Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-03-30 / 13. szám

too ÉVANGEL1KUS ŐRÁLLÓ 1906 támaszkodik, a ki hisz. Nem nehéz a hit annak, a ki a maga bűnös voltát és minden emberi vigasztalás hiábavalóságát belátta, másrészt valóban békesség ntán eped. A kereszt tanítson meg bennünket bűnbánatra, hitre, hogy békességet leljünk. -e. Egyetemes lelkészi értekezletünk. Ezt a cikket aktualitásából kizökkenteni látszik az a néhány hónapi időköz, a mely megjelenését a feliratában foglalt tárgyban jelzett értekezlet lefolyásától elválasztja. Ám egyrészt bizonyos, hogy mennél inkább távolodunk a lefolyt értekezlet időpontjától, annál inkább közeledünk az újhoz s így, ha van megjegyezni valónk és megjegyzéseinknek tényleges gyakorlati értéke van, azokat annál inkább nyílik alkalmunk értékesíteni, másrészt oly tárgyról, a mely minket lelkészeket mindnyájunkat szorosan érdekel, eszmecserét folytatni sohasem maradhat üdvös hatások nélkül. Ez az oka annak, hogy — habár őszi egyetemes lelkészi értekezletünk lefolyása óta az idők rohanó áradata több, mint négy hónapi munkával szélesítette medrét — és mégis kezembe veszem a tollat s egyetemes lelkészi értekezletünk lefolyásának módjáról teszek néhány megjegyzést. És itt nem habozom nyomban kijelenteni, hogy engem a lefolyt egyetemes lelkészi értekezletünk távolról sem elégített ki. Nem benső tartalmi ereje szerint. Hiszen akár dr. Masznyik Endre értekezését tekintsük, a melyben a vallásoktatás rendszerének reformja felől oly sok megszívlelni való eszmét vetett fel, hogy ez értekezése — egész a pap- és tanárképzésig hatolva le — az egyházi életnek sokkal mélyebben fekvő talaját is tördelte, mint a minő maga a vallásoktatás, — akár Madár Mátyás felolvasását az 1848. XX. t.-c. felől, a mely annyi visszatartott sóhajnak adott nyilt kifejezést: — mondom, tartalmassága szempontjából ez a mi értekezletünk semmi kívánni valót sem hagyott fenn. De igenis — kifelé való hatásának ereje szerint. Felvetem a kérdést: kire hatott, mit készített elő, milyen irányban gyakorolt lelkipásztori meggyőződésünkre, egyéni vagy testületi tevékenységünkre irányító befolyást ez a mi értekezletünk? ... Helyesebben szólva megoldhatta-e az előbbi mondatban vázolt feladatát az adott körülmények között?... Azt hiszem minden résztvevő — és itt nem veszem ki magát az elnököt sem, a ki bizonyára maga szeretné látni jóindulatú fáradozásának eredményesebb hatását — határozott „nem"-mel felel e kérdésre. Az adott körülmények között nem oldhatta meg feladatát az értekezlet az előkészítés körül fenforgó hiányosságok, — a tér -— és időbeli viszonyok miatt. Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagynunk, hogy e felette fontos összejövetel célja nem lehet egyedül az, hogy ott valamely komoly tanulmány eredményét bemutassuk. egyszerű felolvasás vagy szabad előadás útján közöljük, hanem célja a tanulmány eredményeként jelentkező valláserkölcsi eszme vagy álláspont vagy javaslat nyilvános megbeszélése oly értelemben, hogy az ekként létesülő kölcsönös megállapodás a lelkésztestvérek útján a gyakorlati egyházi életben is utat törhessen magának. Erre a célra pedig távolról sem elegendő a tanulmány egyszeri felolvasása (a melyet a folytonos jövés-nienés, és az épen nem óhajtandó' beszélgetések úgyis túlon-túl megszakítanak egységességében és megbénítanak frappáns hatásában), de szükséges az, hogy a tanulmány egész tartalmi mivolta vagy főbb pontjai szerint már jó eleve köztudomásúvá váljék és alkalmat adjon más elméknek is a tanulmány céljával, jellegével, gyakorlati jelentőségével való foglalkozásra. Kinek-kinek más-más a figyelőképessége, — mondhatnám azt is, hogy ki ki más-más irányban szokta figyelni az előadásokat. És egyszeri hallásra ki van-e zárva, hogy a lényegest össze ne bonyolítsuk a mellékessel, vagy, hogy az okoskodás összefüggő láncolatának fel ne áldozzuk az egyes gondolatok belső tartalmiságának vizsgálatát, vagy megfordítva ?... De tapasztalatunk, kiforrott nézetünk, meggyőződésünk van mindenikünknek és kellő tanulmányozás után ezeket mi is' ép oly határozottan formulázott nézetekben nyilváníthatjuk, mint a felolvasó. Gazdag eszmecsere, sokoldalú megbeszélés válik ez által lehetővé s a mit ennek eredményeként viszünk ki a gyakorlati életbe, az ott már aztán igazán megállhatja a helyét, Míg így — mi történik ? A felolvasó berekeszti előadását, a gyér népességű terem egyik-másik zúgából egy-egy halk „éljen" támad, kivételesen akad valaki, a ki pár szóban kifejezést ad az előadásban felvetett eszmékhez, javaslatokhoz való hozzájárulásának — és ezzel az úgynevezett megbeszélésnek vége — következik a másik tárgy. De kell is, hogy következzék, mert hiszen már 6 óra felé jár az idő, még hátra van valamelyes bizottsági ülés, a melyben az elnöknek és a tagoknak szintén részt kell venniök, — no meg nemsokára megnyílnak a színházak — meg is kell vacsorálni, tehát jó lesz sietni... Valljuk meg — szegényes állapot, sehogy sem illő oly nagy erkölcsi súlylyal biró díszes testülethez, mint a minő a hazai egyetemes evang. lelkészi kar. De nem is lehet ez másként a térbeli és időbeli viszonyoknál fogva. Tudnivaló dolog, hogy egyetemes conferentiáink ülésének ideje és helye összevág az egyetemes egyház közgyűlésétel. A gazda: az egyetemes egyház, a vendég : a lelkészi értekezlet. Ennek kell tehát alkalmazkodnia a gazda házi rendjéhez. Akkor és ott van tehát az értekezletnek összejövetele, a mikor és a hol azt az egyetemes egyház közgyűlésének kiilviszonyai megengedik. Ez pedig felette labilis dolog. Egyik évben a díszteremben tartható meg a conferentia, másik évben talán csak valamely polgári leányiskolái tanteremben. Egyszer van idő, hogy akár .3—-6-ig, másszor már csak 3—5-ig vagy 4—7^6 óráig tanácskozhatunk. Egyszer zavartalanul ülhetünk ott végig, másszor az egyetemes egyház pénzügyi bizottsága vagy törvényszéke vagy közoktatásügyi bizottsága vagy nem tudom miféle más küldöttsége foglalja el a termet vagy mellékhelyiségeit vagy az értekezlet elején, vagy a felolvasás derekán, vagy a megbeszélés legjaván. Délelőtt valaki ott feledte az esernyőjét, vagy programmját, vagy felöltőjét, esetleg elfeledte megtudakolni a másnapi egyetemes gyűlés napirendjét vagy szervezni óhajt valamelyes közös műélvezetre vágyó társaságot... ennek mind a papi conferentia sima és zavartalan lefolyása adja meg az árát. S ezekben rejlik oka a nagy részvétlenségnek is, úgy, hogy 10—15 résztvevőn felül többet alig látunk. Hát — szerény nézetem szerint — mindezen változtatni kell. Nem akarok ugyan túlzásba menni értekezletünk erkölcsi súlyának és hatásának megítélésében, az egyetemes egyház közgyűlésének tekintélyéből levonni sincsen szándékomban, de erős meggyőződéssel állítom, hogy e kétféle összejövetel értéke az én szememben legalább is egyenlő. Az egyetemes gyűlés a múlt, az egyetemes papi conferentia a jövő tükre. Amaz befejezett administrativ tények és elhatározások bírálatával, összefoglalásával, életbelépterésével foglalkozik, emez az egyházi élet jövő fejlődésének szab irányt, azt termékenyíti meg eszmékkel, magasztos valláserkölcsi jelentő-