Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-12-22 / 52. szám

1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 535 met. De ezen éles ellentét az egyházi köztudatban szép összhangba olvadt. A halál napja egyúttal boldogabb élet születésnapja, ha az Úr mibennünk is megszületik. E felfogás kifejezésre jut a régi egyházban az Istvánnapi istentisztelet jellemzetes énekében „heri natus est Christus in terris, ut hodie Stephanus nasceretur in coelis." így hozták a karácsonyi eszmét a vértanúsággal kapcsolatba. Ez magyarázza meg azt is, hogy a római egyház az Istvánnap után következő két napot, nevezetesen dec. 27-ét János evangélista, dec. 28-át* pedig a Heródes parancsa folytán meggyilkolt bethlehemi gyermekei: emlékének szentelte, amaz az önmegtagadó hit által megszentelt hosszú, folytonos martyréletével, ezek ártatlan vérük hullásával bizonyságot tevén a testté lett ige üdvözítő hatalmáról. Evang. egyházunk emberek emlékeinek ünnepet nem szentel. Azért az István nevét viselő nap is a karácsonyi eszme méltatására szolgál a 2—2 napra terjedő Húsvét és Pünkösd másodnapjának megfelelően. Karácsony, az egyházi évnek e kelő napja, tágabb körre is árasztja fénysugarait. Ünnepi jellegére a tulajdonképi ünnepből távolabb eső napokon is ismerünk. E szerint oszlik ez ünnepi kör 3 kisebb körre, mindegyik az egységes üdveszmére utal. Az elöünnep, az advent előkészíti; a föünnep megvalósulását hirdeti, az utóünnep, Vízkereszt az üdveszme céljára, a megváltás egyetemességére hívja fel figyelmünket, a mint az a napkeleti bölcseknek, mint a pogányság képviselőinek, hódolatuk tolmácsolása végett Bethlehemben való megjelenése oly szépen jelképezi. "

r Két évezred mult el az Úrnak testben való megjelenése óta. Évről-évre hirdetjük világra jövetelét. Megjött-e a mi szivünk, a mi családunk, a mi társadalmunk világába is? „Egyengessük az Urnák útját!" Poszvék Sándor. Háború és béke. Az a nehéz küzdelem, mit az egész művelt világ visszafojtott lélegzettel kisért, befejezést nyert. Az a történelmi jelentőségű pillanat, melyet a távol világrészben harangok megkondulása, a véráztatott harcmezőn pedig fegyverek elnémulása jelzett, a hősi küzdelemben telt hónapok hosszú sorának lett utolsója. Most már az egész harc a történelemé. Azok, kik ama kor számára gyűjtik az adatokat, mely korszak hivatva lesz a mi századunkról élethű képet rajzolni, az adatok vaskos könyvébe csodás dolgokat jegyezhetnek. Bizonyára eltart egy pár évig, míg a munkával végeznek. A nemzeti dalnokok lantjuk ama húrját érintik meg, mely a hazaszeretet csodáiról mond éneket. És ki tudja, a nép regemondó ajakán hány küzdő ember lesz hőssé, s hány eseményt csiszol igaz gyöngygyé az emberi képzelődés tenger-hulláma, s hány gazdagítja a nép apáról-fiura szálló és folyton fejlődő ama gyöngyfüzérét, melyben Arany János a naiv éposz alapját látja. A politikusok mérlegelik az események hatását, kutatják, minő nagy változásoknak és politikai alakulásoknak lesznek ezek szülői. Minden nemzet megrajzolja azt a tervet, mely szerint a megváltozott viszonyok között függetlenségét fentarthatja és saját különös céljait kiépítheti. * Az aprószentek napján szokásos virgácsolás a vértanúk szenvedéseire emlékeztet. A hadi tudomány művelője tapasztalatai gazdagításának erős forrását találja ebben a háborúban, s újraés újra kidomborítva látja, minő viszonyban áll a hadviselésben a physikai és a szellemi tehetség, a nyers erő és a morális műveltség. A nemzetgazdász gyakorlati tudásával megvilágítja az ipar és kereskedelem amaz új mezőit, melyek korlátát ez a küzdelem döntötte le, s reá mutat amaz új feladatokra, melyek az új viszonyokkal együtt felléptek. A háborúnak bizonyára minden tanulságát levonják. Vonjuk le mi is a magunkét, s a kínálkozó alkalmat megragadva szóljunk a háborúról és a békéről. A keresztyén gondolkodás egy sugarával világítsuk meg mind a kettőt. Ebben a mi nehéz korunkban, midőn nincs ország, melynek földje a közel múltban harcmező ne lett volna, s midőn nem tudja senkisem, melyik felett állnak meg a háború nyilait ontó viharfellegek, menjünk végig a harcmezőn s állítsuk meg a háborúra fegyverben öltözött istenét. Nézzük munkáját s mondjunk ítéletet: vájjon a mi keresztyén világunkban az emberi képzelődés egyesítheti-e és ha igen, — mikor, a háború és vérontás borzalmát egy égi isten alakjában? * * 1. Háború!... Mennyi borzalmat fejez ki ez a rövid szó ! . ,. Mennyi keservvel jár ez együtt! .. . Tízezrek és százezrek élete áldozatul dobva, milliók boldogsága megsemmisítve. A nagy pénzáldozattal épített városok az ellenség romboló munkáját mutatják, falvak helyett füstölgő romok fogadják az arra menőt. Nincsen ház, melyben a gyász ne beszélne nagy veszteségről és nincsen kebel, mely sebet ne takarna. A nagy anyagi veszteség hosszú időn át mint bilincs szorítja a nép magasztos cél után törő vágyát. A nemesebb gondolkodás, a nemesebb érzés megsemmisülése, a durvaság és erkölcstelenség terjedése az erkölcsi haladás akadályozója a háború. Ennyi csapást, ennyi átkot, ennyi veszteséget foglal magában ez a rövid szó : háború. írók és tudósok tiltakoznak eme barbár szokás ellen. Ezek egy része azonban nem azt keresi, morális-e, vagy inmorális a háború, hanem, hogy mit szól ahhoz a józan ész. S azt mondják: nevetni kellene azon, ha nem volna olyan nagyon szomorú. Hume, az angol philosoplius — kinek skepticismusa bizonyára sokkal nagyobb, mint vallásossága. — mondja egy helyen: „ha azt látom, hogyan hadakoznak egymással a népek, mindig úgy érzem, mintha két részeg kölyök csapkolódnék bottal maga körűi valami porcellánkereskedésben. Mert, nem elég, hogy a kölcsönösen kapott sebeket jó ideig gyógyíthatják, hanem azonfelül az okozott kárt is meg kell tériteniök." De hát hiába! , . . A népeknek meg van az a, — ki tudja jó, vagy rossz — tulajdonságuk, hogy az emberek gúnyjával nem törődnek valami sokat. Egy másik részük az erkölcsi törvényre és a vallásosságra hivatkozik. More Tamás (1516) megvetésre méltónak tartja a harci dicsőséget, s a háborúban nem lát mást, mint a rablás és bűn megvetését. Szava nyomtalanul hangzott el. Az volt, a mi könyvének, a címe: utópia. Megszólalt a természet atyamestere, Rousseau, majd az emberi ész philosophusa, Kant s mindegyik békét keresve harcot követel a háború ellen. Megszólal a humanismus terjesztője, a német Herder s azt kívánja, hogy a szülők már a gyermek szivébe csepegtessék a háború ellen való gyűlöletet. (Briefe zur Beförderung der Humanität.) És így tovább ! ... Ki tudná felsorolni azok nevét, kik a háború jog- és erkölcsellenes voltát hangsúlyozzák.