Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-08-25 / 35. szám

ev. Budapest, 1905. augusztus 25. 35. szám. EVAMELIKUS OEALLO EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A HAZAI NÉGY EVANGELIKUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egy íven, a Hivatalos Közlemények, mint az Ev. Őrálló melléklete, minden két hétben. A kéziratot a szerkesztőhöz, a hirdetés szövegét és díját a kiadóhivatalba kell küldeni. FELEI,ÖS SZERKESZTŐ : KOVÁCS SÁNDOR theol. akad. tanár Pozsony, Konvent-utca 11. szám. KIADÓHIVATAL : HORNYÁNSZKY VIKTOR hirlapkiadóhivatala, Budapest, V., Akadémia-u. 4. A lap ára egész évre 8 kor., félévre 4 kor., negyedévre 2 k. A „Hivatalos Közlemények" melléklettel egész évre 10 kor., félévre 5 kor, negyedévre 2.50 kor. — A Hiv. Közi. a főlap nélkül egész évre 4 kor. — A Hiv. Közl.-t az anyaegyházak és felsőbbrendű iskolák ingyen kapják. Ára az Őrálló megrendelőinek 2 kor., külön 4 kor. TARTALOM: A tiszta sziv. —p. — A gyámintézeti segélyek elaprózásáról. —k. — A szabályrendeleti javaslat az iskolai bizottságok szervezéséről. Kund. — Szemle. — Külföldi krónika. — Egyházi élet. — Pályázatok. A tiszta szív. „Teremts bennem tiszta szívet Úr Isten!" (51. Zs. 12.) „Tiszta Szivet". Mert a mi szívünk bizony nem tiszta. Mert a mi szivünk, bogy a nagy prófétának, , Ezekielnek mélységes szavait használjuk: nem hússzív, hanem kőszív; kemény, érzéketlen, nehéz és halott. Kemény a felebarátok, érzéketlen az Úr igéje iránt, nehéz a bűnsúlytól s halott az Isten lelke szerint való új életre . . . Mi, a lelkek sáfárai, kik az emberi szívnek ez állapotát napról-napra tapasztalatból vizsgáljuk, újabb és újabb formában folyton látjuk az óriási küzdelmet, a mely minclen harcok között a legnagyobb, mert örök, mert általános az és mert benne mindenki megsebesül: s e küzdelem nem egyéb, mint a szív óhajtott benső megtisztulásának a folyamata. De vájjon elég e nekünk ez a puszta elméleti tapasztalat? Avagy nem kell-e nekünk is, nekünk első sorban, a nagy harcot megharcolnunk, mint Pálnak ott Damascus előtt, mint Augusztinusnak kertjének fája alatt, mint Luthernek kolostora magányán ? Nem kell-e nekünk is a KrisztusS ért, a kit hogy hirdessünk, elébb magunkba is kell élnünk (Gal. 2, 20.) szembeszállani a szívünket elfoglaló ó Ádámmal; — s hogy e tusában meg is álljunk, nem kell-e nekünk első sorban leborulnunk Istennek kegyelmi trónja előtt, hogy elmondjuk — nem szájjal, de lélekben — a mély értelmű zsoltárt, egy szegény bűnösnek töredelmes, de egyúttal egy valódi királyi léleknek fenséges és méltó kérelmét: „Teremts bennem tiszta szívet Úr Isten!? . . „Tiszta szívet ..." „Hús-szívet". Lágy, fogékony, buzgó szívet, a mely igazán Isten igéjének és üdvkincseinek sáfárává avat bén áinkét. Kijelentésének méltó hirdetőivé. Világ világosságává. Földnek savává. Tiszta szívet, a mely megihleti az ajkat, a mely az Igét hirdeti. És a mely megáldja a kezet, a mely a sacramentumot osztja. Oh ha tudnók, óh ha soha szem elől nem tévesztenők, hogy a lelkipásztorkodás egyetlen titka —a tiszta szív! —p. A gyámintézeti segélyek elaprózásáról. Épen egy hónappal azelőtt, a dunántúli kerület Kőszegen július hó 12-én és 13-án tartott közgyűlésén történt, hogy a kerület illusztris püspöke, Gyurátz Ferenc felemelte szavát a gyámintézeti segélyek elaprózása ellen, kiemelve, »hogy ez csak pillanatnyira enyhíti a bajt, de tartósan nem segít. A mellett a sürün juttatott kisebb adomány csábítgat a folyamodásra, az önsegély erénye tompúl, az önérzet törik és vész, szaporodnak a kéregetők". A ki úgy ismeri a gyámintézet életét, mint a hogy ismerik e lapok t olvasói talán kivétel nélkül, és a ki tudja, hogy Gyurátz Ferencben a maga kerülete közgyűlésén nemcsak a kerülete javát szívén hordozó főpásztor, de egyszersmind a magyarhoni evang. egyetemes gyámintézet buzgó vezető elnöke szólalt meg, az már akkor igazat adhatott nekünk, a midőn e felszólalás ismertetésekor bejelentettük, hogy e felszólalás alapgondolatát és célját legközelebb külön cikkben világítjuk meg. íme tehát most kiemeljük e nagyjelentőségű felszólalást a folyó ügyekről szóló tudósítás egyszerű keretei közül, odaállítjuk olvasóinknak a gyakorlati tapasztalatok és az egyházszeretet által vezérelt lelkiismerete elé, mint olyat, a mely egy évtizedek óta uralkodó, igen téves, gyakorlatiatlan, végeredményében az egyház életében több kárt, mint hasznot okozó szokás kiküszöbölésében ragadja meg a kínálkozó alkalmat, „a fejszét, mely a fának gyökerére vettetett. Meggyőződésünk, hogy az egyházunk életében uralkodó számos rossz szokás közt az a szokás is, a mely ellen első sorban a dunántúli kerület püspöke emelte fel szavát, csak a sok tekintetben uralkodó elvvé lett „quieta non movere" jeligénél fogva harapódzott ennyire el. Hiszen hányszor tettünk már hasonló megjegyzéseket gyűléseink alkalmából baráti körben, négyszemközt bizalmas összejöveteleinken, sőt értekezletein is. Ám e sok titkos, bizalmas kritikai észrevétel mit sem javított a mű