Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-12-29 / 53. szám

1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 549 hitnek kell képeznie, hogy a keresztyén hit legyen az a norma, a mely szerint minden más a növendék legbensőbb életére való jelentősége szerint igazodjék. Miért is alapkövetelmény a gymnasiumi tanárnál, hogy a keresztyénség szelleme éljen benne s hogy ne csak a vallástanítás, hanem az oktatásnak minden alkotó része lehetőleg a keresztyén hit igazságával álljon összhangba." Sőt még tovább is mentek. Kimondották, hogy a jelzett cél szempontjából szükséges^ miszerint az alsó és középosztályokban az Ordinarius osztályának egyszersmind vallástanára legyen s hogy ő s a felsőbb osztályokban a direktor legyen ama vallásoktatás központja, a kiből a nevelő hatás az ifjúságra kiáradjon. S ugyanezt az álláspontot siettek mégerősíteni a herbartiánus paedagogusok is, a mennyiben az egész oktatást a jellemképzés szolgálatába állították s e szempontból indulva ki az érzelmek s kiváltképen a vallásosság fejlesztése érdekében a vallástanítást nemcsak, hogy a tanítás élére, hanem egyenesen az összes oktató és nevelő munkásság központjába helyezték. „A vallásoktatás — mondja Willmann — centrális helyet foglal el. Azzal a világnézettel, melyet az megalapít, a többi tanszakoknak egyezniök kell; tanainak s impulsusainak ezekben visszhangozniok kell és megerősítésre találniok. Ez értelemben a vallástanítás, nem egy ágazat a többiek meílett, hanem maga a törzs, mely az összes ágakat tartja, még a philosophiai oktatásnak is a theocentrikus magaslatra kell felemelkednie és eredményeit a vallástanban gyümölcsöztetnie." S az újabbkori paedagogia e vívmánya hamarosan érvényesült is a német középiskolákban legalább elvileg. Az új porosz középiskolai tanterv ugyanis már határozottan kimondja, hogy „a vallástanítás, nem mint egyes szak kezelendő, hanem minden tantárgygyal szoros és benső kapcsolatba hozandó. E célra pedig az egész tanári karnak közre kell hatnia, de legtőképen a vallástanárnak, a ki kell, hogy theologus legyen." Hát ezt mi is aláírjuk, de a középiskolák evang. egyházi szempontból vett gyökeres reformjára ezt a megoldást még elégségesnek épenséggel nem találjuk. A mi helyzetünk egészen más itt hazánkban, mint a német protestánsoké. Nekünk hála Istennek még vannak evang. középiskoláink. Igaz, hogy félig-meddig már az államosítás útján haladnak, de mégis a mieink azok. Az a legnagyobb s eminens értelemben vett evang. egyházi feladat, hogy azok necsak névleg, hanem tényleg is a mieink vagyis igazi evangelikus középiskolák legyenek. S azok lesznek, ha eddigi politikánkkal felhagyunk és az igazi reformtevékenység terére lépünk. Őrületes politikánk abból állott és áll, hogy a változott viszonyok következtében államsegélyre szorult középiskolákat mi magunk idegenítjük el magunktól. Pedig erre semmi okunk és szükségünk. Azért, hogy iskoláink az állami segítséget elfogadták, mert el kellett fogadniok, mi magunk a magunk erejéből nem tudván nekik mindazt megadni, a mire feladatuk sikeres megoldása szempontjából ma okvetlen szükségük vagyon, azért, hogy ennek fejében az állami tantervhez bizonyos mértékben és határok között alkalmazkodniok is kell, azért mondom, még nem következés, hogy mi elforduljunk tőlük s magunk kiáltsuk világgá, (mint azt többen s több ízben már meg is cselekedték) hogy a gymnasiumokra kár egy fityinget is áldozni, azokat legjobb lesz, ha átadjuk egészen az államnak, mert hiszen voltakép már úgyis az államéi. Nem úgy. A kié a tanár lelke, azé az iskola. Ha az államé, hát az államé, ha az egyházé, hát az egyházé, vagy mondhatom így is : ha az ördögé, hát az ördögé, de ha az Istené, hát az Istené. É11 nem látom be, hogy a tanár lelkét magunknak, egyházunknak és iskoláinknak meg ne tarthatnék. Csak akarni kell az eszközöket és elérjük a célt. Az evangelikus középiskolák igazi reformja az evangelikus tanárképzésen fordul meg. S im ez irányban még egy lépést se tettünk. Pedig —

Kolumbus tojás az egész. A kik az egyetemes theologiai akadémiát megteremtették, azok céltudatos egyéniségek voltak. Azért magába a szervezetbe bevették, hogy az evang. lelkészképző intézetet evangelikus tanárképzővel óhajtják kiegészíteni. Hát ez nagy cél volt, de eszközeink elégteleneknek bizonyultak annak megoldására. Nemhogy a tanárképzőt tudtuk volna immár 25 év alatt létesíteni, de sőt a theol. akadémia is csak tengődik kezünkben. Igaz, hogy a külső jelek az ellenkezőt látszanak mutatni, hiszen kész már a terv és esak pár ezer koronán múlik még és nem egy, hanem három, theol- akadémia lesz. Nem szándékom most ezt a kérdést bővebben vitatni, csak meggyőződésemet jelentem ki: az a tervelt 3. theolog. akadémia voltakép nem lesz egyéb, mint újabb kiadása a 3 régi theolog. intézetnek. S jobb volna életbe lépése esetén a helyett a sokat mondó s még többet követelő „akadémia" név helyett beérni a szerény theol. intézet névvel. Ez legalább találna mind a háromra. Hanem egy bizonyos: ez intézetek se lelkész, se tanárképzésünk kérdését s feladatát meg nem oldják soha. A megoldásnak csak egy módja van : a cél érdekében a központban, Budapesten theologiai facultást kell felállítani kizárólag a mi közös, egyetemes erőnkből, és azt, mint teljesen autonom s minden idegen befolyástól független főiskolát ki kell egészítenünk evang. tanárképzővel. Ezt pedig úgy cselekedhetjiik meg, ha a facultással kapcsolatosan felállítandó theologusok otthonát evang. tanárjelöltek otthonává is teszszük. Ez esetben az összes evang. tanárjelöltek a mi közvetlen szellemi légkörünkbe kerülnek: a theologián egy két alapvető tárgyat hallgatnak, szaktárgyaikat pedig hallgathatják az egyetemen. A theol. facultáson az összes evang. papjelöltek három évet töltenének s ezzel az ő szorosan vett tudományos képzésök (szakvizsgával) befejeződnék. Azután kiki menne a maga kerületébe, a püspöki székhelyeken (Pozsony, Sopron, Eperjes, Budapest) szervezett papi semináriumokba a gyakorlati egyházias kiképzés s a kerületekkel való teljes összeforradás céljából. Az evang. tanárjelöltek pedig pályájuk szabályszerű bevégzése után alkalmazást nyernének középiskoláinkban. Csak nagyjából és odavetőleg érintettem a megoldás módját, de azt hiszem, ez is elég arra, hogy belássuk, miszerint a nagy cél szempontjából ez a felvetett terv méltó a megszívlelésre. Az evangelikus tanárképzésre vonatkozólag azonban még egy pár elvi természetű dolgot el kell mondanom. Ahhoz fűzöm szómat, a mit fentebb mondtam: a német paedagogusok javaslata az evangelikus középiskolák gyökeres reformja szempontjából még nem egészen kielégítő. Ok a gymnasium okban a külön vallástanári intézmény hívei. Ujabban e részben már mi is követjük őket, pedig ez nálunk, a mi evangelikus középiskoláinkban, mihelyt evang. tanárokat képzünk, teljesen indokolatlan. A mi középiskoláinkban, mint evangelikus középiskolákban minden tanárnak, akármilyen legyen is a szakja, evangélikus tanárnak kell lenni. A mi annyit jelent, hogy az evangyeliomi keresztyén szellemtől áthatva,