Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-09-08 / 37. szám

1905 EYANGELKUS ŐRÁLLÓ 363 barsi és fehérkomáromi egyházak. Méltó emlékjelei úgy a lelkipásztorok, mint a hívek buzgóságának! Az egyházmegyék gyűjtéseinek összege a követ­kező: Pozsonyváros 1654 K, Pozsonymegye 1187 K, Nógrád 945 K, Fehér-Komárom 553 K, Nagyhont 436 K, Moson 339 K, Bars 276 K, Trencsén 246 K, Nyitrá­ból csupán Pőstyén küldött 8 K-t. Az egész kerületben csupán három egyház maradt távol a szent tűzhelytől, ú. m. Felső-Sztregova, Felső-Tiszovnyik és Nagylam­Szárazbrézó (Nógrádban) s ennek főoka az illető paro­chiák üres volta vagy a lelkészek tartós betegeskedése. Azonban örvendetesen gyarapodott a gyűjtő iskolák száma (Nógrádban 61), bár a gyűjtött összeg kisebb a tavalyinál. Templomi persely 352 K eredményt hozott, (legtöbbet Pozsonymegyében és Nógrádban), a házi gyűj­tés eredménye 2923 K (előljár Pozsonyváros). Az ifjúsági gyámintézetek köziil először jelent meg a szeretet ez áldott mezején a theol. akadémia Székáes­József-küre, mely dr. Masznyik Endre igazgató indítványára alakult s Rafifay Sándor tanár szakavatott vezetése alatt áldásosán működik. Idei gyűjtése 34 K. A pozsonyi lyceum Bél Mátyás-köre az idén is 270 K-val járult a szeretet munkájához. A Selmecbányái lyc. Biblia egye­sület nincsen szervi összefüggésben a gyámintézettel, azonban "rokon célokat szolgál s működésével a leg­teljesebb elismerést vívta ki. Az egész kerület szeretet­tel fogadta ifjaink munkáját s Istennek gazdag áldását kívánta rá. A mi a gyűjtött összeget illeti, szabad rendelkezésre 2424 K, a szeretetadományra 725 K, a Gusztáv Adolf­egyletre 100 K jutott. Egyes egyházak még mindig adnak a Leopoldianumra, noha az új alapszabályok épen nem kívánják, mert csak a kamat 20%-val gyarap­szik a tőke. Az Erzsébet-alapról csak Nógrád s a ker. leányiskoláról csak Pozsonyváros emlékezett meg. A Gusztáv Adolf-egylet szeretetéről bőkezű ado­mányai tesznek bizonyságot. Ez évben összesen 7118 K-t juttatott kerületünknek; oly összeg ez, a minőnek párját eddig hiába keressük. Ha összemérjük azzal a 100 K-val, a mit viszonzásul a dunáninneni kerület küld, el kell ismerni, hogy a Gusztáv Adolf-egyletre kitűnő értelemben illik az a szép bibliai igazság: Egymásnak terhét hordozzátok s úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. A szép összegből Balassa-Gyarmatnak 700 K, Báthnak 772 K, Salgónak 351 K, Zsolnának 585 K, Trencsénnek 234 K, Puchónak, Födémesnek és Tárfalunak ä 234 K, a modori iskolának 936 K, a selmeci tanítóképzőnek 350 K jutott. Ezek a főbb összegek. A pozsonyi ev. ref. egyház templomalapja is kapott a kerület útján 234 K. Reméljük, hogy viszont a ref. testvérek is meghozzák fillérnyi áldozatukat a szent ügy oltárán; nem sok, a mi kívántatik, csak tiszta szív adja. Az elnöki jelentés megemlékezett a pőstyéni, érsek­újvári és ipolysághi templomokról, a melyek jórészt a gyámintézet szeretetadományaiból épültek. A közgyűlés ezután a kérvényeket vette számba. 73 folyamodó jelentkezett. Kívánatos volna, hogy az egy­házmegyék, a melyek a viszonyokat alaposabban ismer­hetik, a folyamodványokat jobban rostálják meg s csak azt küldjék fel, mely a segélyezésre legméltóbb. A Gusztáv Adolf-egylet ajtaján is 27 kérő zörget. A 800 K szeretadományra a közgyűlés Balassa-Gyarmatot ajánlja, a Pallo-féle segélyre Báthot, Kornát és Zsolnát. Ezen kívül Farnadnak, Érsekújvárnak, Oroszvárnak, Selmec­bányának, Bankának, Felső-Peténynek, Komának, Modor Király-utcának, Bécsének, Felső-Ozornak és Puchónak egyenként 100 K, a Nyitrából, esedékes összeget (nagy­sága ismeretlen) látatlanban Új-Lehotának Ítélték oda. A szent edényekről való rendelkezést pedig az elnökségre bízták. Végül az egyetemes gyámintézet gyűlésére válasz­tottak képviselőket s az elnök buzgó hálaadó fohászával a gyűlés véget ért. A papi értekezlet. A kerületi papi értekezlet délután 2 órakor kez­dődött. D. Baltik Frigyes püspök elnökölt. Sajnos, a tagok nem jelentek meg akkora számban, mint egy kerületi értekezlethez illenék. A pozsonyvidéki papi érte­kezletnek, mely három egyházmegye részvételével alakult meg, akármelyik ülése népesebb. Még azok sem jöttek el mindnyájan, a kiket az egyházmegyék a kerületi gyű­lésre képviselőkül kiküldöttek. A legtöbben az esti vona­tokkal érkeztek Pozsonyba. Nem bírunk rátalálni a közöny igazi forrására. Talán a sok ülésben elfárad a figyelem s inkább a kerületi gyűlés tárgyai felé irányúi az érdek­lődés ? A kisebb jelentőségű gyűlés veszít a nagy mellett? Azonban Dunántúl a lelkészi értekezlet virágzik, világiak is részt vesznek benne: évről-évre izmosodik, munkája áldott folyó módjára megtermékenyíti az egy­házi élet munkamezejét. Nagyon jó néven vennénk, ha a lelkészi karból valaki, egy tisztábban látó lélek rá mutatna e jelenség valódi okára s magyarázatára. Az idei papi értekezlet nagyon gazdag tartalmú volt s értékes anyagot szolgáltat a gondolkodásra. 1). Baltik Erigyes püspök szép elnöki megnyitó előadását már múlt számunk közölte. Jellemzésébe e közlés után fölösleges beleereszkednünk, csupán azt az óhajtást fejezzük ki, vajha széles körben verne visszhangot! Meg­vitatnák igazságait s akadna követője a benne foglalt s általánosan helyeselt útmutatásnak! A második főtárgy a diakonissa-ügy volt. A múlt évi értekezlet ezt a tárgyat tűzte ki az egyházmegyék­nek megvitatásul. Azonban csak két egyházmegyéből érkezett róla jelentés. Fehér-Komáromban Jánosy Lajos esperes írt a kérdésről dolgozatot s indítványára az egy­házmegyei értekezlet elhatározta, hogy az anyaintézetet tőle telhetőleg támogatja s minden gyülekezetben alapot gyűjtöget diakonissa állomás szervezése végett. Tren­csénből a távollevő puchói pap, Zsámbokréthy Lajos küldött a püspökhöz dolgozatot, a melyet Bándy Endre jegyző ismertetett. A dolgozat a diakonissa ügy történe­tét is vázolta főbb vonásaiban. Szerinte eredeti apostoli feladatuk a diakonissáknak a betegápolás, szegény gon­dozás. A mi időnkben ehhez hozzá kellene kapcsolni a leányiskolákban való vallásoktatást. Bándy részletesen bírálta Zsámbokréthy javaslatát. Főhivatásúi ő is a beteg­ápolást jelölte meg, mert orvosi tekintélyek tanúsága szerint a világi ápoló nem felel meg, csak a beteg testre van gondja, a lélek hitét, bizalmát nem erősiti. Ez pedig nagyon fontos tényező. A kötelességérzet, a hivatásuk iránt való odaadás is erősebb bennök. A másik szép s nagy jelentőségű hivatás az iskolák mellett vár reájuk. Bármily kellemetlenül hangzik, a jövő az állami iskoláé, csak idő kérdése, mikor törli el az állam a felekezeti iskolákat. A középiskolát már bevonta hatalmi körébe. Ha ez az időszak beköszönt, megnehezül a val­lásoktatás és vallásos nevelés. Az állami iskola e hiányát úgy pótolhatjuk, ha az állam intézetei mellé mindenütt evang. felekezeti inter Hátasokat állítunk diakonissa-vezetés alatt. Balgatag az, a ki csak a jelen percnyi szükségeire gondol, a jövőre nem néz s az eljövendő nehéz napok készületlenül találják. Épen ezért a diakonissaügyet egyetemessé vagy kerületivé kellene tenni, mert ily nagy

Next

/
Thumbnails
Contents