Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-09-08 / 37. szám

365 EVANGELlliUS ŐRÁLLÓ 1905 %z egyházmegye az egyházközségek elnökségét és gondnokait felelőssé s hasonló eljárás céljából keresse meg a 1kerületet is.

í

l A közgyűlés az indítványt vita nélkül egyhangú lelkesedéssel elfogadja s hasonló intézkedés megtétele céljából a kerületi közgyűlésre felterjeszti. Az indítvány szövege érthető megdöbbenést keltett. A fehér-komáromiakat kivéve, alig akadt ember, a ki :3zt a határozatot el ne ítélte volna. Mindenki érezte, áogy e határozat veszedelmes praecedenst alkot a jövőre •i a gyűlés tagjai nagy zajjal kívánták visszautasítását v/agy legalább a napirendről levételét. Krupecz István, Händel Vilmos, majd maga az elnökség kérte az egyházmegyét, hogy a kerületet kímélje meg az indítvány tárgyalásától s vonja vissza. Jánosy Lajos esperes, a ki ;avalyi első szereplésével sok rokonszenvet szerzett, kiijelentette, hogy nem vonhatja vissza, mert egyházmegyéje szzel az indítványnyal küldte ide s küldői bizalmát csalná meg, ha a felhívásnak engedne. E nem várt nyilatkozatra megindult a vita. Beniczky Árg>ád, Nógrád felügyelője, volt függetenségi képviselő, a törvényhatóságok példájára utal; a negyék az olyan átiratokat, a melyek vagy törvénytelenek vagy a törvényhatóság meggyőződésébe ütköznek, tárgyalás nélkül egyszerűen tudomásul veszik s irattárba lielyezik. Dr. Masznyik Endre azt vitatja, hogy a kerület, nint felsőbb hatóság, nem térhet ki a tárgyalás elől, •sem tudomásul nem veheti, sem napirendről le nem .teheti, hanem kötelességszerűen állást kell foglalnia egy iyyházmeyye sajnálatos megtévelyedésével szemben. —|íagy csendben s általános figyelem közt szólalt fel egyházmegyéje védelmére Jánosy Lajos esperes. Előadása rízonban egész más volt, mint az indítvány tartalma. Az Esperesség egyházai — úgymond — két törvényhatóság, Komárom és Fehér vármegye területén feküsznek. Mind ÍJ két vármegye eltiltotta a községeknek az önkéntesen befizetett állami adó elfogadását. Az egyházmegyének ^kötelessége volt gondoskodni arról, hogy az adóra szánt pénz el ne kallódjék s ezért rendelték el, hogy az ösz^szegeket helyezzék takarékpénztárba. A kerületnek nem /volt erre nézve utasítása, azért határozott az esperesség s nem gondolták, hogy ilyen pastoralis célzatú intéz•kedésöket ily erős visszatetszés fogadja. Trsztyénszky Ferenc kértére a jegyző újra felcolvassa az indítvány szövegét. Felolvasás után felszólal. IHa Fehér-Komáromot nem vezette volna más cél, mint 01 mit az esperes úr előadott, szó nélkül hozzájárulhatnánk. A gondoskodás, ha nem épen szükséges is, mert törvényeink és szabályrendeleteink részletes utasításokat tartalmaznak az egyházi háztartásról, de ártani nem árt. lájekünk azonban nem az esperes úr magyarázatáról és 'felfogásáról kell határoznunk, hanem a beadott indítványról, a mely legeslegelső sorban az adófizetést tiltja meg 4 csak fiiggelékképen fordul elő a takarékpénztárba való rlhelyezés elrendelése. Ott van azután a felelőséggel való fenyegetés. Nyilvánvaló, hogy az egyházmegye átlépte rihatáskörét, a mi ellen a protestantismusnak küzdenie >ikell. A forma közömbös, de az bizonyos, hogy a kerület aez indítványt sem nem helyeselheti, sem tudomásul nem weheti. Talán legjobb, ha mint egyházi fórumok elé nnem tartozót, tárgyalás nélkül mellőzi. A kerületi közgyűlés másnap az értekezlet véleoményének megfelelően, minden megokolás nélkül levette íiaz indítványt a napirendről. Ezzel remélhetőleg az ügy 9el van intézve s a nyugalom, melyet «ez indítvány pillaíinatra megzavart, a kerületben újra helyreállt. * * Ez ügyre vonatkozólag némi helyreigazítással tartozunk. k A fehér-komáromi esperes úr az Őrálló 34. számában megjelent A kerületi gyűlés. A kerületi közgyűlést, aug. 23-ikán istentisztelet előzte meg, a melyen Krizsan Zsigmond trencséni esperes prédikált magyarul. Alapgondolata az volt, hogy csupán a békesség, a Krisztus lelkétől megszentelt egyetértés teszi lehetővé eredményes munkálkodásunkat. Istentisztelet végén közadakozást tartottak a gyámintézet nagy szeretetadományára. A közgyűlés pont 9-kor kezdődött a lyceum tornatermében. Baltik püspök buzgó imádsága után a napirend előtt általános figyelem közt felszólal Beniczky Árpád, a nógrádi nagy egyházmegye felügyelője s a következőket mondotta: Belső ösztön késztet arra, hogy a Főtiszt, és Mélt. Közgyűlés türelmét pár percre kérjem. Nevezetes fordulóhoz jutottunk. Most mult tíz esztendeje, hogy a dunáninneni kerület a hozzá kapcsolt részekkel újjá alakult s tíz éve, hogy a világi elnök székén közszeretettől, közbizalomtól környezve ül Laszkáry Gyula. Elismerem, hogy tíz év csekély idő egyházak és nemzetek történetében, de egyes embereknél, a kiknek működése korlátolt térhez és időhöz van kötve, nagy idő. Még inkább igaz ez, ha ezt a tíz esztendőt küzdelmek, válságok jellemzik, mint a lefolyt tíz évet. 0 Méltósága e küzdelmek és válságok alatt számtalanszor adta tanújelét lángoló hazaszeretetének, tántoríthatatlan egyházhűségének. A mi adónk irányában csak hálás elismerés, hódoló tisztelet lehet. Fogadja hálánkat a Főt. és Mélt. püspök úr is, a ki agg korának terhét viselve, életének nyugalomra rendelt napjait egyházunknak, kerületünknek javára fordítja. Az ő munkás életét, érdemeit alkotásai halhatatlanitják. A midőn a kerület elnökei iránt rokonérzésünket és bizalmunkat nyilvánítjuk, egyúttal áldást kérünk további munkájukra a kegyelem Istenétől. (Lelkes éljenzés.) Laszkáry Gyida kerületi felügyelő a következőképen válaszolt az üdvözlésre: „Meghatottságom, megilletődésem természetes az ováció e szép, meleg pillanatában. Más jutalom a közpályán működőknek úgy sem jut ezen a földön, mint az elismerés, bizalom és ragaszkodás. Annál jobban esik a szívnek. A midőn e fontos helyet elfoglaltam, éreztem, hogy ez nem csupán dísz, hanem nagy felelőséggel járó feladat, Az volt a célom, hogy a kerület régi és új elemeit összeforraszszam, az egyházi építő munkára képessé tegyem. Ennek a kerületnek javáért élek, feledem koromat s a munkában szinte megfiatalodom. E kitűzött célhoz közelebb jutottunk, összeédesedtünk, tudunk már egyetértve dolcikkében azt írja rólunk, hogy megütöttük a nagy dobot. Júl. 21-én volt a komáromi gyűlés, a Magyarország júl. 23-iki száma közölte a határozatot, mint „az ellenállás szép példáját" oly hiteles szövegben, mely a fent közölt szöveggel szóról-szóra egybevág, tehát csak_ az elnökségtől vagy hozzá közel álló egyéntől eredhetett. Az Őrálló júl. 28-íki számában emlékezett meg róla először, aug. 4-iki számában jelent meg Dixi cikke és Jánosy Lajos nyilatkozata, aug. 11-ikén pedig Jánosy Lajos Politizálunk-c? című cikke. Ez időrendi adatok nyilván mutatják, hogy nem mi ütöttük meg a nagy dobot. Az ellen a felfogás ellen is tiltakoznunk kell, mintha mi szembeszállnánk az ú. n. nemzeti törekvésekkel. Hitvallásunk az, hogy minden evangelikus ember, mint polgár, a nemzet tagja, legjobb hazafiúi meggyőződése szerint, teljesen szabadon, egyénektől, intézményektől, közhatalomtól függetlenül foglaljon állást; e szabadságot a lelkésznél csupán a lelkipásztori érzék korlátozhatja, de nem elvileg, hanem csak a forma tekintetében. Az egyház azonban Krisztusé s ha együtt érez is a nemzettel, fegyverei nem testiek. 1848 márciusában nagyobb válságot ért meg hazánk a mainál s akkor a pesti magyar egyház Székács javaslatára istentiszteletben fordult az ég urához, hogy hajlítsa hozzánk a király szívét. (Prot. E. és I. Lap. 1848.) Ez a mi egyházunkhoz méltó nyilatkozás. Ilyen indítvány nem akadt volna egyetlen ellenzőre sem. Szerk.