Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-04-06 / 14. szám

[06 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1906 A mi intézeteink sorsa sínylődés. Van egy diakonissza anyaházunk Pozsonyban, a melynek áldását már számos egyház élvezi s hogy most új, tágas otthont kellene számára- emelni s felhívást bocsátott ki szeretetadományokért, alig-alig csöppent valami perselyébe. A pozsonyi egyház önmaga lesz kénytelen a teher legnagyobb részét viselni. A rozsnyói árvaház is küzködik s kerületi leányiskoláink, egyéb intézeteink, ha a közsegélyekből nem segíttetnének, bizony-bizony hamar megszűnnének. E szomorú jelenségeknek oka rendszerint az egyházi adóztatási rendszerünkben keresik. A hol 50—100 százalékos egyházi adó van, ott ne várjunk önkéntes adományokat. De ez nem felel meg teljesen a valóságnak. A francia s az osztrák, de több más nemzeti egyház is példát mutatnak, hog}

r a nagy megadóztatás dacára is akad tetemes önkéntes adomány, mert az egyháztagokban élénk a vallásos buzgalom. Vannak a mi egyházunkon belől is szép példáink. A theol. Otthon néhány év alatt ezrekre menő vagyont gyűjtött tisztán önkéntes adományokból! A pöstyéni templom egy ember buzgalmának fényes tanújele. Van tehát a mi egyházunkban is vallásos buzgalom, csak fel kell ébreszteni és erejét kiaknázni. P2mberek kellenek, hithű, buzgó emberek, a kik szavukat felemelik s a szeretetben munkás hitét alkalmatos és alkalmatlan időben prédikálják, kik meg tudják nyitni a sziveket s maguk is szeretettel és lelkesedéssel csüggnek az egyszer kitűzött célon. Ámde ép az a mibajunk, hogy mindent a gyűlésektől, a bizottságoktól és a szabályrendeletektől várunk. Míg a pogánymissiói adakozást az egyik kerületben a püspök maga kezelte, addig igazán szép eredménynyel járt. Egyszer csak ötletszerűen elhatározta valamelyik esperesség, hogy a gyűjtést egyházankint és esperességenkint szervezni kell, az egyházi pénztárosok küldjék be a gyűjtéseiket az esperességhez, azok a kerületbe stb. stb. Kivették az egészet a püspök kezéből s eredménye, hogy a gyűjtés összege évről-évre apadt. A mit egy ember buzgósága ki tudott vívni, az a hivatalos apparatus súlya alatt összeroskadt, tekervényeiben eltévedt, Magyarország társadalma kezd mozdulni: a régi tespedés, a nembánomság oszladozófélben, új tavaszi élet fuvalma zendül át a kebleken. Ne nézzük tétlenül az árt, hanem használjuk erejét hasznos munkára. Az Úr megátkozta a fügefát, mert nem talált rajta gyümölcsöt. Itt az idő, hogy érleljünk gyümölcsöket, költsük fel az érleléshez első sorban szükséges vallásos buzgóságot. E vallásos buzgóság ne legyen puszta jelkép, külsőség, hanem a szivet megtöltő, tartóan átható mély érzés, mert egyedül ez bír hasznosat, áldásosat teremteni. Dr. Ver us. SZEMLE. Az országos Pázmány-egyesület f. évi március hó "25-én, „a világmegváltás hajnalhasadásának, az örök Ige megtestesülésének ünnepén. Gyümölcsoltó Boldogasszony napján" tartotta VIII. évi közgyűlését. Az egyesület, a melynek feladata a r. kath. érdekeket a sajtó útján megvédeni és képviselni, mint az ülést megnyitó dr. Kiss János pápai praelátus mondotta „sok jó gondolatot ébresztett, sok nemes felbuzdulást gerjesztett, sok szép tettnek volt megindítója és végrehajtója, nem egy kath. vállalat sorsára volt jótékony hatással, több írónak támasza volt erkölcsi és anyagi elhagyatottságban, sok nemes lélek figyelmét a katholikus sajtóra irányította és Pázmány serlegével Pázmány áldásos szellemét terjesztette". Ámde azért ugyancsak az ő bevallása szerint az egyesület még csak a kezdet kezdetén van, mert még igen csekély anyagi erővel rendelkezik, hogy a szent harcban sebesült harcosok gyógyítási költségeit viselhesse. Úgy látja, mintha hazánkban „a keresztyén világnézet hívei" nem látnák be még annyira a sajtó nagy fontosságát, mint „az Istent és a kinyilatkoztatást tagadó vagy nem tisztelő világnézet követői

1

4 (vájjon kiket ért ezen címen a kegyes praelatus? Mert, hogy a „keresztyén világnézet hívei" nyilván a r. katholikusok, azt mindjárt két sorral alább olvashatjuk a beszédében). Hanem hát most már majd máskép lesz minden. Sikerült az egyesület lemondott elnöke helyébe egy oly férfiút megnyerhetniök, a ki már az 1903. évi nyitrai vándorgyűlésen „a kath. sajtó feladatáról gyújtó beszédet mondott, majd 1905-ben, már mint kinevezett székesfehérvári püspök, kezében a Pázmánybillikommal, Pázmány Péter szellemét dicsőítette és ajánlotta". Ez a férfiú pedig köztudomásúlag Prohászka Ottokár püspök, a kit nyomban küldöttség által hívtak meg s a ki elnöki székfoglaló beszédében „a kath. sajtóról" érdekes nyilatkozatokat tett. A nemes püspök buzgalmat merít — úgymond — a kath. sajtó nagyrabecsüléséből, a melytől sokat remél: mozgalmat, érzéseket, a melyek közérzésekké váljanak. „Ezért e szellemi mozgalomnak, ha kell, a földből is előteremtjük a gazdasági alapot". (Gondoljuk, nem kell ezért a földbe ásni. elég a püspöki Wertheimokba belenyúlni.) A buzgó püspök e reménységének és elszántságának alapja pedig az a tapasztalat, hogy — miként ő maga bevallja — ezek a nagy remények máshol már beváltak. „Abban a másik táborban, a mely nem, a mienk. Annak a zászlója nemzeti határokon túl suhog és tud megindítani nemcsak nagy gondolatokat, hanem nagy érdekeket. Sok kifogás esik ezen tábor ellen, de a szemét alatt egy erőteljes áram robog, sok a por, de ezt az erős szélroham teszi". (Jóindulatúlag felteszsziik a kegyes püspökről, hogy e Prohászkailag megfogalmazott csengőbongó mondásban a világsajtóra céloz: bár az a „másik tábor", a mely „nem a mienk" — igen elasztikus megjelölés.) Prohászka püspöknek a r. kath. sajtó „keresztes had", a melyet szeretne álmaiból felrázni. Óhajtja, hogy „legyen keresztes a szelleme, de a fegyverei ne legyenek keresztes fegyverek". Nekünk — úgymond — „a veritast és justitiát kell szolgálnunk". Ehhez pedig természetszerűleg csak szellemi fegyverek valók: ily szellemi keresztes had pedig a r. kath. zsurnalistika. E zsurnalistikának nagy súlyáról és jelentőségéről Ottokár püspök oly mélyen meg van győződve, hogy bárha sértőnek is tartja Ketteler ama mondását, hogy ha Pál apostol ma élne, zsurnalista lenne, viszont biztosan állítja, hogy ,.ha Pál apostol korábban lett volna zsurnalistika, ő még a sátorfacsinálás szerény jövedelmét is a sajtóra áldozta volna". Nem veszszük rossz néven a tudós püspöknek, hogy egyéb elfoglaltságai miatt nem nézhetvén mélyebben a szövegbe, Pál apostolból, a ki tényleg sátorszövetkészítő takács volt, sátorfakészítő ácsot csinált, hiszen tévedni emberi dolog, még ha jelszavunk a „

Veritas és justitia* is. Hanem hát a mi igaz, az igaz: Ottokár püspöknek feltétlen igaza van, a sajtónak és általán az irodalomnak csak az igazságot s. ezt is csak igazsággal szabad szolgálnia. Ámbátor itt ismét igen szerettük volna ha ő, a Pál-kedvelő r. kath. főpap, kifejtette volna az ő kedves Pál apostola alapján (hiszen emlékezünk püspöki beköszöntőjére ! -1. lapunk 5. számának „Ecclesia laborans et orans" c. cikkét), de igazában a Pál apostol szellemében es „cum veritate et justitia", hogy mi az a keresztyén igazság: s ha ezt is így kifejti vala, szerettük