhány ember van, a ki a káté ismerete nélkül is mély vallásos ember lett. De a vallás taníthatóságának e tagadásából korántsem következik az, mintha a vallásos oktatás ne volna behatással az ember vallásos érzésére és gondolkozására. Csak hogy ez a behatás személyekből és nem tantételekből indúl ki, vagyis azokból a vallásos egyéniségekből, a kikről épen szó van a vallásos oktatásnál. Összefoglalva az eddig mondottakat: a tudományosság túlbecsülése az, ha annak képviselői azt hiszik, hogy a hitnek alapjait megingathatják vagy a vallást pótolhatják. S fenhéjázás az a hívők részéről, ha a tudományos kutatást és ennek eredményeit ignorálják. Kicsinyes dolog és saját ügyünk iránti legnagyobb bizalmatlanság volna az, ha félnénk a tudománytól és annak vívmányaitól. Pápás eljárás határozot „marsrutát" adni a tudománynak ; s minden izében római dolog: a dogma uraitól elfogadni a „laudabiliter se subjecit" rendjelét. Ezzel szemben protestáns és evangeliumi eljárás egyaránt villogtatni a szellem fegyverét és élni a vallásos szív jogával abból a célból, hogy összeegyeztessük illetve kibékítsük — s korántsem összezavarjuk — a hitet a tudással, s közelebbről a keresztyén hitet a modern tudással. Veleményünk szerint ma azon a ponton vagyunk, hogy egyrészt az értelem egyoldalú fejlesztése s a tudomány vívmányainak dogmatizálása útján tömjénezünk az értelemnek s másrészt azt látjuk, hogy tudományellenes bigott neveléssel elhanyagoljuk, sőt talán el is veszítjük a korunkkal és az élettel szervesen fejlődő összefüggést. Ettől a két veszelytől óvnunk kell a vallás iránt fogékony népeinket Arra kell törekednünk, hogy embereket neveljünk, kik nem fojtják el önönmagukban a tudás ösztönét, de egyúttal kedélyük vallásos érzését sem hanyagolják el. Világos értelemre, mély vallásos érzésre és sziiárd és határozott akaratelhatározásra van szükségünk most és mindenkoron. Dr. Szlávik Mátyás. MISSIÓÜGY. A diakonissaügy. (Felolvasva a fejér-komáromi lelkészi értekezleten 1805 jún. 4.) (Befejező közi.) Fliedner Nassauban, Eppsteinban született 1800. januárius hó 21-én, mint az ottani lelkész negyedik fia, öt fiu és hét leánytestvér között. Idsteinban járt gymnasiumban, a hol nélkülözések közt szigorú kötelességérzet fejlődött ki benne, tizenhét éves korában már egyetemre ment Giessenben, majd Göttingában, Hernbornban a theol. seminariumban fejezte be tanulmányait s Wiesbadenben vizsgázott. Kölnben előkelő kereskedő családhoz került nevelőnek, a hol izlése finomul, modora kicsiszolódik. 1822-ben a kaiserswerthi egyház választja meg lelkészének, hova gyülekezetét a szállítás- és ünnepélyes fogadtatás költségeitől megkímélendő, gyalog vonul be. Szegény, küzdő kis egyház volt a gyülekezete, 1778-ban alakulva, jobbára az akkortájban alapított selyemgyár szegény munkásaiból. Lelkészének 180 tallér jövedelmet nyújtott, ebből élt az ifjú lelkész, tartotta el özvegy édes anyját s neveltette testvéreit. A gyár azonban csakhamar megbukott s egyháza az örvény szélére került; már ujjongtak a rómaiak, midőn Fliedner nagyot gondolt s SZÍVÓS türelemmel meg is valósította tervét. Kéregető útra indult a rajnai tartományokba, Hollandiába és Angolhonba. A gyűjtés várakozáson felül sikerült, egyháza meg volt mentve, ő pedig aranynál, ezüstnél drágább tapasztalatokat szerzett. Viruló egyházi intézményekkel ismerkedett meg, a krisztusi szeretet hatalmas műveivel, melyekből erőt merített, azonkívül előkelő ismeretségeket kötött. Nekifekszik az egyházépítés nagy munkájának, az Isten igéjének lelkiismeretes hirdetése mellett beható pastoralizációt folytat. Kezébe veszi a vallásoktatást, kiterjeszti gondjait az órajárásnyira fekvő Düsseldorf börtöneinek lakóira s 1826 június hó 18-án egyesületet alakít ezek tervszerű gondozására. Kéregető útján Hollandiában megismerkedik a mennoniták diakoniájával s útleírásban elragadtatással emlékszik meg a diakonissák áldásos tevékenységéről. A fogház részére felügyelőnőt keres; Münster Friderikát ajánlják neki Braunfeisbő^ A leány szülei semmiképen