Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-12-29 / 53. szám

1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 548 istennek minden fegyverét, hogy ellene állhassatok e veszedelmes időben és mindeneket elvégezvén, megállhassatok. Álljatok annak okáért, a ti derekaitokat beövedzvén igaz mondással és felöltözvén igazságnak mellvasába. A ti lábaitokat a békesség Evangyéliumának készületével megsarúzva. Annak felette a hitnek paizsát felvévén, hogy ama gonosznak minden tüzes nyilást megolthassátok. Az idvességnek sisakját is felvegyétek és a lelki fegyvert, mely az istennek beszéde. Minden kéréssel és könyörgéssel könyörögvén mindenkor a szent lélek által és ugyanazon dologban vigyázóan minden állhatatossággal és minden szentekért való könyörgéssel. Szívből fakadó áldás elmondása után visszatértünk a tanácsterembe, a hol is a kerületi gyűlést, az elnökség kijelölése után, megalakultnak nyilvánítottak. Az elnöki széket elfoglalták mint legidősb főesperes és esp. felügyelő Esztergályi Mihály pestmegyei főesperes és Dessewffy Ottó nógrádi esp. felügyelő, mely tényök akkori időben nagy felelősséggel és veszélylyel volt összekötve. Alig, hogy megalakult a közgyűlés, megjelent Prottman rendőrfőnök, mint császári biztos s e minőségében feloszlatta a gyűlést, oly kijelentéssel, hogy ha a gyűlés tagjai nem engedelmeskednek, katonai karhatalommal kergeti szét őket. Dessewffy Ottó e szavak után a gyűlést megnyitottnak nyilvánította s elnöktársa Esztergályi Mihály főesperes kimondta az egyhangúlag elfogadott határozatot, hgy t. i. 0 felségéhez intéztessék egy felirat, melyben a patens hatályon kívül való tétele kérelmeztessék s ezzel berekesztette a kerületi gyűlést. Prottman, ki nyelvünket nem értette, újra felszólítja a gyűlés tagjait, hogy a gyűléstermét azonnal hagyják el. Ékkor felállt Székács József s oly imát mondott, mely a velőkig és vesékig hatott s az egész nagy gyülekezet lelkes meghatottsággal mondta rá az „áment". Még magát Prottmant is, a ki ugyan a magasztos imát nem értette, Székács szónoki hangja láthatóan meghatotta. E szép örökké emlékezetes ima után feloszlott a közgyűlés; s midőn ki-ki szállására ment, hallottuk a közelgő katonaság dobverését; melyet azonban a gyűlés feloszlásának hírére csakhamar visszavezényelték. Most következik b. Prónay Gábor esp. felügyelő önfeláldozó ténye, melylyel a kerületi gyűlés hivatott tagjait házához kérette a jegyzőkönyv hitelesítése és a felirat miként való elkészítésének megbeszélése tárgyában. A meghívottak a Bálvány-utca 20-ik számú palotájában gyülekeztek össze s a reájok bízottakat hűségesen el is végezték. A tanácskozás biztosítása szempontjából két úri nő is szerepelt, b. Prónay Gáborné és b. Radvánszky Antalné, mindkettő Podmaniczky leány. Ok vigyáztak a palota két ellenkező oldalán, nem jő-e a rendőrség s csakugyan Prottman be is lépett a magánylakás szentélyébe, minek előtte ezen körülményt az őrködő úri nők a tanácskozóknak tudomásukra adhatták volna. Báró Prónay Gábor fogadta a belépő rendőrigazgatót s megnyugtatta, hogy itt nem politikai, de vallasos összejövetel van s Székács buzgó imája közben Prottman megszégyenülve távozott. Ezen gyűlésnek többekre nézve végzetes következményei lettek volna, ha a klumi köd diadalt nem szerez a porosz fegyvereknek. Br. Prónay Gábort, Dessewffy Ottót és Esztergályi Mihályt a rendőrség elé idézték, de az idézésnek napja a klumi köd utáni időre esett és közben pedig a patens visszavétetett oly kikötéssel, hogy a patensszerűleg szervezett egyházaknak szabadságában áll e patens szabványai szerint jövőre is megmaradni. Hogy az 1859. év a lelkészekre felette nehéz és veszélyt hozó volt, kitűnik abból, hogy az akkori „bezirkerek" lázították a népet, sőt itatták is, s tudok oly példát, hogy a fellázított nép gyűléséből a lelkész menekülni volt kénytelen. Úgy a hívek, valamint a lelkészi kar e szomorú időben bebizonyították, hogy hitökben erősek voltak s képesek lettek volna az elődök szenvedéseit, is magokra venni, hogy megvédelmezzék az apáktól öröklött autonomikus szabadságot. Ezen üldözés napjaiban a hithüségnek szép példáival találkoztunk s ezek bizonynyal méltók arra, hogy a feledékenységtől megmentve s buzdításul szolgáljanak az utódoknak. V. OKTATÁSÜGY. Középiskolai vallástanításunk és tanárképzésünk. (Befejező közi.) A középiskolai vallástanítás reformja terén a kezdeményezés érdeme és dicsősége a németországi evangeliomi protestánsoké. Tőlük hordogattuk haza a sok rossz theoriát, — nem ártana, ha egyszer már a jóban is utánoznék őket. S szerintem az az út. a melyen ők a vallástanítás reformálása céljából elindultak, jó út. Már Herder az újkori humanismus egyik megalapítója s nagy hőse egészen Luther szellemében szólal meg, látván iskolai nevelésünk sivárságát. „A világ úgymond — betelt Isten Igéjével, jobb szeretné, ha az iskolák Apolló, a Mázsák templomává válnának." S szinte imádságban tör ki: „Oh térj vissza Lélek, régi idők Istenének lelke; térj vissza kiváltkép iskoláinkba." Még határozottabban emelte fel szavát egy igen kiváló német tanférfiú Klopsch 1842-ben, a „Gymnasium és egyház" című iratában. Protestál az ellen, hogy a gymnasiumokban a classicusokat a keresztyénséggel egy sorba állítsák s elitéli azt a rajongó irányt, a mely a classicai képzést egymagában elegendőnek találja a léleknek és szívnek életben és halálban, elitéli a megváltót nem ismerő humanismust, a mely az egyház és haza szent érdekéről megfeledkezik. S igaza is van. „Keresztyénség nélkül nincs igazi humanismus. Igaz humanitásra csak az a vallás segíthet, mely a nevelés végső célját az Istenben való életben találja meg, mely a gyermek lelkébe felülről való világosságot vezet be, szivét felemeli, megnemesíti, akaratának indítást ad, hatást, korlátot és biztos irányt jelöl, s mely valóban nemes, komoly, erős, céltudatos jellemeket képez. Igen, humanitás nincs divinitás nélkül s ha van az előbb-utóbb bestialitásra vezet. (Hettinger). Épen azért középiskoláink a szó legigazibb értelmében vett humanistikus iskolák csakis az esetben lesznek, ha a Szentlélek templomaivá válnak, ha Isten Igéje kormányoz bennük mindeneket, akkor meg lesz a különböző fokú iskolák egysége, meglesz a tanítók és tanítványok életközössége s a népélet is egységes alapra leszen fektetve sokkal inkább, mintha az egység csak reális tudás, a hazafias érzés vagy azonos módszerben nyilatkozik meg. (Zange.) Ez egészséges gondolatok érlelték meg Németországban a gymnasiumi vallásoktatás reformját s a kezdeményező lépést ez irányban a mult század derekán (1851) a német philologusok és tanférfiak erlangeni gyűlése tette meg, a hol is a paedagogusok sectiója indítványára egyhangúlag kimondották, hogy „a gymnasiumokban az egész oktatás lelkét és szivét a keresztvén