Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-11-03 / 45. szám

j gy Budapest, 1905. november 3

. 45. szám. EVAMELIKUS ŐEÁLLÓ EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven, a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden két hétben. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELELŐS SZERKESZTŐ : KOVÁCS SÁNDOR theol. akad. tanár Pozsony, Konvent-utca 11. szám. KIADÓHIVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára egész évre 8 kor., félévre 4 kor., negyedévre 2 k. A „Hivatalos Közlemények" melléklettel egész évre 10 kor., félévre 5 kor, negyedévre 2.50 kor. — A Hiv. Közi. a főlap nélkül egész évre 4 kor. — A Hiv. Közl.-t az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Ára az Őrálló megrendelőinek 2 kor., külön 4 kor. TARTALOM: Fohász. Szabolcska Mihály. — Kassa—Eperjes. (K.) — Oktatásügy. Észrevételek az „Iskolai Bizottságok Szervezete" című szabályrendelet-javaslatra. Poszvék Sándor. — Egyházi élet. — Irodalom. Fohász. Úgy oszd el Uram, a hogy végzed, A gazdagságot, szegénységet. Csak egyet kérek, bármit végzesz, A gazdagsághoz, szegénységhez. Szegény sorsomban nem keresni: Hogy a gazdagok kincse mennyi?! q gazdag ragomban elgondolni : Hány szegénynek kell nyomorogni? 1 Szabolcsba Mihály. Kassa—Eperjes. Vasúton mindössze 50 kilométernyi út, legföljebb egy órai idő, mégis mintha millió mértföldek, évszázadok távolsága esnék a két város közé. Legalább a „Magyar Állam" földrajzi és történelmi tudása szerint. Az Őrálló annak idején kellőképen méltatta a kassai „úgynevezett" róm. kath. vértanúk, Körösi Márk & Comp, boldoggá-szentté avatásának tényét. Révész Kálmán a tudós kassai pap, a nagy Révész Imre fia, alapos és részletes nyomozás útján megállapította, hogy a nagy hozsannával — mivel ünnepelt barátok egész véletlenül kerültek az elszilajult hadviselő hajdúság útjába, a melyet ital és győzelem megmámorosított, ellenszegülés felbőszített. A hajdúk közt akadt katholikus is elég, a kik erkölcseikre semmit nem különböztek protestáns társaiktól. A török határszélen örökös harc, zsákmányolás közepett eldurvult nép volt mind a két fajta; csupán Bocskay, Bethlen s a Rákóczyak tudták e garázda népet nevök varázsával s egy nagy eszmével, a szabadsággal annyira áthatni, hogy a katonai fegyelembe valamennyire beletörődtek. A pusztítás ösztöne így is kitört belőlük s egy ilyen garázdaság alkalmával esett Kassa városában Körösi Márkék halála. Haláluk legföljebb baleset dolga s a vértanúságtól mind a három oly távol áll, mint a ki kolerában, tífuszban hal meg, vagy a kit valamely omladványról lezuhant kődarab, gerenda üt agyon. A pápai hatalom mégis boldogokat csinált belőlük ünnepet rendelt tiszteletökre. Csak a minap olvastuk hogy nemcsak zsolozsmákkal, hanem böjttel is tisztelik őket. Ehhez egyébiránt semmi közünk. A róm. kath. egyház a sok ezer szent és boldog seregébe sorozhat annyi rekrutát, a mennyi jól esik; a tiszteletadás módjába sem szólunk bele. Azonban nem hallgathatjuk el, hogy a napi sajtó, talán csak az egy Magyar Szót kivéve, mint nagy jelentőségű eseményt tartotta számon e curiosumot. Közléseik azt az alaptalan hitet keltették olvasóikban, mintha valami nagy történelmi elégtétel, igazságszolgáltatás történt volna és méltatlanul, hitükért, meggyőződésükért halálra üldözött emberek emlékének késő megkoszorúzása. Holott mindebből semmi sincs; a papság az ébredő római pápás reactio hajnalát köszöntötte a szerencsétlen véletlenségből kimúlt három pap felmagasztalásával. Háromnegyed esztendőt fordult az idő kereke. Megint napirendre került a vértanúkérdés. Most Eperjes ősi kulcsos városa hívja, ébresztgeti a nemzet, első sorban a protestáns közönség figyelmét, áldozatkészségét. Caraffa hóhérmunkájának áldozatait akarja megtisztelni a collegium falába szánt emléktáblával. Mi már mult számunkban megjegyeztük, hogy ez „igazi" vértanúk emléktáblánál többet, művészkézből való, ihletalkotta szobrot érdemelnének, de mert szegények vagyunk és annyi a megörökíteni valónk, egyelőre beérjük szerény emléktáblával. De ezt az emléktáblát az egész nemzet lelkesedésének kell falba illesztenie. Hiszen azok, a kiknek vére ott kiömlött, hazafiságuk miatt jutottak bárd alá. Hazájuk és hitük elárulásával megmenthették volna éltüket, vagyonukat. Nem tették. „Hadd veszszen el az élet, ha a becsület megmarad A rendező bizottság — biztosra veszszük — a napi lapokhoz is elküldte azt az egyszerű, inkább a tények és nevek fölidézésével, mint frázisokkal ható felhívást, a mit minapi számunk közölt. Azonban hasztalan vártuk az esengve óhajtott visszhangot. Pedig ma a közhit és közszáj szerint erős nemzeti áramlat sodrában vagyunk. Mindent, még a gazdasági jelenségeket is, a nemzeti szempont vizsgálati lencséje elé helyezünk. Semmi nem számíthat támogatásunkra, még figyelmünkre sem, a mi nemzeti tekintetben közömbösnek tetszik. Hogy lehet az, hogy az eperjesi szózat, a melyre meg kellene dobbania minden magyar szívnek, mégis visszhang nélkül röppen szét a négy világtáj felé? Hol vannak a nagy közvélemény vezérletét igénylő napilapok, hogy húrjok most