Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-05-12 / 20. szám

J 905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 202 irodalom is mind behatóbban foglalkozik s igen örvendetes jelenségkép emelhetjük ki a tényt, hogy e drámairodalomban is mind inkább érvényre jut a követelmény, hogy e fontos kérdést ne holmi előrántott bölcselő tlieoriák, hanem egyedül a nö természet és lélektanának megfigyelése alapján igyekezzünk megoldani. E megfigyelés pedig nemcsak azt mutatja, hogy a nő természeti állapota szerint úgy physikailag, mint lelki világában is a férfitől teljesen elütő, hanem azt is, hogy ép e különbség révén férfi és nő egymás harmonikus kiegészítésére vannak utalva. Hogy, mint azt egy előző tanulmányomban kifejtettem,* férfi és nő külön-kiilön tökéletlen fogalom: az embert a maga eszményi egészében még csak a kettő egysége adja. E megfigyelésből önként folyt a nő eszményi hivatása, a mely röviden két szóba foglalható össze: feleség és anya. Örök törvény a nőnek e kettős szent ösztöne s a társadalom, a midőn a nőt e kettős hivatásától elterelve, kiűzi vagy kiengedi a nagy világba, hogy ott a férfinek a kenyérkeresetben versenytársává tegye, egyenesen bűnt követ el amaz örök törvénynyel szemben. „A nagy világ, az életiskola" nem a nő számára való. A nő világa a férfi s a nagy világot is ennek lelkén keresztül látja. E hangulatnak az érzés megható közvetlenségével ád kifejezést a következő kis költemény. Nő írta. így hangzik: „Egy levelet hozott a posta Pecsétje^ széles, fekete, Egy ifjú halt meg, szeme kék volt, Sugár, karcsú a termete. Egy ifjú halt meg. Nem siratják, Nem volt rangja, se hírneve: De egy szegény, bús árva lánynak 0 volt világa, mindene". Egy igaz hang — a sok hamis között. Valóban úgy van a dolog: a nő világa a férfi; és Ádám, a midőn Madách halhatatlan drámai költeményében e szavakkal jellemzi Évát: „A függés, látom, életelv neked" (Ember tragédiája II. szín) hát akkor a költői szívnek isteni ihletével jelölte meg és szentesítette a nő lelki világának ama szent és sérthetlen örök törvényét. Hiába az Ibsen ragyogó dialektikájának minden törekvése, hogy igazolja, hogy Nóra, midőn ama nagy katasztrófa után tudatára jutott, hogy eddig csak játékbaba-életet élt s hogy joga van most, egyéniségének tiszta tudatára emelkedve, ezt lelkének egész energiájával érvényre is juttatni, mi okból — mintha szíve egyszerre megkövült volna — ott hagyja férjét és gyermekeit: rideg okoskodásának szívünk, lelkünk ellentmond. Nem igaz, nem új élet mely innentúl Nórára vár, hanem a rettenetes nihil, a mely pusztító szárnyait már kiterjesztette az elhagyott férj és az elhagyott gyermekek sorsa fölé is . . . Mert ha a nő világa a férfi: a férfi s a család sorsa viszont — a nő. Zavard ki a nőt e természetadta hívatásköréből, szolgáltasd ki őt az élet örvénylő forgatagának s bizonybizony nyomban összeomlik a társadalom erkölcsi rendje. De forduljon fel bár a világ fenekestül, még mindig bízhatok megifjodásában, csak a nő maradjon mindig nő. A nagy világon nincsen ennél fenségesebb hivatás. „Úgy látom az asszonyt — mondja Leoncavallo — költői gloriolával, mint a család angyalát, mint vígasztalóját és bátorítóját férjének s egyúttal édes bérét az * „A nő eszménye és a modern dráma" lásd „Budapesti Szemle" 1903. júliusi f. élet küzdelmeinek. Úgy látom, mint a férfi ideális felét, a melyre vágyódik. Az asszony szerelem, ideálismus és önfeláldozás. Maradjon meg ilyennek és uralkodni fog a világon". És ennek a fenséges, ennek a szent élethivatásnak megvan a maga természetének megfelelő saját munkafeladata. Azért a nőt még a férfi életmunkájával is megterhelni nem szabad. Nemcsak azért, mert félő, hogy — a mint Brisson Adolf mondja — a kenyérért férfivel szemben folytatott küzdelemben a nő lassankint elveszti minden báját, a férfi pedig udvariasságát" ; nemcsak azért, mert — mint attól Otto Henne am Rhyn tart — „ha a viszonyok olyanok maradnak, mint ma (t. i. a férfiak élvhajhászók s a nők fényűzők), akkor mind gyöngébb lesz a házasság utáni vágy s az asszonyok inkább, mint valaha, arra lesznek utalva, hogy a magok útján járjanak s magok keressék a kenyeröket: és ezzel mind védtelenebbül küzdjék végig a létért való nagy küzdelmet" ; hanem főleg azért, mert ez utat a nö csak boldogságának feláldozásával teheti meg. És e gondolattal belejutottunk elmefuttatásunk centrumába, mert e gondolat a drámának is, melyet ezennel röviden ismertetni szándékozom: alapeszméjét képezi. (Folyt, köv.) KÜLFÖLDI KRÓNIKA. A templomok szerepe Angliában.* A kik az angol törvénykezést, az angol iskolaügyet, meg sok más egyéb megnyilatkozását a brit szellemnek megismerik közelebbről, első sorban azt találják szembeötlőnek, hogy mindezek mennyire szorosan fonódnak egybe a valódi, a praktikus élettel. Persze, mindez nem zárja ki azt, hogy ne legyenek azért nagy tévedések, esetleg elavult, vagy túlságosan rendszertelen dolgok jelen mind a törvénykezésben, parlamenti életben, iskolaügyben, mind a többi más téren, de érdekesnek mindenesetre érdekes, hogy valamennyiből az a törekvés kristályosodik ki, hogy minél szorosabbra fonhassák bele a mindennapi élet eseményeibe az élet e többi jelenségeit. Az angol vallási életnél ugyanígy van. Azt már természetesen szakember döntheti csak el, hogy theologiailag mi a helyes, mi a téves az angol vallási életben, de a ki csak mint társadalmat nézi az angol világot, az nent tagadhatja, mily végtelenül szerencsés dolog az, hogy az angoloknál a vallás kérdése nem egy olyan külön, elszigetelten álló dolog az egész életében, a mely dolognak az élet többi érdekeihez semmi köze. Nem. Mint a hogy az angol flotta hajóinak köteleiből nem lehet egy félküvelyknyi olyan darabkát különválasztani, a miben a csodálatosan átfonódó piros fonalat meg ne lelnénk, úgy lehetetlen az angol ember életéből kiemelni, kiválasztani egy-egy olyan részletet, a melybe ne fonódnék bele a vallás kérdése. Ennek talán két oka van. Először is az, hogy az angolnál a felekezeti élet nagyon erős s odaadás, munka, áldozat révén kiki igyekszik a maga felekezetét tenni a társadalom és nemzet erős oszlopává; a másik ok pedig az angolnak az a nagy gyakorlati praktikus érzéke, a mely még az egyházi életben is meglátja azt: szolgál-e * E jeles cikk húsvéti számunk ékességéül készült. Sajnos, a mostoha viszonyok miatt ez is elkésett. Értéke azonban felülemelkedik az időszerűségen s így bizonyosak vagyunk benne, hogy e kiváló hírlapi csemegét pár héttel később is élvezettel s hálával olvassa közönségünk. Szerk.