Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-09-08 / 37. szám

361 EVANGELlliUS ŐRÁLLÓ 1905 képviseletének egységes szervezése. Mert bár a rendeknek egyenként letett liüségeskűje a nemzet vezérévé avatta már Rákóczit, mégis magának a nemzet együttes képviseletének kellett önnön kormányzata felett döntenie. A sarkalatos kérdés, mely az országgyűlés sikerének kulcsa s a nemzet további önvédelmének és szervezkedésének feltételéül tekinthető, a vallásügyeli mikénti rendezése volt; hogy t. i. sikerül-e azt tapintatosan és bölcs mértékkel megoldani, akként, hogy a kath. főrendek és főpapok és általában a katholikus klérus abban sérelmet ne találjon, viszont a nagyobbára evangelikus nemesség és katonaság a régi törvények tekintélyének és erejének visszaállítását s a protestantismus sérelmeinek valódi orvoslását lássa abban. Maga Rákóczi is erősen érezte a kérdésnek a súlyát, úgy hogy emlékirataiban így nyilatkozik: „semmi sem esett nagyobb terhemre, mint eleget tenni a protestánsok követeléseinek", a minek a helyes értelme egyáltalában nem az, mintha ő kénytelen-kelletlen, akarata és hajlandósága ellenére teljesítette volna a protestánsok követeléseit, hiszen ennek ellene mondana Emlékiratainak további kijelentése, hogy a felekezetek megegyeztetését „a lelkiismereti szabadságra és minden vallás szabadgyakorlatára akarta alapítani, hanem ama kijelentésében a vallási kérdés rendezése rendkívüli nehézségének átérzése nyer kifejezést. Önéletrajzában úgy beszél az elintézett vallási kérdésről, mint nagyfontosságú ügyről, melytől a bécsi udvar egyenesen szakadást remélt, a mi munkáját a I nemzettel szemben lehetetlenül megkönnyítette volna. E nagyfontosságú ügy elintézése azonban valósággal égető, sürgős feladatává is lett a szécsényi ország | gyűlésnek. Mi bírta volna csak valamennyire feledtetni a nemzettel I. Lipót 49 évre terjedő sötét uralmának gyászémlékeit ? Egy koldusbotra juttatott és alkotmányától megfosztott pápista nemzet vala az ideál, mely felé Lipót udvarával, a Kollonics-typusú államférfiakkal nemzetünk életét vezetni akarta. Keresztül kellett gázolni az alkotmányon, királyi eskü szentségén, békekötések, országgyűlések szentesített törvényes biztosítékain, a melyek a hazai protestantismus fennállásának fundamentomai is voltak. Á nem is takargatott, hanem nyíltan bevallott gyalázatos cél tehát természetesen a magyarhoni protestantismus élete árán vala elérhető, a mely összenőtt százados küzdelmek viharaiban, az abban benneélő és azt mozgató szabadságelvénél fogva a nemzeti szabadság ideáljával. Innen a vérpadok, gályák kínszenvedései, a katonai hatalom iszonyatos brutalitásai és a szabadjára t bocsátott vallásüldözés. De ütött a szabadság órája, a Kárpátok lábainál harci zaj ébredt, szózat reppent végig a hazán : „megújulnak dicsőséges magyar nemzetnek régi sebei". Nemzeti megváltóként emelik fel, a nemzeti elégedetlenség a nagy név, a történelmileg örökölt hivatás, a bécsi ármány minden gyalázatossága, a nemzet vezérévé II. Rákóczi Ferencet, a ki bár buzgó katholikus volt, de protestáns hagyományokkal, a megtisztult személyes élő hit, erejétől áthatottan, telve véghetetlen fájdalommal a nemzet szenvedései felett, szent gyűlölettel a pogánynál is sebzőbb, német uralom istentelenségei ellen. A nemzet szabadsága ébredő napját lelkesedetten köszöntve, a protestáns lakosság a vallásszabadság üde levegőjétől megilletve, az új próféta zászlaira esküdött, melyeken e jelszó: „Istenért és a szabadságért" vala. Magoknak a felkelőknek manifesztuma 100 pontban tárja a világ elé az orvoslandó protestáns sérelmeket. A harmadféléves harc eredménye az volt, hogy vesztett csaták dacára 1705-ben Nyitrától Brassóig kurucoké volt a magyar föld. Itt volt tehát végre a türelmetlenül várt idő az ország ügyeinek rendezésére, ennek keretében a vallási sérelmek orvoslására, a béke feletti tanácskozásokra. És a legfőbb ideje volt már országosan dönteni e kérdésekben, mert a már harmadféléve folyó harc háta megett ott álltak intő jelül az orvosolatlan protestáns sérelmek, melyek Lipótnak uralmából fenmaradtak. Ezeket a sérelmeket már 1704-ben 60 pontban összefoglalva a Rákóczihoz csatlakozott lutheránusok előterjesztették a belga rendeknek és Mária angol királynőnek. Ezen emlékiratban sérelmeik és panaszaik igazolásául a bécsi békétől felsorolják mindama törvénycikkelyeket, a melyek a protestantismus szabadságainak biztosítékait képezik; egyúttal békekötés esetén, de a nélkül is segedelmüket kérik sérelmeik orvoslására, törvényekben biztosított vallásszabadságuk védelmére. (Folyt, köv.) KÜLFÖLDI KRÓNIKA. Nugent atya a r. katholicismus sociális hatásáról. Nugent atya, ki körülbelül 10 éve vezeti az északamerikai r. kath. propagandát, nemrégiben Londonban járt, hol a „Catholic Times" c. lap tudósítója által meginterjúvoltatván, többek közt arról is nyilatkozott, mily eredményeket ér el a r. katholicismus Amerikában a sociális élet mezején. Szinte dicsekvőleg mondotta el, hogy az Egyesült-Államokban a legtöbb ipar és kereskedelmi vállalatban, bankoknál, üzletekben stb. előszeretettel alkalmazzák a r. kath. ifjúságot, sőt sok előkelő vállalat egyenesen a r. kath. papsághoz fordúl, hogy nekik alkalmas r. kath. ifjakat ajánljanak. Ez ifjak aztán a legerősebb gárdája a r. kath. propagandának s legbiztosabb védőbástyája a r. katholicismus tekintélyének, mert ebben látják a legerősebb védelmet a terjedő vagyonbizonytalansággal szemben, mely a sociális felforgató eszmék s elméletek nyomában jár. Arra a meggyőződésre jutottunk Amerikában, — mondá — hogy a sociális kérdésekkel való foglalkozás nemcsak, hogy nem káros a r. kath. papság tekintélyére, ellenkezőleg, hogy ép a jóakaratú sociális politika az, a melynek területén a klérus a legnagyobb elismerésre számíthat. E praktikus irányon nyugszik msgr. Nugent szerint a keresztyénség jövője. A katholicismusnak — úgymond —- nem szabad megelégednie azzal, hogy doktrínáit terjeszsze s elvei felsőbbségére utaljon: hanem kell, hogy e felsőséget tettek igazolják, melyek az általa vezetett népek haladásában nyilatkoznak meg. A vallás főcélja ugyan nem az anyagi érdekek szolgálata, mert e főcél mindig szellemi, az üdvösségre irányuló. Ámde az egyház az erények tanítója, az erény pedig minden haladás és állandóság legbiztosabb alapja. Ha sikerülne napjainkban egy teljesen katholikus elvek által saturált nemzetet teremteni, a milyen pl. a XV. században Spanyolország avagy a XVII. században Franciaország volt: ez volna a legéletrevalóbb apologia minden hitetlenség ellen s egyúttal a legintensivebb lelkesedés forrása minden gyöngeséggel és ingadozással szemben. Ezért Nugent atya szerint a r. kath. propaganda főfeladata -— mindenütt a sociális életben beigazolni, hogy a katholicismus nem ellensége a haladásnak, sőt épen annak legbuzgóbb előmozdítója. Azért — végzi — mindent meg kell tennünk, a mi csak erőnktől telik, hogy ifjúságunk oly sociális positióba küzdje fel magát, a mely alkalmat ád az előhaladásra s a kath. elveknek az életben való érvényesítésére. így küzdjük le a nem katholikus világ előítéletét, a mely