Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-10-13 / 42. szám

416 1905 A református egyház nevében b. BánlFy Dezső szólalt fel ilykép: Az ev. ref. magyar egyetemes egyház képviseletében jöttünk ide, hogy üdvözletünket fejezzük ki. Igen rövid szavakban üdvözlöm a püspök urat és kívánom, hogy hosszú időn át tölthesse magasztos hivatalát s teljesíthesse annak feladait egyháza javára. Eljöttünk, hogy kifejezést adjunk annak, miszerint a két protestáns egyház mindig együtt érez és midőn Önök ünnepet ülnek, mi is eljöttünk most, hogy ennek kifejezést adjunk a mikor új püspöküket iktatják díszes hivatalába. Igaza volt Zsilinszky felügyelő úr ő nagyméltóságának, hogy a múltban s remélem a jövőben is az egyetértés e két egyház között tökéletes volt és lesz is, hisz vallási érdekeink parancsoló követelése, hogy mindenütt, hol a lelki ismeret szabadságáról van szó, együtt kell mennünk. A hitjavítás kezdetén megindult mozgalomban egymás mellett álltunk, később, midőn fegyverrel üldözték a vallásszabadságot s a mi vele azonos volt: a nemzeti szabadságot, mindkettőnek védelmében ott küzdöttünk együtt és ma is küzdünk jogainkért, szabadságunkért és a törvényes viszonosság biztosítására. Együtt fogunk küzdeni ha kell tovább is szem előtt tartva, hogy hitünk szabadsága és a nemzeti szabadság biztosítása együtt jár. Ha egyetértünk, erősebbek is vagyunk és erősebb is lesz a védekezés, a harc. Kívánom, hogy az új püspök úr magas hivatalában soká s mindig sikerrel működjék! Ezen üdvözlések után az új püspök elmondotta hatásos székfoglaló beszédét, melyet egész terjedelmében itt közlünk: Nagyméltóságú és Főtisztelendő egyházkerületi közgyűlés ! A midőn én, egyházunk egyszerű, szerény munkása a magyarhoni ágost. hitv. evang. keresztyén egyház legnagyobb és legkiterjedtebb kerületének kormányzatát — oly hírneves elődök után, a kikről az Úr házában megemlékezni szerencsém volt — átveszem, kettős érzés hatja át remegő szivemet. És ezen kettős érzés nem lehet egyéb a hála és az aggodalom érzésénél. Őszinte hálát rebeg ajkam a bányai egyházkerület nemes egyházainak, vezéreinek, volt esperesi kartársaimnak, a kik, bár ezen díszes állásra nálamnál sokkal érdemesebbek, visszavonultak, hogy nekem helyt engedhessenek. Én a püspöki méltóságot nem kerestem, szívesen tértem volna ki előle, ha egyházaink és híveink nekem előlegezett bizalma nem kényszerít rá s nem emeli fel parancsszavát, a mely szívemet mély hódolattal _ tölti el s arra a szent elhatározásra késztet, hogy az Úr kegyelméből ezen magasabb hatáskörben is életem hátralevő napjait és óráit ezen előlegezett bizalom kiérdemlésére, az Úr országának terjesztésére s egyházunk szent ügyének előmozdítására fordítsak és szenteljek. De a mint erre kötelezem magamat, a mint ezen nagy és nehéz állás fontos feladatait csekély erőmmel és elégtelen tehetségemmel összemérem, a mint a lemondott dicső elődöm nemes alakja feltűnik lelkem előtt, a mely előtt az én csekélységem eltörpül: nyomban egy másik, egy nyomasztóbb érzés támad keblemben, az aggodalomnak kínzó érzete. S ha erre a magasztos, képességemmel arányban sehogy sem álló főpásztori állásra mégis vállalkozom, azon reményben teszem, hogy az egyház Ura segedelmével velem lesz, el nem hágy, mert Ő maga hívott el engem a tizenegyedik órában az ő szőlőjének munkájára. Urunk, mennyei mesterünk kijelenté az ő tanítványai által minékünk is: „Nem ti lésztek, a kik szóltok, hanem a ti mennyei atyátoknak lelke az, a ki szólni fog ti általatok." Máté X. 20. Az én mindennapi könyörgésem az lészen : hogy a mennyei atyának lelke szóljon, hasson általam, mint az Ö kegyelmének szerény eszköze által minden beszédemben, minden cselekedetemben az emberi lelkek megnyerésére. Egész bizalommal támaszkodom nagyméltóságú kerületi felügyelő Úr, szeretve tisztelt elnöktársam, kegyes támogatására, kivel a Luther-Társaságnál szerencsés voltam nyolc éven keresztül alelnöki tisztemben, mint a nevezett társulatnak mai napig is áldásosán működő elnökével együtt működni. Nagy méltóságod lángoló egyház- és hazaszeretete, gazdag tapasztalata, gyöngéd tapintata, kormányzati erélye és gyakorlottsága necsak a kerületnek váljék hasznára és előnyére, hanem nekem is, az erőtlennek, a kevésbbé tapasztaltnak és gyakorlottnak szolgáljon nyereségemre és javamra s tegyen alkalmassá állásom bonyolódottabb ügyeinek sikeres megoldására. Nagyméltóságod részéről csekélységem iránt eddig is mindenkoron tanúsított rokonszenve, jóindulata, de kivált az imént elhangzott hozzám intézett üdvözlő beszédében felajánlott szíves támogatása azon reménynyel kecsegtet, hogy a mennyiben erre méltóvá törekszem tenni magamat, Excellentiád azt tőlem nem fogja megvonni s magas kegyeiben engem részesíteni meg nem szűnik. Támaszkodom a Nagytiszteletű főesperes Urak, szeretett volt kartársaim szíves közreműködésére. Ők a mélyen tisztelt egyházmegyei felügyelő urakkal együtt képezik kerületünk törzstiszti karát, mint az egyházmegyék vezérei és kormányzói. Ok nehezíthetik, vagy könnyebbíthetik meg az én munkámat és ténykedésemet; és én lelkem mélyében meg vagyok győződve, hogy az utóbbira fognak nekem készségesen segédkezet uyújtani. Ók es velők együtt az egyes egyházközségek lelkészei és felügyelői, valamennyien kedves testvéreim az Úrban. Mi mindnyájunk legmagasztosabb teendője a vallásos hitelét ápolása, az enyim azonkívül még ezen hitápolásnak az ellenőrzése és az egyházi tan tisztasága és hamisíthatatlansága feletti felügyelet Egyházunk hitének és életének zsinórmértéke a szentírás, kizárólag és egyedül a szentírás az ágostai hitvallás értelmében. Ennek hű követésére szent esküvel kötelezi magát minden lelkész, tanár, tanító, püspök. Ez ama zászló, a mely alatt hűségesen kell élnünk, működnünk, harcolnunk és szenvednünk, melyet elárulnunk vagy könnyelműen és hűtlenül elhagynunk nem szabad. É zászló, a mint egyrészt lelkesít, buzdít és megszilárdít a hitben és az Isten előtt tetszetős életben, úgy másrészt győzedelemre vezet mindazok elleni harcban, a kik tévelyegnek, a kik ugyan nem vetik meg a szentírást, hanem betűje szerint magyarázzák, a mely öl, nem a lélek szerint, a mely éltet. Feladatunk nemcsak nekünk, a lelkészeknek, de faladatuk a világiaknak is, mert mi egyetemes papság vagyunk, feladatunk mindnyájunknak ilyen vallásos hitéletet ápolni az egyházban, az iskolában, a családban és a társadalomban. A mi egyházkerületünk legközelebb gondoskodott egy idevágó, a lelkek gondozására útmutatást nyújtó, egyik ideálisan gondolkodó lelkésztársunk tollából eredő, a kerületi közgyűlés által köztetszéssel fogadott műnek kiadásáról, a melyet, a mint már közkézen is forog, használjuk fel, gyakorlati tanácsait kövessük, élesztvén a hitet, szilárdítván a jó erkölcsöt, eloszlatván egyházunk köreiben oly annyira erőt vett közönyt s megvédvén mindazt, a mi megvédhető. De ezen cura pastoralist ne csak a pap, de az egyház minden öntudatos világi tagja is gyakorolja, mert ha valahol jó példával lehet hatni a nép rétegeire, úgy leginkább az egyházi téren lehetséges elérni azt. És a lelkészi és világi elemet összhangzatos, céltudatos, működésére buzdítani, lelkesíteni a társakat és a híveket, szent kötelességemnek fogom