Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-01-13 / 3. szám

1904 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 32 A gyülekezeti könyvtárak. Minapi cikkemben arról szóltam, hogy egyházunknak életszüksége a hódítás, mert csak így értékesítheti a benne rejlő erőket s ez idétt jobbára elszenderült tehetségeit. A természet megállapodást nem ismer és nem tűr meg. Mihelyt valami szervezetből a fejlődés tehetsége kiveszett, rövid időn szembeötlő módon hanyatlik s élő, éltető hatalomból élősdiek martaléka lesz. A hódításnak kétségtelenül egyik legbiztosabb, leghasznosabb eszköze a könyvtár. Főiskolák, középiskolák, szakintézetek mellett meg is találjuk, ha az alapítókban, a megelőző évtizedek nemzedékében megvolt a közművelődés iránt való érzék és a gyűjtő szenvedély. Ifjú leányiskoláink azonban csak most kuporgatnak egykét kötetet össze a könyörület perselyébe hullott fillérekből. Falusi gyülekezeteinkben meg éppen ritka jelenség volt a legutolsó időkig egy-egy könyvtár. Csak most kezdünk ébredezni s egyik-másik lelkésztestvérünk példáján felbuzdulni. Igaz, hogy két-három évtized előtt nem igen tudtuk volna a gyülekezeti könyvtárt magyar termékekkel megtölteni. Tudományos theologiai irodalmunk időnként még csak termett egy-két szép, értékes gyümölcsöt, a nép vallásos éhségét csillapító, úgynevezett épületes irodalom azonban sem mennyiségével, sem minőségével nem elégíthetett ki bennünket. Jobbára prédikációkból s imádságos könyvekből állt; az egyéb olvasmány után óhajtozók az olvasóegyletek, kölcsönkönyvtárak szekrényeit verték fel s mohón bújták-olvasták képzeletcsiklandozó tartalmukat. Napjainkban két mozgalom árul el mesteri ügyességet és páratlan leleményt a könyvnek felhasználásában. Az egyik a r. kath. egyház irodalmi törekvéseinek központi műhelye, a Szent-István-társulat, mely mindenféle nyomtatvány nyal ostromolja a közönség lelkét, diszműveket kinál az előkelők asztalára s olcsó, de szépen s megkapó nyelven irt füzeteket rak a szegények mestergerendáira. A másik, vele versenyző mozgalom a socialista s részben nyers materialista irányzat, a mely vakmerőségével, a csalatkozhatatlanság hitével sok gyenge lelket rabul ejt. A mi egyházunk a két harcoló fél közt majd úgy jár, mint a két malomkő közé került búzaszem. Figyelme, ereje megoszlik s jobbról-balról egyiránt veszteség éri. Az épületes (aszketikus) irodalmat az angol Tractatus-társaság próbálta nálunk életre kelteni. Nagy buzgósággal dolgozott, de fölöttébb gyéren aratott. Munkáját kipróbált angol művek fordításával kezdte, ámde a magyar lélek faji egyénisége más, ennélfogva eledelének is ahhoz kell alkalmazkodnia. Azt hiszem, a legkitűnőbb angol lelkipásztor sem tudna nálunk nagy pappá válni a nemzet psychologiájának teljes megértése és megérzése nélkül. Kétségtelen, hogy minden fajta irodalom az idegen minta emlőjén nevelkedik fel; fordít és utánoz először, azután támadnak az eredeti tehetségek, az útjelzők és iskolaalapítók. Azonban úgy látszik, a vallásos népies irodalom a mai napig sem tudta megteremteni a magyar géniusznak megfelelő műfajt; még nem bukkant elő az a tehetség, mely formát is alkot s azt egyúttal elsőrendű tartalommal, élő igével megtölti, íróink nagy szorgalommal próbálkoznak, de idegen nyomon járnak. Arra is találunk példát, hogy a népies stilust keresten-keresve a póriasig alacsonyul nyelvök, pedig ezt a tartalom eleve kizárja. Mindazáltal örömest elismerjük, hogy nem vagyunk immár lelki kenyér nélkül, s az éhezőket ki tudjuk elégíteni. Némely gyülekezetben a vásárló kedv is feltámadt egy-egy kedves eltalált olvasmány hatásaképen. Szóval a könyvtáralapítás nem a könyvek hiánya miatt bukik most már meg, hanem a kényelemszeretet vagy mostoha gazdasági viszonyok miatt. A midőn a gyülekezeti könyvtárak megteremtését sürgetem, mint életszükséget, korántsem új szabályrendelet alkotására szeretnék alkalmat adni. Sőt ellenkezőleg, fenn akarom tartani ezt a teret a lelkész szabad tevékenységének. A mint minden nemzetnek megvan a faji egyénisége, úgy megvan az kicsiben minden gyülekezet életében. Minden falu psychologiájának van egészen sajátos alapja, gondolkodásának egy meg nem támadott sarktétele, a mit a jó pap szeme felfedez s a mivel hívei szíve kulcsát bírja. Minden egyes gyülekezetben mások az életviszonyok, más az egyházi társadalom összetétele, míveltségi foka, s így módosul könyvszükséglete is. A könyvtárak szervezését egységesen szabályozni nem lehet. Csupán kötelességévé tenném a papnak is, gyülekezetnek is, hogy anyagi erejökhöz mérten gondoskodjanak gyülekezeti könyvtárról, a szervezés, egybealkotás maradjon önkormányzati jog. Bár, a mint említettem, a könyvtárügy egységesen nem szabályozható, a főcsoportok nagyjában azonosak lesznek. Egyik része arra van hivatva, hogy a pap önművelését, továbbképzését szolgálja, ez lenne a tudományos theologiai osztály. Tudom ugyan, hogy a jó pap nem várja gyülekezetétől, hogy számára könyvtárt alapítson, hanem jövedelméből kiszakít egy részt, hogy rajta egy-két könyvet vásároljon s nemcsak megveszi, hanem olvas, tanúi is belőlük. Azonban sok helyütt útját állja a jó szándéknak a közmondásos nyomorúság; a gyermeknevelés gondja, egy-egy váratlan betegség vagy baleset fölemészti a könyvre szánt filléreket. A legtöbb esetben, ha a vásárlásra a nervus rerum nem hiányzik is egészen, annyi ritkán akad, hogy sok kiváló munkát megszerezhetnének. A nagyobb szabású művektől, tudományos értékű forrásmunkáktól a falusi pap úgy szólva teljesen el van zárva. E miatt nem emelkedhetik magasabbra papi értekezleteink színvonala sem, mert a legtöbb esetben csupán gyakorlati s néha kicsinyes gyakorlati kérdések foglalkoztatják. Nézetünk szerint a gyülekezetnek érdeke, s ennél fogva kötelessége a papja tovább képzéséről való gondoskodás. A mint a testiekről gondoskodik, gondoskodnia kell könyvtár beszerzése révén arról is, hogy lelke, tudása, műveltsége, egyénisége tovább fejlődjék. Az után a mag után, a mit erre