Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-06-30 / 27. szám

1905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ lében a protestáns kisnemesség is szenvedett. Megnehezítették templomba járását s vagyonilag is károsították, mert kizárták a közlegelő használatából. így pusztult el a virágzó galgóci egyház, a melynek egy időben gymnasiuma is volt. Hasonló sorsra jutott az Erdődyek másik birtoka, Algyő vagy Gyevi, Csongrád megyében, Szeged szomszédságában. Valami Bezúr nevű tiszttartó, a ki a jobbágyok sanyargatása miatt több ízben megyei vizsgálat alatt volt, tavaszféllel, aratás előtt kihajtotta a birtokból a református lakosokat. A vállásukhoz ragaszkodó derék gyeviek dereglyékre szállva Vásárhelyre eveztek s pünkösd harmadik napján kötöttek ki a Hód tavánál. Károlyi Ferenc gróf az egész bujdosó eklézsiát befogadta. Az elűzöttek Algyőn hagyott holmijukért soha egy fillérnyi kártérítést sem kaptak. Megrázó drámai részletekben fölöttébb gazdag a rádi ref. egyház pusztulásának története, a melyet utolsó papjának, Szecsei Istvánnak a zayugróci levéltárban fenmaradt följegyzéseiből ismerünk. A katholikus egyháziak majdnem kivétel nélkül a legkíméletlenebb üldözők voltak, de mégis legtöbbet ártott a pécsi, veszprémi (Sorger és Bíró) püspökség, a kalocsai érsekség, de legfőkép Althan váci püspök, a ki a protestánst és a magyart egyenlő szenvedélylyel gyűlölte. A pestmegyei erőszakosságok legkiáltóbb része az ő nevéhez fűződik. A hová hatalma elért, ott irgalmat nem ismert. Hosszú píispökösödése alatt a váci egyházmegyének mintegy sajátságává és hagyományává edződött a könyörtelén elnyomás. Néhol, mint p. o. Cegléden valami módon ellentállásra ingerelték az evan' gelikusokat s akkor az ellenállás, hatóságsértés vétkéért 1 büntetésképen vették el a templomot. így történt Erdélyben, Buzás-Bessenyőn is, bár itt később az egyház hosszadalmas könyörgés után megint hozzájutott templomához. Jászberényben az szolgált ürügy gyanánt, hogy a kecskeméti esperes egy asszesszorával meglátogatta a nehéz ostor alatt csüggedő nyájat. Mindenöket elvették s az imaházban talált két énekeskönyveket fejszékkel vagdalták szét. A Károly-féle rendelet megjelenése után a templomfoglalás mintegy a királyi akarat végrehajtásának látszott. Abban a tizenegy vármegyében, a hol 2—2 articularis helyet jelölt ki a protestánsok számára az 1681-iki törvény, a becikkelyezett két templomon kívül valamennyit elszedték és pedig az uralkodó feltétlen helyeslésével. így 1732-ben Vasmegyében 40 egyház semmisült meg, a soproni, nyitrai, pozsonyi, trencséni egyházak szintúgy jártak. Sáros 172 evangélikus templomából III. Károly halála évében csak 13 (tizenhárom) volt meg. Mária Terézia „enyhébb" korszakában is 192 templom esett áldozatul az üldözőknek. Az a falu, a mely nem tudta igazolni, hogy 1681-ben temploma és nyilvános szabad vallásgyakorlata volt, hasztalan állt ellent vagy folyamodott. A király, ha egyegy sérelem tudomására jutott, elrendelte az ügy megvizsgálását. Ez a vizsgálat azonban rendszerint sok huzavonával járt, esztendőkön át tartott és pártos, elfogult tisztviselők vezették. Több helyütt, mint p. o. a somogymegyei Csepelen, a jóravaló katholikus nép tett bizonyságot a protestánsokigaza mellett és saját papjai ellen. Mivel ilyen módon a templom régisége a tanúvallomásokból kiderült, más ürügybe kapaszkodtak; hogy a csepeliek legfelsőbb engedély nélkül javították és bővítették templomukat. Annyi volt belőle igaz, hogy 16 karót a templom falában tőben elrothadt karók mellé földbe ástak, azokat a meggyengült karókhoz szegezték, az alját sárral becsapkodták és föllebb is, a hol a sár lehullott, besározták. Ez alapon a vád igaznak találtatott ós a templom elvétetett. Volt azonban másféle foglalás is. Veszprém városának, 1681-ben, mint véghelynek a benne őrségül tartott katonák kedvéért szabad vallásgyakorlatot engedett az országgyűlés. 1717-ben Volkra püspök, arra hivatkozva, hogy Veszprém nem végvár többé s a beléhelyezett őrségnek nincs szüksége protestáns papra, elfoglalja a reformátusok szép új kőtemplomát tornyostul, harangostul s elűzi onnan Hodosi Sámuel superintendent. Ez az ügy a királyi kancelláriához is fölkerült, de helybenhagyta a püspök intézkedését. Veszprém példájára s ugyanazon okkal Eszterházy Ferenc elveszi a pápai kálvinisták templomát, Tatáét, elfoglalják Léva s majd jóval később Győr templomait. Oly megyékben, a hol a protestánsság túlnyomó többségben van, az üldöző kéz ütése nem érzik annyira. Összetartanak s övék a hatalom. A katholikus papság panaszai szerint Tornában, Gömörben büntetlenül marad az eretnekség vétke. Máshol azonban annál szertelenebb és kihívóbb az üldözés. A plébánosok, kisbirtokú nemesek, a hol tehetik, utánozzák a nagyurakat az erőszakosságban. A legcsekélyebb kockázattal sem jár, sőt érdemet szerezni vele. Nagy-Kesziben az átvonuló búcsújáró nép, mivel nem harangoztak eléjök, a kalauzkodó plébános bíztatására nekitámadt a kálvinista toronynak, meghúzta a harangokat s a midőn a faluból kiért, felgyújtotta. Sem a plébánosnak, sem egyetlen támadónak egy árva hajaszála sem görbült meg. A kőtemplomok elvétele után az olcsó, egy-két csapással szétüthető fa-, sövény- és vályogtemplomokra szorult a szegény, agyongyötört, de hitéhez hű protestáns nép, kivált Somogyban és Baranyában. Annyi zaklatás nem tudta vele megúnatni apái vallását. Imádkozó buzgóságát, éneklő kedvét e sok, évtizedeken át tartó üldözés nevelte nagyra; az egyszerű falak közt s valamely presbyter hátulsó kamrájában ép úgy tudtak épülni, mint mások a fényes művészi stilű, faragott kövekből rakott templomokban. A templomfoglalók nem csak templomától, hanem lelki tanítójától is meg akarták fosztani a gyülekezeteket. Erezték, hogy ha a prédikátor hívei közt marad, azok hallhatják tanítását, enyhülhetnek vigasztalásain, ápolhatják szivökben a jobb idők reményét, csupán egy kőrakást hódítottak meg s a nép szivéből egy zugot sem mondhatnak a magukénak. A kegyelmesebb indulatú földesúr megelégedett a templom elvételével, sőt itt-ott kárpótlást adott érte, vagy telket ajánlott újabbnak építésére. Az engesztelhetetlenek azonban a nyáj szétoszlatására törekedtek s a pásztort nem tűrték meg juhai között. Althan a váci egyházmegye területén lakó prédikátoroktól reverzálist csikart ki, hogy az ő megyéjében többé nem viselnek lelkitanítói hivatalt, csakúgy, mint Szelepcsényi korában. A pesti vallásügyi bizottságban ezt nem csak nem tagadta, sőt a kényszer alkalmazásának vallási téren való jogosságát bizonyítgatta. Hiszen — úgymond — Pál apostol is kényszerítésnek engedett, a mikor megtért. A prédikátornak a parancs vétele után a legtöbbször csak egy hálást sem engedtek házában, a jászberényi tanítónak békességes ebédjét sem várhatták meg. Áz alsó-némedi pap, a kinek felesége épen gyermekágyat feküdt, különös kegy elemképen kapott zimankós téli időn nyolc napi halasztást. Hasonló lelketlen szigorúsággal büntették azokat, a kik a prédikátor elűzése után más falvakba jártak istentiszteletre s ezzel mintegy a közéjök rendelt plébános lelki szolgálatát megvetették Kosdon fejenként 12 rhénusi forint, Veresegyházán 6 forint, Szadán 12 forint volt az ilyen bűn váltsága. A szadaiak közül egy szegény ember nem tudta lefizetni a reá rótt büntetést, Vácra vitték s ott heteken át dolgoztatva leszolgáltatták vele. Míg odajárt, gazdasági eszközeit, kenyérkereső szerszámát elszedték. Har-