Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-01-06 / 2. szám

26 1905 nem annyira a számadatai, mint inkább az e számok által jelzett állapotok érdekelnek bennünket. Megtudjuk ezekből, hogy Szászország valósággal a szekták hazája. Az ev. lutheri egyház mellett, mely a lakosság zömét foglalja magában, ott találjuk a „szeparált lutheránusokat", a reformáltakat, a „német katholikusokat", az „ó katholikusokat", az „ó apostoliakat", az „új apostoliakat", a „methodistákat", a „baptistákat", a „róm. katholikusokat", a „herrnhutiakat", nem is szólva egyes még apróbb szektákról, a „felekezetnélküli disszidensekről", a „

darby stákról", a „zsidókról" stb. E felekezetek és az ev. luth. egyház között az áttérések útján élénk forgalom konstatálható, minek végeredménye, hogy az ev. luth. egyház a belőle kivált 1140 lélekkel szemben 1449 hozzá áttérőt mutat fel s így csupán e címen 309 lélekkel szaporodott : ámde jellemző, hogy míg a herrnhutiak gyülekezetébe 15 egyén tért át, onnan egy sem. Lipcsében — mint más helyen olvassuk — az üdv hadserege kezd erősödni s egy buddhista gyülekezet van alakulóban. Elszomorító, hogy az öngyilkosságok száma 1261 volt. A szekták e gombaszerű feltűnése és térfoglalása, különösen pedig a buddhismus eszméinek hódítása és az öngyilkosságok nagy száma gondolkozóba ejtenek s önkéntelenül azt a kérdést csalják ajkunkra: vájjon nem beteg-e az a nagy egyháztest, a melyen ilyen kiütések észlelhetők ? E statisztikát érdekesen kiegészíti az a másik adat, hogy a német birodalom összes római kath. híveinek száma meghaladja a húsz milliót, melyből 12 millió magára Poroszországra esik. E hatalmas szám megérteti velünk azon előkelő politikai szerepet, a melyet Németországban a róm. kath. klérus (élén összesen 37 püspökkel) és az ú. n. Centrum-párt játszik. De még más részről is fenyegeti veszedelem a protestántizmust s ez a szociáldemokratizmus. Protestáns egyházi körökben azért mind élénkebbé válik az aggodalom s mindinkább előtérbe nyomul a meggyőződés, hogy itt tenni kell valamit. E gondolat aztán különböző gyűlésezésekre vezetett, a melyek mind azon érzelemnek adtak kifejezést, hogy az ev. egyház Németországban nem foglalja el többé azt a helyet, a melyet elfoglalnia kellene és pedig nemcsak a maga, de a nép és nemzet érdekében is; hogy megszűnt előbbi hatalma a nép felett; meggyengült szemben az állammal; nem képes megbirkózni a szociálizmussal, sőt az általános művelődés mezején is mintha háttérbe szorulna: Liberálisok és orthodoxok, reformerek és konservativok mindazon tépelődnek, miként lehetne e bajon gyökeresen segíteni

; a mint ez legutóbb az okt. 31-én tartott ú. n. wormsi „synodaltag"-on s úgyszólván egyidőben Lipcsében is kifejezést talált. Németország, az egyletek hazája, most valóságos gyülekezések hazájává lett, a melyeken sok szép beszéd, sok nemes eszme elhangzik, kérdés azonban, vájjon hatások intenzív lesz-e? Mi azt hiszszük, hogy itt gyülekezések, rezoluciók magukban nem segítenek, hanem igenis a visszatérés a különféle theol. és egyházpolitikai irányok útvesztőiből a Krisztus evangeliomának egyszerű ösvényéhez. Az ilyen gyülekezéseknek, bárha ad hoc, a gyülekezés idejére, van is valami emelő hatásuk, értékük valójában annyi, mint a mikor a tóba követ dobunk. Egy ideig ott reng körötte a hullámgyűrű, hogy mind távolabb körben, mind gyengébbé válva, végül a lomha vizben elkimuljék. Valóban igaza van Haupt Erichnek, a hallei egyetem tudós professzorának, a ki ily gyülekezések hatását úgy jellemzi az általa szerkesztett „ Deutsch-Evang. Blätter "-ben: „Ugyan mi is az eredményük? Félek, hogy a legtöbb esetben az, a mi a Jakab levelének emberénél, a ki, miután arcát a tükörben megnézte, elment és elfelejtette azt. Ily gyülekezésekkel úgy vagyunk, mint az istentiszteletekkel nagyobbrészben. Az ember szinte boldogabbnak, gazdagabbnak érzi magát, szinte kiemelkedett a közönséges körből, de azért valami nyomós, valami határozott fordulatot ugyan az nem okoz életünkben. És éppen a gyülekezések sűrű ismétlődése a legnagyobb veszedelem. Tartamuk alatt a résztvevők mintegy mámorban úsznak, melyet a felkeltett lelkesedés teremtett ; rezoluciókat, határozatokat hoznak — s azt hiszik, hogy már végeztek is valamit" . . . Pedig csak követ dobtak a tóba. A beszédet ritkán követi a tett. Hát abban az ítéletben van sok igazság. Az evangeliumi egyház ereje nem a gyülekezéseken elhangzott beszédekben s hozott rezoluciókban, de az egyes gyülekezetek benső hitéletében gyökerezik. Egyetlen lelkipásztor, kinek feje, szíve helyén van s ki lelkipásztor a szó ev. értelmében, többet lendíthet — legalább a maga munkakörében — az evangeliom egyházán, mint holmi sablonos gyülésezések. Csak legyenek ilyen lelkipásztoraink! * A porosz lelkészi özvegy- és árvaalap kezelőbizottságának niult évi június 17-én hozott határozata értelmében ezentúl a lelkészek felmentetnek a nyugdijalapra való illetékek alól, egyúttal kimondatott: I. hogy az özvegyek nyugdíja elhalt férjeik után, ezeknek szolgálati évei szerint a következő : bevégzett 5 szolgálati évig 700 márka 5-10 „ 750 10—15 800 15—20 850 s? 20—25 900 » 25—30 „ 1000 n 30-35 „ 1100 35—40 „ 1200 40-en felül 1300 II. az árvák ellátási díja: a) oly árvák számára, kiknek anyjuk él, fejenként 250 márka; b) teljes árvák számára fejenként 400 márka. Különösen ez utóbbi intézkedést melegen ajánljuk a mi hazai egyetemes papi nyugdíjintézetünk tisztelt vezetőségének becses figyelmébe. Míg nálunk csak 4 gyermekig terjed nyugdíjigény, az is valóban nyomorúságos összegben, ha pedig a szegény özvegynek több gyermeke van, gondozhatja a semmiből; addig a porosz egyház minden gyermeket kivétel nélkül és pedig úgy ellát, hogy neveltetésük anyjuknak különös gondot nem okoz. Gondolkozzunk e dolgon és fontoljuk meg, nem jó volna-e ez esetben a külföldi példán indulnunk? EGYHÁZI ÉLET. Kitüntetés. O Felsége Graenzenstein Béla pénzügyminiszteri államtitkárnak, a budai evang. egyház presbyterének, a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot díjmentesen adományozta. Általános az öröm közéletünk ez érdemes munkásának kitüntetésén. Személyi hír. Mint tudósítónktól részvéttel értesülünk, Sárkány Sámuel, a bányai egyházkerület püspöke, súlyos betegen fekszik. Még ez őszön meghűlt s azóta övéinek legodaadóbb gondozása dacára sem bírja kiheverni a bajt. Karácsony szombatján állapota rosszabbra fordult, de övéinek és hozzátartozóinak a háziorvos véleménye alapján is erős a bizalma, hogy az ősz püspöknek edzett és SZÍVÓS természete ez^idő szerint még legyőzi