Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)
1905-12-22 / 52. szám
1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 538 Isteni bölcsessége bizonyára tudta, hogy vájjon azt a fegyvert a sérthetlen jog és szent kötelesség is kivonhatja-e hüvelyéből, avagy pedig csak a durva erőszak és a jogtalan hatalmi vágy. Hogyne mondott volna kárhoztató ítéletet a vérontás bérelt emberei felett! . . . Nem tette ! ... A kapernaumi századost meghallgatta, hitet követelt tőle, de egy szóval sem mondotta, hogy vesse el fegyverét s hagyja ott eddigi hivatását (Luk. 7, 1—10.) Az új-szövetség felfogásának jellemzésére még két példát említhetünk. Az első Keresztelő Jánosról szól. Az evangelista elbeszélése szerint fLuk. 3. 10—14.), nagy sokaság megy ő hozzá azt kérdezvén: „mit cselekedjünk*?. . ." És az „útegyengető" felel. Bizonyára úgy, hogy az utána jövő Messiás nehéz munkáját megkönynyítse. A gazdagokat jószívűségre, a publikánusokat igazságosságra inti. Mindegyiket eddigi bűnei elhagyására akarja bírni. Eljönnek a vitézek is, és kérdezik: „mi pedig mit cselekedjünk'?..." Keresztelő János feleletében hármat kíván: senkit meg ne rontsatok, senki ellen ne patvarkodjatok, és megelégedjetek a ti zsoldotokkal, — de nem kívánja tőlük egy szóval sem, hogy katonai hivatásukat tagadják meg. Vájjon az „útegyengető" ne talált volna más feleletet az oly világos kérdésre : „mit cselekedjünk ?..." A másik példa a pogány Kornéliusról szól. Százados volt. És mégis hivatása nem volt akadály az isteni kegyelem útjában Dacára a fegyvernek, melynek szolgálatába szegődött, a „jámbor és istenfélő" nevet nyerte az apostolok cselekedetei könyvének írójától. (Act. 10, 1-3.) A szentírás mellett méltán érdekel minket a symbolikus könyvek felfogása. Igaz ugyan, hogy a nagy káté a háborút az ördög művének tartja, (Müller: Die symbolischen Bücher." 8 kiadás, — nagy káté; 4-ik kérés, 477. 1.) de azért arra int: imádkozzunk, hogy az uralkodó „a török és minden ellenség fellett diadalmaskodjék" (u. o. 476. 1. H. ö. Ág. hitv. 21. cikk 47. 1.) Az ágostai hitvallás szerint a felsőség hatalmához tartozik nemcsak az ítélethozás és büntetés, hanem egyszersmind a „jogos háború viselés." (u. o. Ág. hitv. 16. cikk 42. 1.) Áz apologia ugyanazon pontja pedig még egy lépéssel tovább megy, midőn azt mondja, hogy „hadat vezetni a közös béke érdekében" kötelesség, (u. o. Apologia. 16. cikk 216. old.) Ebben a' két utolsó bizonyságban igazán benne foglaltatik a háborúnak egész jogi és erkölcsi megítélése. Egy kis iratában Luther is foglalkozik a háború kérdésével. Egész felfogása megnyilatkozik abban az imádságban, mit a háborúba induló katonáknak írt. Azt mondja: az a katona adjon hálát, hogy az ő szolgálata nem bűn, hanem kedves engedelmesség az Isten előtt. Az ő kezébe ajánlja testét, lelkét, úgy menjen a küzdelembe. („Ob Kriegsleute auch in seligem Stande sein können?...") A szentírás, a symbolikus könyvek, s Luther felfogása egyértelmüleg bizonyítják, hogy a védelmi háború jogosult. A keresztyénség kárhoztatja ugyan a hasztalan vérontást, de a hol a nemzet s az emberiség célja "követeli a védelem fegyverének kivonását, ott elismeri annak jogosságát. Míg egyfelől a háborút joggá és kötelességé teszi, addig másfelől ítéletet mond azok fölött, kik nemzetek szabadságát és méltóságát veszélyeztetve, meggondolatlanul a vérontást okozták. Nem azok bűnösök, kik a harcmezőn az ellenfél életét kioltják, hanem azok, kik a nemzeteket ellenfelekké teszik. A védelmi háború az emberi bűnösség szülötte, megszüntetni tehát nem lehet. A mig a föld föld marad, s nem lesz a maga teljességében Istennek országa, a míg emberek és nem angyalok laknak mindenfelé, az emberi bűnösség mindig teremt oly viszonyokat, melyben a békesség és egyensúly visszaállításának eme rettenetes eszköze is jogosulttá válik. Nemcsak Israel korában, hanem még ma is lehet Istennek háborúja. Mikor az általa alapított hatalmasságot durva kezekkel megtámadják. mikor az általa adott szent kincset megsemmisítéssel fenyegetik, akkor a háború az ő haragjának megállója a gonoszságot cselekvőkön. 4. A háborúnak ezen megítéléséből önként következik a keresztyén vallás néhány követelése. Mindenekelőtt azt kívánja a ker. vallás, hogy a háború legyen az erkölcsiség által megszentelt háború. Dicsőség-keresés, hatalmi vágy, terület-hódítás ne legyen sohasem a háború indoka, csak a jogsérelem, az elkeriilhetlen szükség. Azok, kiknek hatalmában ott van a háború megindításának joga, ne felejtkezzenek meg arról, hogy csak akkor jogosult a háború, ha az egyszersmind kötelesség is. A császárok és királyok gondolják jól meg az űtolsó szót. A háború megindítása előtt ne csak az államférfiakkal tanácskozzanak, hanem saját lelkiismeretükkel is; — s még inkább magával az Istennel. Az a kívánság, mi Plátó illemtanában van, hogy az ország ügyeinek intézői philosophusok legyenek, bizonynyal csak álom, minek megvalósulása nem is kívánatos. De annál kívánatosabb, hogy az uralkodók lelkében éljen az ember és emberiség célját kutató philosophus ama bölcsesége, mely az isteni törvényben tanulja megismerni a célhoz vezető utat. Ismerjék meg az élet érté két és ne felejtsék, hogy a reájuk bízott népek életéről ők a felelősek. Ne gondolják, hogy az a fegyverbe öltöztetett katona egy élettelen hadi eszköz, mely az önkény parancsszavára hol ide, hol oda mozdul, mint a kerekeken tolható ostromágyú, ne gondolják, hogy az olyan, mint egy hatalmas gépezetnek élettelen kicsiny része, a mit megsemmisülés esetén a fegyverkovács ujjal cserél fel, hanem érezzék, hogy mindegyik egy-egy különálló individuum, melynek élete felett egy magasabb erkölcsi kötelesség rendelkezik. Akármelyiket döntik le, egy templomot döntenek le benne, mindig egy templomot!... Kant beszéli egy görög uralkodóról, hogy a harcra készen álló seregek életét kímélni akarván, páros viaskodásra hívta ki a bolgár fejedelmet. De elutasító választ nyert. Az indokolás pedig így hangzott: „a kovács, ha harapófogója van, nem veszi ki az izzó vasat a tűzből puszta kézzel..." A kovácsnak igaza van! .. . Mert a harapófogónak az a rendeltetése, hogy az ö kezét kímélje. De annak az uralkodónak már nincsen igaza! Mert az a hadsereg nem vasból készült élettelen szerszám, hanem érző, gondolkodó emberek egyesülése. És nem is az a rendeltetése, hogy egy ember szeszélyét kielégítse, hanem, hogy egy egész nép legszentebb érdekeit, erkölcsi kincsét, szabadságát védelmezze. A modern jogtudománynak az a része, mely a nemzetek között felmerülő ügyek megoldásának módozatait állapítja meg, — a nemzetközi joy, — az állam jogainak helyreállításánál valóban szem előtt tartja a ker. vallásnak a háború megindítására vonatkozó ama követelését, mit az elébb említettünk. Először a barátságos kiegyenlítést kísérli meg, majd kényszerszabályok alkalmazásával a diplomatikai visszatorlás útjára lép, s csak midőn mindez a jogsérelem orvoslásával hiábavalónak bizonyul, csak akkor fordul a háborúhoz.