Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-01-12 / 2. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 18^ szemben; nem értik, nem érzik a saját testök erkölcsi tisztaságának nagy jelentőségét s ebben rejlik aztán testi, lelki bukások, szörnyű boldogtalanságok minden gyökere. Egyik részök már előre a bűnös élet sejtelmével indul „kivándorló" útjára, másik részök csak később ismeri fel szörnyű csalódását, akkor, a midőn már a bűnnek barlangjába, lelketlen hiénák karmai közé jutott, de nincs támasza, nincs menedéke s végül is megtörik s megadja magát megátkozott, megsiratott sorsának, a melybe végre is belészokik ... Bizony súlyos, siralmasan súlyos egy állapot ez: de a feladat is, a mely itt a keresztyén társadalomra háramlik, a mily súlyos és nehéz, ép oly felemelő. Embert menteni. És vájjon hogyan fogjon e dologhoz? Vájjon mikép végezze azt? Nézetünk szerint e tekintetben első és fődolog a társadalomnak egészséges vallásos megújhodása. Ez a mi korunk nyakig fuldokol a materializmusban. Nem az élő Istennek hódol, de az aranyborjú holt bálványának; eszménye nem erkölcsi jó, hanem az anyagi élvezet. Csak élvezni és élvezni. Arra, hogy élvezetünk eszközeit honnan s mikép szerezzük meg, már kevésbbé vagyunk kényesek. Szinte táradalmi morállá lett a magunkénál magasabb köröket majmolni, divatban, életmódban egyaránt. Különösen a divat, modern társadalmi életünk e szörnyű uzsorása, a mely a tetszésvágy és a versenydüh révén, melyeknek egyaránt a léhaság és könnyelműség a melegágya, rabszolgájává ejti a gyönge nemet s e rabszolgaság eredménye aztán annyi csőd, annyi család boldogságának feldúlása és annyi — bűn... E tekintetben főleg a nagyvárosok moráistatisztikája egyenesen hajmeresztő. Nem akarom e morálstatisztika adatait itt felsorolni. A ki azokat ismeri — nagyvárosi embernek nyilik erre alkalma bőven — annak úgy sem mondanék újat: a ki pedig nem tud rólok, jobb, ne is tudjon rólok ezután sem. Elég legyen itt annyit megjegyeznünk, hogy igen sok bűn, a mely ez irányban történik, igen gyakran egyenesen a rendőrség tudtával s titkos felügyelete alatt burjánzik. Erős bizonyítékául azon fenti állításomnak, hogy a nőkkel való kereskedésnek gyökeres megszüntetését államrendőri úton hasztalan reméljük. Ez erkölcsi sülyeatség egy másik oka a modern színház. A modern drámát én — véve a szót nemes, komoly értelmében — igen magasra becsülöm s azt mintegy korunk ütőerének tekintem, tehát erkölcsi vérkeringése leghűbb mutatójának. Minden gondolat, eszme és törekvés, mely modern korunkat foglalkoztatja, ott lüktet drámájában... Am e helyen az ú. n. „modern színház" kifejezése alatt azokat a fényes palotákat értem, a melyeknek színpadjairól szemérmetlenül kacérkodik a cédaság s a melyben minden elhangzó szó és dal, minden mozdulat és minden zeneakkord csak az érzékiséget csiklandozza, csak a léhaságnak és könnyelműségnek növel szárnyakat. Hány ifjú lelket mérgezett meg már az erkölcstelen levegő, a melyet e színházakban magába szítt, a hol nem a szépet, hanem annak érzéki fonákját kultiválják s a hol a sikamlósság és frivolilás állandó és kizárólagos kultusz tárgyai. Nem is szólva a különféle orfeumokról„ a melyek egytől-egyig a prostitúciónak klasszikus melegágyai és iskolái... Olvasmányainkkal is a legmostohábban állunk. Nem mondhatni ugyan, hogy nem volnának komoly, szivetleiket valóban nemesítő íróink s olvasmányaink; ellenkezőleg, a ki jót akar olvasni, a hazai s a világirodalom nyújt neki annyi anyagot, hogy éjet nappallá tehet s akkor sem készül el vele: ámde tudjuk, hogy itt is valósággal diadaltorát üli a demi-monde ledérsége és félmezítelensége, melyeket azonban ma igen sokan francia szellemességnek minősítenek csupán. Csak nézzük meg a könyvkereskedések kirakatait s aztán kérdezzük meg a könyvkereskedőket, hogy melyik szerző könyvéből adnak el többet? Jókaiból, Eötvösből, Mikszáthból-e, avagy (... de már a neveket ki nem irom, nem érdemlik meg, hogy bemocskoljam velők a tollamat.,.) s bizony majd meghalljuk a szomorú statisztikát... Avagy nézzük meg a különféle vasúti állomásokon' az ott elárulásra kerülő „irodalmat"... Bizony, bizony — pirulnunk kell, hogy ily kirakatokon kell a közönségnek, egyenesen a vasúti főhatóságok pártfogása alatt épülni s ily választékból kell úti szellemi szórakozását (?) kielégítenie!!.. . Aztán a hírlapok! A melyeknek némelyike a verismus s az analysis hamis jelszavai alatt tárcáiban valóságos erkölcsi bacchanáliákat ül . . . És azok az ú. n. apró hirdetések, mennyi méreg, mennyi fulánk valamennyiben, a melyek megejtik az ifjú lelket s oda csábítják, a hol a kárhozat terem ... Nem célom itt a mi mai társadalmunk morálstatisztikáját szögről-végre kimeríteni: e néhány felhozott példa elegendőképen illusztrálja — úgy hiszem — azt a tételemet, hogy modern társadalmunk egészben véve az erkölcsi perversitás örvénye felett táncol s félő, hogy, ha mihamar valami egészséges megújhodás nem áll be, az emberiség legnagyobb része erkölcsileg menthetetlenül elpusztul vagy legalább elzüllik. E züllésnek egyik igen tragikus jelensége s egyúttal kóros tünete a szóban forgó nőcsempészet is, a melynek legbiztosabb orvossága egész társadalmunk megújhodása, és pedig miként kiemeltem — keresztyén vallásos megújhodása. — Rousseau egykor, a midőn az erkölcsök züllése oly sokban hasonlított a maihoz és csak a raffináltságban maradt a mai mögött, kiadta a megváltónak hitt jelszót: „Vissza a természethez!" Mi ma azt mondjuk, a mit mindig és ekkor is egyedüli joggal mondhatunk : vissza az evangeliomhoz ... Visszavezetni az evangeliomhoz az egész társadalmat s első sorban ennek a jtársadalomnak őssejtjét — a családot. Meggyőződésem, hogy minden társadalmi bajunknak forrása az a szomorú tény, hogy nincs többé igaz értelemben vett keresztyén családi élet. Apák, anyák, gyermekek vannak: de nincsenek keresztyén apák, annál kevésbbé keresztyén anyák; így hát keresztyén gyermekekről beszélni aztán —• nem is lehet. Ezzel nem absolut mértéket alkalmazok, csak constatálni óhajtom a relativ hátrányt, a melyben a mai családi élet terén, a keresztyén szellem is elv, szemben korunk materialisztikus élvezethajhászával, eudaimonizinusával áll. Viszont meggyőződésem az is, hogy ha a családi élet keresztyén alapon épül fel mindenfelé, akkor sem kerítő-üzérek, sem könnyelmű vagy együgyű áldozatok egyhamar nem akadnak. Egyúttal a családi élet e vallási degenerációjának mentségére fel kell hoznom azt is, hogy annak oka nem egyedül a kor materializmusa, hanem mi magunk is; a kiknek kezébe a vallásos nevelés és oktatás nemes feladata van bízva. Sokban az iskolát is vád terheli e tekintetben, vád pedig azért, mert a vallást puszta tantárgyként fogja fel s úgy kezeli s úgy theoretikai nyűggé teszi azt, a mi érzelmi dolog, holott pedig nem annyira bizonyos dogmatikai ismeretek közlésén, mint — hogy Schleiermacher kifejezésével éljek — a vallásos nevelésen, helyesebben a vallásra való nevelésen fekszik itt a súly. Mai vallásoktatási módszerünk, főleg gyengébb hitoktatók kezében nem arra alkalmas, hogy a vallásra, de igenis arra, hogy a vallástól el neveljen. Általában pedig végzetes hibát követünk el a vallásoktatás terén annyiban, a mennyiben nem veszszük észre, nem akarjuk észrevenni, hogy a vallásos