Evangélikus Őrálló, 1906 (2. évfolyam)

1906-03-30 / 13. szám

1906 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 101 ségű gondolatokkal. Amaz hatalom, ez erő — mindkettő a szó erkölcsi értelmében. Nem helyes tehát, ha idő- és térbeli viszonyok, látogatottság és a végzett munka intenzivitása tekintetében egyik a másiknak csak akadályául szolgál. Más az egyiknek, más a másiknak a hivatása; külön kell felkészülni az egyikre, külön a másikra, röviden : a kettő egymástól teljesen elválasztandó. Hogyan ? ... Úgy, hogy az egyetemes lelkészi értekezletet, mint egyetlen oly élő szervezet, a mely a hazai evang. lelkészi kar tagjai között a benső testvéri kapcsolatot ápolni és az egyetemes lelkipásztori közvéleményt kifejleszteni van hivatva, egészen más időben foglalkoztatjuk, mint az egyetemes gyűlést. Őszintén megvallva, én a legcélszerűbbnek tartanám időpontul a kora tavaszi hónapok valamelyikét. Hiába — a mi nagyobbára gazdálkodással is foglalkozó papságunk számára a tél a komolyabb tanulmányozás időszaka. A leszűrt eredmények közlése tehát a legtermészetesebb módon a tavaszra esik. A mellett e két évszak kiterjedési körében van egy határpont, a mely szinte kényszerítő erővel kínálkozik a megbeszéltetni kívánt tanulmányok közlésének határidejéül és ez az év utolsó napja, a honnan kezdve a tavaszig —• mondjuk: a húsvét és pünkösd közti időszak valamely hetéig bőves-bőven maradna idő mások számára is a congruens tanulmányozásra. Az előadásra kerülő ügyek fontossága is megérdemli, hogy egy, esetleg két teljes napon keresztül foglalkozzunk velők zavartalanul, semmi egyéb feladattal, vágyakkal meg nem terhelten. Ez a szempont is a kora tavaszra utal Nagyon sok, fontosabbnál fontosabb, sőt egyenes életbevágó kérdés marad a hivatalos egyházi élet küzdő porondján megoldatlanul vagy félben, mert nincsen olyan élő-ható szerv, a mely azokat felszínen tartaná, az igazán hozzáértő alapos, lelkiismeretes munkája által a hazai evang. közvéleményben megértetné és aztán a gyakorlati egyházi életben meg is valósítaná. Nem is szólva a lelkészi kart anyagilag is közvetlenül érdeklő ügyekről, a milyen a nyugdíj, a korpótlék, a fizetésminimum, a stóla-megváltás stb., de ott van az egyetemes egyházat úgy, mint a legkisebb gyülekezetet is, a létalap szempontjából érdeklő számos nagy horderejű kérdés, mint az istentiszteletek lehető egyöntetűsége, az énekügy és vallásoktatás egységes rendezése, az 1848. XX. t.-c. megvalósítása, az evang. egyházi irodalom felkarolásának a módja, a socializmus terjeszkedő hatalmával szemben való evangeliumi állásfoglalás, a mértéktelen italélvezet meggátlása, a vadházasságok számának apasztása, a tábortjáró jezsuitizmus elleni fegyverkezés ... íme csak néhány kiragadott kérdés, a melyeknek az egyház és haza szempontjából egyaránt áldásos megoldására senki és semmi nincsen annyira hivatva, mint a hazai evang. lelkészi kar egyeteme. Ki vonhatná kétségbe, hogy az e téren való egységes, céltudatos és szorgalmas munka lényegesen fokozná a lelkészi kar egyetemes értekezletének kifelé való hatását és emelné erkölcsi súlyát, szava tekintélyét ép úgy, mint a hogy jótékonyan hatna ki egész egyetemes egyházi életünkre is. Egyetemes lelkészi értekezletünk felemelkedhetnék a tekintélynek és áldásos működésnek arra a fokára, a hol a német „Evang. Kirchentag"-ok és „Pastoral-Conferenz"-ek állanak és a hová már eljutott a hazai testvér-protestáns egyház lelkészeinek vándorgyűlése is, a melyen nem kisebb emberek, mint gr. Tisza István, gr. Degenfeld József, Hegedűs Sándor stb. ragyogtatták messze fénylő egyházias tudásukat. Kizárólag ez objektiv célok lebegtek szemeim előtt soraim megírásánál. Ajánlom ezeket szíves megfontolásra. Gednly Henrik, SZEMLE. Böjti hangulat. Régi időben egyházunk közvéleménye az ádventi és böjti időszakot szent időnek tekintette, a komoly, mélyebb áhítat heteinek, a mikor mindenki saját lelkébe merült el s minden földi hívságtól, világias gyönyörűségtől gendosan tartózkodott. Menyegzőt még vendégség, lakodalom nélkül sem engedtek meg, sőt néhol büntetéssel sújtották. Gyönyörű lélektani gondolat az, hogy a farsang vidám napjaiból legyen egy kis átmenet a nagyhét golgothai hangulatához, a váltság nagy művének emlékezetébe. Nem zárja ki tisztára a bojt az élvezetet, de megválogatja, miiilik bele, mi nem. Az ú j abb idők mindent nivelláló szelleme rést ütött e kegyeletes, tiszteletre méltó szokáson. Mindenekelőtt a színház, mely léha operettjeivel, bohózataival a bojt komolyságának sokat árt s eszébe sem jut senkinek, hogy nemesebb műfajok előadásában a művészi érzék és vallásos érzés szépen kibékülhet. Azután jöttek a táncmulatsággal megtoldott teaestéinek, hangversenyek s az emberek nem ütköztek meg rajta. Végre egyházi testületek, iskolák stb. is követték a világi példát. 1901ben a rozsnyói gymnasium, az idén a késmárki lyceum tette át a farsangot böjtbe. Böjti szombat estén volt a budapesti „Luthéránia" fényesen sikerült bálja. Ezt követi a késmárki diakonissza-egyesület estélye. És míg a böjti istentiszteleteken csak „kisorsolt" vagy „kijelölt" tanárok vannak jelen a felügyelet kedvéért, a böjti mulatságokon ott van mindenki, pap, tanár, vegyest. Mi célja akkor a böjti tanításoknak, a bűnbánathirdetésnek, ha hatásukat mi magunk rontjuk le? Azt hiszem, elérkezett az ideje annak, hogy a lelkészi értekezletek komolyan s alaposan foglalkozzanak az egyháziasság e szomorú hanyatlásával s keressék orvosszereit. Bizony Esaiással felsóhajthatunk mi lelkészek.- „Ki liisz a mi tanításunkban és az Úr karja kinek jelentetett meg ?" Tanulhatnánk a zsidóktól, a kik ünnepeiket szigorú önmegtartóztatással, komoly áhítattal ünneplik meg; nemcsak az élvezetről mondanak le, hanem még a kenyérkereset is szünetel. Ők nem félnek a világ ítéletétől, sőt tüntetnek buzgóságukkal. A keresztyén ember a szabadelvűséget abban keresi, hogy saját vallásos lelki szükségletét elhanyagolja, hogy a világ szemei lássák elfogulatlanságát. Nem szabad feledni azt, hogy az egy téren való lazulás lassanként általános erkölcsi lazulássá fajul. A mit az egyház az utolsó tizedekben mulasztott, a mit elnézésével, itt-ott pártolásával vétett, azt még helyrehozhatjuk közös, céltudatos munkával. (Tátraaljai.) KÜLFÖLDI KRÓNIKA. Uj római katechizniust adott ki X. Pius, 1905. jún. 15-én kelt brévéjevel, az olasz iskolák számára. Jellemző, hogy e könyvnek Németországba való bevitelétől a német püspöki kar kérelmére elállott; bár ha egy-két szemelvényt elolvasunk, megértjük, honnan e diplomatikus gyöngédség Németországgal szemben. Úgy látszik, hogy attól féltek, hogy e káté a, túlnyomólag protestáns birodalomban majd rossz vért talál szülni s megnehezíti a centrumpártnak ú. n. türelmi javaslatát. A Reichsbote" s ennek nyomán az „Alig. Ev._Luth. Kirchenzeitung" közli e szemelvényeket s azt hiszsziik, olvasóink is érdekeseknek fogják azokat találni: íme pl. a 273-ik lapon a kérdés: „Mit tegyen a keresztény hívő (nem keresztyént írók, mert r. kath. szöveget idézek, ők pedig tudvalevőleg nem keresztyének, de keresztények, vagyis