Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)
1905-09-08 / 37. szám
1905 gozni. E cél annyira lelkemhez forrott, hogy feltettem magamban, hogyha eljutok az óhajtott révpartra, elhagyom helyemet, átadom másnak a vezetést. A mit e 10 év alatt alkottuijk, abban önöknek is részük van. Az az erőnk, hogy önök támogatnak. E nélkül gyengék volnánk. Addig maradok csak e helyen, mig bizalom támogat. Addig, mig itt maradok, édes szeretett egyházunk javára fordítom, a mi bennem értékes. Adjon Isten szép, boldog jövőt kerületünknek s egyházunknak! (Éljenzés.) Ez után áttért közgyűlési megnyitó beszédére, a melynek szövegét itt közöljük: Méltóságos és főtisztelendő kerületi gyűlés! Nehéz szívvel nyitom meg ez évben a dunáninneni egyházkerület gyűlését, és gondtelt lélekkel, midőn hazánk alkotmányát veszély fenyegeti. Igyekeztem én mindenkor s igyekezem most is az egyház teréről a politikát távol tartani s tartózkodnám minden ily irányú nyilatkozattól, ha csak az egyes politikai pártok versengéséről lenne szó, de most, midőn az alkotmányon kívülálló, tehát törvénytelen kormány intézi hazánk ügyeit, lehetetlen, hogy minden magyarhoni protestáns lelkét aggodalom ne töltse el. Magyarhoni protestáns egyházunk annyira összeforrott hazánk alkotmányával, hogy ennek veszélye azt érintetlenül nem hagyhatja. A történet bizonyítja, hogy midőn hazánk alkotmánya felfüggesztetett, vagy megsemmisíttetett, a protestánsok autonómiája volt azon tér, honnét a mozgalom kiindult <>z alkotmány visszaszerzésére s viszont midőn a protestantismust üldözés és veszély fenyegette, az alkotmányos Magyarország valláskülönbség nélkül fölemelte szavát az ellen s ha kellett, kardot fogott a vallás szabad gyakorlatának érdekében. Teljes joggal mondhatjuk tehát, hogy a protestánsok autonómiája hazánk alkotmányának egy erős védbástyája s olyan kiegészítő része, hogy az alkotmány ellen intézett támadás minket érintetlenül nem hagyhat, Az ország alkotmányának veszélye, veszélye a mi autonómiánknak is s azért óhajtanunk kell, vajha azok, a kik arra vannak hivatva, hogy ő felségét tanácscsal lássák el s a kikre hallgat is, meggyőznek a felől, hogy egy alkotmányos, érdekeiben és kívánságaiban kielégített Magyarország a trónnak legerősebb támasza, hogy mindaz, a mit Magyarország érdekében tesz, saját dynasztiájának jövőjét biztosítja. A mi egyházunk szempontjából tekintve ezeket a szomorú állapotokat, a mint erős megyoződésem, hogy nem lehet olyan alkotmányos kormány, mely az 1S4S. 20-ik t.-c. által biztosított jogainkat ne honorálná — viszont, bár eddig ez nem történt — egy törvénytelen s nem felelős kormány csak addig respektálja azokat, míg neki tetszik s biztosítékot ez irányban egyáltalában nem nyújthat. A mi az államsegélyt illeti, az eddig, bár nem a múlt évi összegben, utalványoztatott és folyósíttatott. Nagy sajnálattal vettünk tudomást arról, hogy egyházunk egyik oszlopa, a bányakerületnek mindnyájunk által szeretett s tisztelt püspöke, tekintettel előrehaladt korára, ez állásról lemondott és nyugalomba vonult. Azt hiszem, az egész kerület helyeslésével találkozom, midőn indítványozom, hogy elhatározása felett sajnálatunknak adjunk kifejezést és erről, valamint továbbra is őszinte tiszteletünkről értesítsük őt a kerület nevében! Helyére a bányakerület főt. Bachát Dániel volt budapesti esperest választotta meg, régi odaadó hívét egyházunknak $ üdvözöljük őt is kerületünk részéről ezen állásában. Ezek után szívesen üdvözölvén az esperességek képviselőit és kiküldötteit, valamint a gyűlés tagjait, a kerület gyűlését ezennel megnyitom. Az alakulás után ismét felszólalt Beniczky Árpád s élő szóval előadta Nógrádmegye indítványát a s/.écsényi ünnepen való részvételre vonatkozólag. Nógrádvármegye elhatározta, hogy niegiinnepli az 1705-iki szécsc-1 nyi országgyűlés 200 éves fordulóját, Ezen a gyűlésen i választották a szövetkezett rendek II. Rákóczy Ferencet vezérlő fejedelmükké: Rákóczy F. nem csupán nemzetünknek egyik legeszményibh alakja, hanem egyúttal a vallásszabadságnak is egyik legtündöklőbb hőse, a ki üidözött egyházunknak igazságot szolgáltatott. Az evang. egyház csak kötelességét rójja le, lia f Rákóczi Ferenc emlékét kegyelettel megszenteli s hazafias magyar érzésének külsőköépen is jelét adja. A nógrádi evang. egyházmegye az ünnep napján és helyén istentiszteletet tart s az ünnepségen f. é. szept. 12-én Nagy-Szécsénben testületileg megjelenik. A kerület közgyűlése egyhangú nagy lelkesedéssel elhatározta, hogy a szécsényi Rákóczi ünnepen a kerületi elnökség veze- ; tésével részt vesz s felhívja a csatlakozni szándékozókat, hogy a főjegyzőnél jelentkezzenek. A püspöki jelentés, mely egész terjedelmében a jegyzőkönyvbe kerül, a lefolyt év eseményeit tárgyalta szokott alaposságával. Kiemelkedő részlete a három missiói templom fölépülése; Pőstyén, Érsekújvár, Ipolyság. Az első kettőt a nyár folyamán szentelte fel, a harmadik is megnyílik ádventre. Valamennyire szép jövendő vár, nagy vidékek elszórt nyájának egybegyűjtése, távolról összesereglők lelki szomjának inegenyhitéso A pősíyéni, érsekújvári s ipolysági templomok körül új anyagyülekezet van alakulófélben. A jelentéssel kapcso latban a közgyűlés köszönetét fejezte ki a templomok építése körül buzgólkodó s adakozó Köhler Edinhardnak i Pőstyén), Kéler Napoleonnak s dr. Kéler Zoltánnak (Érsekújvár), dr. Králik Lajosnak (Ipolyság). A másik figyelemre méltó részlet a nagyhonti egyházmegye egyes egyházaiban s a selmeci lyceumban végzett egyházlátogatás. A püspök örömmel emlékezett meg a hívek példás kiapadhatatlan buzgóságáról s áldozatkészségéről. A régi századok hithűsége még lobog a szívekben. Újbányán még missiói pont alakult s a róm. kath. hívek testvéri támogatásával templomra is gondolhatunk. E vizsgáló útról annak idején részletesen megemlékezett az Őrálló. Az iskolák valamennyi fokon híven végezték munkájukat. Talán az egyetlen szomorú pont a miavai ügy fölemlítése volt. E 10,000 lakosú nagy gyülekezetünk, sehogy sem bír a béke áldott révébe beevezni. Bizonyosan lelketlen izgatók bűnös keze szitogatja a hamvadó parazsat. A mult esztendőn a miatt zúgolódott a gyülekezet, hogy jelöltjét, Hlavács Milánt egyháziatlan szereplése miatt a ker. elnökség törölte a jelöltek sorából A közgyűlés az elnökség eljárását helyeselte. Am Miaváu Hlavács felizgatott pártja semmi áron sem akar mást jelölni. Ennélfogva administrator kirendelése vált szükségessé, hogy a lelkészi hivatal ellátatlan ne maradjon. A püspök pályázatot hirdetett erre az állásra, azonban a kinevezett administrator — a zavaroktól és fenyegetésekről — megdöbbenve lemondott. Ezidőszerint tehát helyettes nincsen, egy lelkész pedig sehogy sem győzi 10,000 lélek lelki táplálását. A közgyűlés helyeselte a püspök eljárását és megrótta a miavaiakat egyháziatlan dacoskodásukért, a melylyel saját magukat büntetik. Ugyancsak a püspöki jelentés javaslatára megállapították a kerületi missionarius meghívóját s megerősítették e tisztben Kardos Gyulát. Ez után választások következtek. Bende Gyula, a kerület érdemes ügyésze betegeskedése miatt lemondott, helyére dr. Kossaczky Arnold balassagyarmati ügyvédet választották. A kerületből eltávozott dr. Szontágh Antal utódául Ivánka Imrét tb. világi jegyzővé, a törvényszék