Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-02-17 / 8. szám

88 1905 tani belőle ízleltető kedvéért. Rafael maga a jellemző. Michel Angelot nagy feltalálónak, magát nagy rendezőnek tartja; amaz csupa mélység és fenség, emez csupa tisztaság, világosság, összhang és báj. Beatrice megtoldja e jellemzést azzal, hogy Rafael minden művész kortársát fölülmúlja azzal, hogy boldog, hogy szeretik, ez a tudat nála az ihlet főforrása, ez a báj szülője. „Megvan tiltva a gonosznak, hogy hozzád közeledjék és mivel soha egyebet nem láttál és nem ismertél, mint a szeretetet, hogy lehetnél más, mint a milyen vagy?" X. Leo, a művész, szellemes, egyúttal ledér pápa a negyedik rész hőse. A Mediciek fajának minden kiválósága és hitványsága egyesült ebben az emberben. Pogány volt, annyira, liogy a lelkiismeretet a kéretlenül ugató gonosz állatnak nevezte s bamba mesének tartotta a feltámadást. Papi nagyság semmi benne, uralkodó ö is, mint elődei, de műpártoló, müélvező, a kinek a hatalom csak ajtó oly élvezetek megszerzéséhez, a miket közönséges halandó soha meg nem ízlelhet. Ha pap, akkor a művészet oltárán áldozás az egyetlen módja az istentiszteletnek szemében. Tulajdoképpen a művészet is azért kedves néki, mert hiúságának szolgál. A művészi kedvtelés a kornak legúribb fényűzése s X. Leo úr, a ki a hódoló művészgárdával, halhatatlan] tó tehetségekkel veszi magát körül. II. Gyula izlése tisztább, mindig csak a nagyot keresi, a fenséges lelkének álma, — X. Leónak a díszes, cifra kell inkább. „Könnyű erkölcsű, tisztességes nagy úr, ki szellemét ápolja, mint a hogy kezét ápolja." Luther wittenbergi riadója megrendíti; de ekkor sem a vallási kérdés érdekli, hanem a pénzkérdés. A reformatio nagy ügyét egy bukófélben levő regálebérlő szemével nézi. Megegyezés minden áron! ez a jelszava. Elvi engedményben bőkezű, csak a pénzmag el ne maradjon. Ez a pénzsovárság látszik ki a francia királylyal kötött concordatumból is. Vásár-tárgya a hivatal, plébánia, püspökség, bíborosi kalap; egyszerre 34 bíborost nevez ki, a midőn megszorul. Ledér tréfáit saját udvara is megsokalta s a roppant fény közepett egyre több csendes hive támad a reformatiónak. Csak meghitt órákon beszélnek róla, de szí vökben már ott fészkel vágya. Leikök oly pápát keres, a ki „pápa és nem uralkodó; theologus, nem tudós; magába vonúlt, nem élvezethajhász; penészes kenyérrel és füvekkel él, nem pedig ínyesen összeállított étkekkel, melyeket aranytálakon tálalnak." „Csak a vezeklés mentheti meg a világot." V. Károly érzi, hogy a reformatióval a politikai szabadság is erősül, a tekintély elve hanyatlik, összefog tehát a pápasággal, hogy a régi uralmat megvédje. Erőszakkal próbálja elnyomni azt a törekvést, a mi a lelkek mélyéről sarjadt s Isten lelkének müve volt. Michel Angelo a művészvilág képviselője; ö az ötödik s utolsó rész középpontja. Egyénisége valamennyi részben szerepel, nagy kort ért s több emberöltőt látott élni, dolgozni és eltűnni. Lelke, alakja együtt öregedik a korral. Fáj látnia, hogy a nagyok sorban kidőlnek s emiékök körül hitvány epigonok élnek örökségökből. Csak egyes kiválasztott lelkek tisztelik még öt, a ki a régi nagy időkből fennmaradt. A verseny helyébe, mely a nagy idők művészeit sarkalta, alacsony irigység lépett vagy pénzsovárság, mint Tiziannál. Kihaltak, elpusztúltak a művészetek és tudományok nagy pártfogói. Machiavelli minden reményében csalódva készül a halálra, nincs miért élni, Itália nagy korának vége van. E részből megkapó rajz Róma ostroma ; Frundsberg tábora oly mozgalmas kép, mint akár Wallensteiné Schillernél, A mű, mint az ismertetésből is látszik, nagyon érdekes olvasmány. Tanulságos és szórakoztató egyúttal. Gobineau rengeteg olvasottságának lépten-nyomon látjuk bizonyságát; nemcsak történelmi tájékozottsága lep meg, bár szinte szédítő, hogy még mellékesnek látszó megjegyzések, helyi körülmények hitelességét is igazolja a forrás idézésével. Bámulnunk kell művészeti ismereteit és tudását is, a mely a költök és művészek lelkébe tudott hatolni s müvészetöket találóan, szellemesen jellemzi. A fordítás nyelve magyax'os, gondos. Elismerés jár a kiadónak, hogy e derék művel irodalmunkat gazdagította. Kovács Sándor. „Gotthold. Evangelisch-lutherischer Volkskalender für das Jahr 1905." Elvünk, hogy evangeliumi protestáns népünknek, az egyéni hit által való megigazulás reformációi nagy alapgondolatából folyólag, anyanyelvén szerkesztett építő irodalommal kell szolgálnunk. Természetesen minden olvasmány, a mely e hüvelyben kerül a nép kezébe, kell, hogy nemcsak evangeliumi, hanem hazaüas jellemű, a hazatias érzelmeket istápoló legyen, a mint hogy az evangeliumi hithűség és az őszinte hazafiság mindig együtt járnak. Ez elv szempontja alá helyezzük a „

Gotthold" nevű, Fengler sagaui superintended által szerkezteit ev. luth. népkalendáriomot, a melynek magyarországi kiadását Scholtz Ödön ágfalvi lelkész szerkeszti. Igaz ugyan, hogy a „kalendáriom" és az „építőirodalom" talán két ellentétes fogalom: ámde ez esetben, ahol a kalendáriom épen az ev. luth. hithűséget és buzgóságot szolgálja, a kettő teljesen összeesik, annyival inkább, mert a népnek a naptár a legelső és legnélkülözhetetlenebb olvasmánya; azért a mily helyes, hogy ez úton igyekezzünk hozzáférkőzni, époly elengedhetetlen, hogy a táplálék, a melyet neki ez úton nyujtunk, minden tekintetben egészséges legyen. E szempontból nyíltan kijelentjük, hogy minden idegenből behozott ilyen táplálékot már előre is idegenkedéssel fogadunk. Elvégre is itt az üzleti szempont a fő. Lehetőleg ugyanazon kinyomtatott anyagot minél többfelé értékesíteni, mert ez a legolcsóbb. Meg, hogy mert tartalmilag is az az anyag már úgy van megválogatva, hogy az a naptár célzatának leginkább megfelel. Marad tehát a naptár szövegének bizonyos magva (s ez kepezi a nagyobb részét), a mely mindenféle különös kiadásokban is megmarad, ehhez járul a különböző fogyasztási mezők szerint különböző, e mezökre vonatkozólag beékelt anyag. Ép ez okból ily külföldön szerkesztett naptárakkal szemben igényeinket már előre is le kell bizonyos mértékben szállítanunk, sőt örvendenünk kell, hogy ha a naptár részünkre szóló kiadásában észrevehetjük s constatálhatjuk a jó igyekezetet, a mely a hazai szempontok kellő ügyelembe vételét árulja el. A „Gotthold" magyarországi kiadása ellenében régebbi években felmerültek panaszok: örömmel jelezhetjük, hogy a panaszokra most már általában ok nincs. A „Gotthold" magyarországi kiadása igyekezik a magyarországi viszonyokkal számolni. Találunk benne tartalmas cikkeket, a melyek a magyarhoni viszonyokkal foglalkoznak, egyéb közhasznú szolgálatokat célzó tudósításaiban is a magyar szempont az uralkodó. Ámde olvasmányainak java-része még most is sült német. Hát ez a mily érthető (a fentebbiek szerint), ép annyira — nem kívánatos. Ha a mi német népünk olykor-olykor egy nagy németországi tárgyú és vonatkozású könyvet kap kezébe s azt olvassa, abban nem látunk bajt; de ha a kalendáriuma inkább Nagynémetországgal hozza őt szellemi kapcsolatba, mint magyar hazájával: ez baj. Azért elismerve a „Gotthold érdemes voltát és Scholtz Ödön szerkesztői ügyességét, leplezetlenül kijenlentjük, hogy sokkal jobb szeretnők, ha nevezett lelkész úr magyarországi németajkú ev. lakosságunk számára önállóan szerkesztene s adna ki egy épületes naptárt. Tehetsége, kedve, erélye van hozzá: hiszszük, a siker sem maradna el. Elvégre napjainkban a naptárkiadás még mindig a legkevésbbé kockáztatott vállalat.