Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-04-06 / 14. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 109 volna látni, mit szól vala hozzá a magas klérus, a dogma és — a római index congregátio ... Jaj, nem jó a tűzzel játszani, mert megégnek a püspöki kezek: vagy megég az „igazság" . .. Tertium non datur. Hanem hát mi sejtjük, hogy Ottokár püspök a páli consequentiákat nem igen fogja levonni: illetőleg tudjuk, hogy szerinte is minden páli sympathiák dacára, hol az igazság. Már, hogy t. i. Kómában. Hát ezt az igazságot kell majd annak a „kath. sajtónak" szolgálnia. Ez igazság győzelmét reméli Ottokár püspök e sajtótól, a melynek szerinte, hogy erős legyen, két dologra van szüksége: több „excentricitásra" és pedig „Pázmány szellemében,, (no lám: Pázmány szelleme — és Pál apostol szelleme. Ugy-e érdekesen kedves kontraszt!) és a kellő gazdasági alapra, a melyet -— miként láttuk — a buzgó püspök a föld alól is előteremteni kész. A mint, hogy ez áldozatkész fellángolását megismétli még beköszöntője végén is: „Nekünk a sajtóért fizetnünk kell, mint a köles" (Prohászkai erőteljes mondás). Reszkess már most eretnek társadalom, ha ez a „Pázmány szellemében" működő modern „keresztes had", a melyre a püspökök Prohaszkától Bubics Zsigmondig készek fizetni „mint a köles" — hadisorba áll és megforgatja szörnyű fegyverét . . . Szinte rémit a vészes csatazaj. Azaz, hogy még se féljünk. Csak szervezkedjenek, csak zörgessék dárdáikat: nekünk is van ám velők szemben fegyverzetünk, nem zajos ugyan, de rettenetes, nem is talmi, de a szentlélek tüzében megacélozott és ez nem a Pázmány, de a Pál szellemében (személyes élő hit — és Istenige!) vett ősi hamisítatlan evangeliomi „veritas et justitia". Egyébként, hogy a Pázmány-egyesület közgyűlésének eseményeivel híven végezzünk, ki kell még emelnünk egy e közgyűlésen nagy triumfussal felmagasztalt egyesületi intézményüket is: az ú. n. védő irodát, a melynek működéséről terjedelmes jelentés számolt be a közgyűlésnek. Hogy micsoda ez a „védő iroda?" Ezt a kérdést is a legjobban megmagyarázza ugyancsak Prohászka Ottokár elnök, kinek a jelentést méltató szavai szerint „a Pázmány-egyesiilet tagjai a harcosok (t. i. ama bizonyos keresztes had); de a védő-iroda a bajnok, a ki lovagias elégtételt kér a mi ügyünkért". Tehát amolyan irodalmi spadassin, a ki mindig kiáll a porondra az „egyházellenes sajtónak a katholikus intézmények és egyházi személyek ellen intézett rágalmaival és meggyanusításaival szemben". Megtudjuk a jelentésből, hogy ez a védő-iroda egy év leforgása alatt 131 esetben „járt el" és pedig 79 esetben „eredményesen* Tekintve, hogy e védő-iroda — mint ugyancsak a jelentés mondja — „a német, olasz és osztrák hittestvérek példájára" alakult, ebben is egy a pápás egyház kozmopolitikus jellemének és célzatainak megfelelő kozmopolitikus intézményt kell látnunk, bizonyos sajtórendőrségi jelleggel. Hát mi ez intézményt a róm. kath. sajtótól egyáltalán nem irigyeljük. Szomorú igazság az, a melynek érdekében egy éjjelnappal éber „védő-irodát" kell foglalkoztatni. Mi az igazságot a protestantizmus szabadság-elve alapján meg tudjuk máskép is s bizonyára méltóbb és sikeresebb módon védelmezni! S. Őrszem. * Hogy mely lapok tartoznak az „egyházellenes" sajtó fogalma alá, kitűnik a jelentés által részletesen kimutatott támadások táblázatából, a melyekben „kath. intézmények és egyházi személyek" részesültek. íme az érdekes statisztika. Támadók: a „Pesti Hírlap" 4, az „Egyetértés" 2, a „Nap" 2, a ,,Kuruc Újság" 1, a „Budapesti Napló" 3, a „Magyar Szó" 14, a „Budapesti Hírlap" 2, a „Pesti Napló" 1, a „Függeilen Magyarország" 1, a „Polgár" 6, a „Magyar Estilap" 1, a „Pester Lloyd" 1, „Az Újság" 2, az „Uj Hirek" 1, a ,,Budapesti Hétfői Hírlap" 1, Eőri Sándor. 1821—1906. A ki a fentebbi nevet olvassa, bizonyára gondolkodóba fog esni, vájjon ki is volt tulajdonképen e névnek birtokosa? A fiatalabb nemzedék pedig hosszabb gondolkodás után sem fogja tudni, hogy kiről lehet szó, mert hiszen még ismerősei között is voltak olyanok, a kik midőn ő szóba került, váltig állították, hogy már régen meghalt. Az idő ugyanis sokakat, a kik egykor a közügyek terén fáradoztak, elfeledtet azonnal, a mint nyugalomba vonulnak s hogy éltek valamikor, csak akkor jut ismét eszünkbe, mikor életük szövétneke kialszik s haláluk híre érkezik el hozzánk. így volt ez Eőri Sándorral is; míg élt, csak kevesen tudtak és beszéltek róla, de mikor halálakor kitudódott, hogv kegyes alapítványával ércnél is maradandóbb emléket hagy maga után, az emberek kezdenek róla beszélni, az újságok írni s szinte bánni látszanak, hogy már előbb is nem beszéltek és nem írtak róla, Eőri Sándor, ki 100,000 koronát megközelítő alapítványnyal örökítette meg emlékét, 1821. évi márc. 9-én Munkácson született. Atyja Eőri András, anyja Kis Katalin volt. Mikor az atyja a mult század 40-es éveiben a munkácsi és szt-miklósi uradalmak levéltárnokságától megvált, nejével, továbbá Terezia és Sándor nevezetű gyermekeivel együtt Téthre költözködött, hol neje után némi birtoka volt, melyet aztán szorgalom és takarékosság által folyton szaporítani iparkodott. Fiát, Sándort már Munkácson is szorgalmasan képeztette. A rendkívül eszes fiú Eperjesen kezdte tanulmányait, Sopronban folytatta s Magyar-Óvárott a gazdasági akadémián végezte. Később azonban jogot is tanult s 1844-ben már a pozsonyi országgyűlésen Győr vármegye követe, Balogh Kornél mellett találjuk. Az 1848-iki viharok őt is magukkal sodorták s hanem is fegyverrel, de eszével hasznos szolgálatokat tett hazájának. 1849-ben Győr vármegye egyhangúlag kiáltotta ki főjegyzőjének, az elnyomatás szomorú éveiben pedig, mint a dunántúli evang egyházkerület aranytollú világi főjegyzője is maradandó emléket állított magának az egyházi ügyek hűséges szolgálatában, nemcsak a közgyűléseken történt szellemes felszólalásai, de meg inkább a „Prot. Egyház-Iskolái Lapok"-ban megjelent hatalmas cikkei által! Egyáltalán véve széles látókörű, nagy tudományú, szellemes férfiú volt ő. Az úgynevezett klasszikus nyelvveken kívül szóban és írásban egyformán bírta a német és az angol nyelvet is. Byron „Childe Haroldja búcsújának" egyes szebb énekeit még késő öregségének idején is elszavalta e sorok írója előtt, nemcsak egyszer, de százszor is s aztán szent lelkesedéstől áthatva magyarázgatta annak szépségeit. A 67-iki kiegyezés után a politikai életben is tevékeny részt vett s mint a téthi választókerületnek sok éven át országgyűlési képviselője. Tisza Kálmánt ismerte el vezérének s ennek aligha volt széles e magyar hazában nálánál nagyobb tisztelője ! a „Neues Polit. Volksblatt" 1, az ,,Űj Magyarország" 1, a „Nép" 1, az „Ország" 1, a „Népszava" (szociálista) 84 esetben. Hitelesen tehát meg se tudnók mondani, melyik nevesebb napilap nem támadta volna a r. kath intézményeket s egyházi személyeket. Valóban furcsa s épen nem irigylendő szerep, hogy ez intézményeknek és személyeknek oly sok ellenséggel kell megküzdeniök. Vájjon hol és kiben rejlik ennek oka ? S. ö. S