Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-05-05 / 19. szám

192 1905 fővel esedezett mennyei Atyjához ; esedezését egész éjjen át folytatta; meglátogatta a szent gyülekezeteket; hallgatta az írástudókat; kérdéseket intézett hozzájok; hirdette Istennek igéjét; dicsőítő énekeket zengett stb... Midőn tehát vallásosságra neveljük az ifjúságot, annak teljesnek kell lennie, azaz külsőnek és bensőnek; ne tegyük őket képmutatókká, hogy felületesen, ámítva, tettetve tiszteljük Istent; sem pedig rajongókká, hogy a saját ábrándjaikba merülve a külső istentiszteletet megvessék s az egyháznak tisztes rendjét felforgassák; sem közönyösekké, kiknél a külső nem ád ösztönt a belsőnek s a belső nem ád életet a külsőnek. („Didactica Magna".) p. Országos evangelikus tanáregyesület. Még nincs meg s valószínűleg e cikk megírása után se lesz, de azért csak szóba hozom. Kezdem egy régi mesén, mely arról szól, hogy a vesszőket egyenkint könnyű eltördelni, de csomóba kötve lehetetlen. íme református atyánkfiainak tanárgyűlését Budapesten a húsvéti ünnepek alatt országos érdeklődés kisérte, a napilapok hasábos tudósításokat közöltek a lefolyásáról s az ott elhangzott eszmék bizonyára mély nyomokat hagynak a köztudalomban. A felolvasónak, dr. Nagy Zsigmond kartársunknak volt bátorsága kimondani, hogy nem az állam segélyezi a felekezeti középiskolákat, hanem a felekezetek veszik le a kiadások egy jelentékeny terhét iskoláik fentartásával az állam válláról. Ugyanezt az eszmét már évek előtt hangoztattuk mi, pozsonyi tanárok is, mikor az állami támogatásért folyamodtunk, de az illetékes hatóságokon kívül senki sem vett tudomást róla. Hiába, a vessző egyenkint gyönge, csomóba kötve törhetetlen. Ugyancsak a budapesti országos gyűlésükön református testvéreink azt is erősen hangsúlyozták, hogy ők a tiszta magyar faj incarnatiója s ezért megkülönböztetett tisztelet illetné meg őket. Elismerjük s szívesen meghajtjuk előttük a zászlót, de kérdem, nem ugyanolyan joggal dicsekedhetnénk-e mi, hogy más anyanyelvű intelligentiánk tanulóifjúságát mi neveljük szívben, lélekben igaz honfiakká s az érdem mérlegében bizonyára ez is nyom valamit?! Csakhogy míg az ily eszméket egyenkint hangoztatjuk, senki sem vesz róla tudomást. Elcsépelt frázis, de igazán a tollúnkra ötlik a régi mondás: egyesülésben van az erő. És már van is némi kezdemény a téren Az egyetemes gyűléseken évről-évre megjelennek igazgatóink s a tanártestületeknek egy-egy delegált tagja. Csakhogy ezeknek az összejövetele egy-egy délutáni ülésre szorítkozik s az egész intézményben már szervezeténél fogva, hiányzik a lélek, a „több szem többet lát" elve. De ott van a „tiszai kerület" tanári köre, élén az iglói gymnasium nagymíveltségű igazgatójával. Ez egyesület már köriratban is propagálta az országos szervezkedés eszméjét, azonban a visszhang országos agyonhallgatás volt reá. Nem himezek-hámozok, magyaros őszinteséggel kimondom, mi volt nézetem szerint a balsiker oka. A református atyafiak szerencsésebbek abban a részben, hogy Debrecennek, a „kálvinista Rómának" elsőbbségét hallgatólag elismerik a többi intézetek. Nekünk, sajnos, nincs ilyen metropolisunk. Ugyan Budapest hogy tudna abba belenyugodni, hogy Pozsony, Sopron, Éperjes, Igló vagy más város intézete álljon a mozgalom élén?! A magyar fajnak ez az arisztokrata vonása már sok nemes és életrevaló eszmét hervasztott el még csírázása idején hazánkban. Szerencsére kezünkben a megoldás biztos módja. Kérjük fel Zsilinszky Mihály ő excellentiáját, hogy álljon az élünkre. Tudjuk, hogy őt országos és egyházi ügyek meg a történetírás igen lefoglalják, de azt is tudjuk, hogy a magyar tanügy volt az első szerelme, melyhez a francia szállóige szerint az ember mindig visszatér. Az ő széles látóköre biztosan meg tudná vonni a határt, melyen belül honunk és egyházunk érdekében áldásos tevékenységet fejthetnénk ki. Aztán ott van egyházunk másik büszkesége, Schneller István kolozsvári egyetemi tanár. Paedagogiai dolgozatai rég országos feltűnést keltettek s ha Beöthyre, mint elnökére, büszke a középiskolai tanáregyesület, mi is dicsckedéssel vallhatjuk őt magunkénak. Állítsuk e két jelesünket alakítandó egyesületünk élére. Elöljáróink, egyházközségeink s püspöki főigazgatóink bizonyára meleg szimpátiával fogják kisérni mozgalmunkat. De mi egy lépéssel menjünk még tovább. Iparkodjunk, hogy egyesületünk tagjaiul ev. theologiai akadémiáink tanárait is megnyerjük. A középiskolák célját már sokan sokféleképen definiálták, azonban tény, hogy végeredményben mégis csak a felső iskolák számára készítik elő az ifjúságot. Nos, nem szolgálna-e közoktatásunk javára, ha azokkal, a kik számára mi szállítjuk a növendékeket, néha-néha üdvös eszmecserét folytatnánk?! A tiszai kerület tanárainak körlevelében még egy tanügyi lap alapításáról is szó volt. Ez nézetem szerint fölösleges. Anyagilag nem volna elég erős, már pedig napjainkban egy lap, mely cikkeit nem bírja honorálni, tengődhetik, de nem életrevaló. Jobbak hiányában esetleg gyöngébb tanulmányokra volna utalva Különben is protestáns felfogás szerint az iskola az egyház veteményes kertje, a mely iránt minden hívő kell, hogy érdeklődjék. Itt van az „Ev. Őrálló", mely szívesen tért nyit tanügyi cikkeknek. De talán nem is az a baj, hogy nem vagyunk eléggé meggyőződve az egyesülés szükségéről, hanem azt nem tudjuk, hogy hol kell megfogni a dolgot ?! Pedig erre már, mint említettem, megvan a szervezetünk. Tegye minden intézet jövő őszszel az egyetemes gyűlésre kiküldött képviselői számára kötelezővé, hogy az egyesület megalkotásáról tanácskozni fognak s kérje fel majd ez az értekezlet egyházunk valamelyik kiválóságát, hogy hívjon össze, mondjuk karácsonyra, ez évben országos tanácskozást. Különben a kinek jobb eszméje van, álljon elő vele. Azt hiszem az „Őrálló" igen tisztelt szerkesztője minden indítványnak szívesen helyet ad. Pozsony. Albert József. SZEMLE. A hierarchia felé. A „Magyar Állam" a reformá tusok zsinatáról írva megelégedéssel jelenti ki, hogy a protestantismus esztendőről-esztendőre közeledik az általa elvileg elitélt hierarchia felé. Régibb időben — úgymond csak xuperintendensei voltak, ma már püspökei vannak. Régente a gyülekezetek voltak minden jog forrásai,