Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-04-21 / 17. szám

J 905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 178 ban; mióta valaki azt jövendölte, hogy papi kéz fogja megölni, fanatikus létére a papoktól is irtózott. Idegessége annyira elhatalmasodott rajta, hogy éjszakákat töltött álmatlanul, látomásai voltak s rettegett-, hogy megfosztják trónjától. Ha a düh megszállta, senki meg nem maradhatott közelében, ebéd közben a felszolgáló cseh apród nem vette észre, hogy ura tányérért int, kést hajított hozzá, s levágta mutató ujját. Mód nélkül ivott, a télkelés diadalának liirére bőgött, mint az ökör, többször öngyilkosságot próbált meg. „Itt nagy grátiának tartják, a kivel szembe lészen a császár" írja Illésházyné. Némelyik hatalom követét hónapokig nem bocsátotta maga elé, sőt akadt, a kit két évig váratott. Minden a komornyikoktól függött, a kik mesés vagyont szereztek a megvesztegetések révén. Egy imperiumbeli herceg a megfizetett kályhafiitővel csempésztetett egy fontos levelet Rudolf kezébe. Bomlott lelkű, hanyatló erejű királylyal, gonosz indulatú, koncra éhes tanácsosokkal és kamaratisztekkel kellett Illésházynénak Prágában küzdenie. Csupa ellenség volt körülötte az egy Nyáry Pálon kívül, a ki mindenüvé eljárt vele, tolmácsolt, tanácsot adott. Az udvar érezte, hogy Illésházy ügye a fölkeléssel diadalmaskodni fog s egyezkedést ajánlott. A tanácsosok azt erősítgették, hogy ártatlanok az egész dologban, a császár mindenestől a magyar tanácsra bízta az ügyet, s annak opiniója után indúlt. De a rettenthetetlen asszony megfelelt a gyáva védekezésre. „A császár nem az opiniora, sem a tanácsra esküdt meg a magyaroknak, hanem a törvényre és igazságra. Nem tudom, mire való a törvény, ha Ő Felsége csak opinióra vagy gonosz akaróink tanácsára akarja az embereket megbüntetni?" Azután megmondta, hogy őt sem opinio, sem sententia nem érte, mégis mindenét elvették. Azért vették el — felelt az egyik tanácsos — mert mindent az urának kötött. „Ezt nem elég mondani, meg is kell ám bizonyítani" — pattant vissza Illésházyné. Az egyezkedés nagyon lassan haladt előre. Unverzagt, Illésházy nagy ellensége, a ki a száműzött jószágaira vágyott, meghalt s utóda Cardicius kedvezőbben vélekedett Pálffy Katalin 300 aranynyi ajándéka után. 200,000 rénusi forint váltság fejében megígérték a jószág visszaadását. A szegény asszony csalatkozott szívvel panaszkodott, hogy kifosztott koldusoktól tízezer forint sem telik, nem húszszor annyi. Újra remél, újra egyezkedik; a tanács Illésházynak menedéklevelet kinál, jöjjön Prágába, maga hozza rendbe ügyét, de a száműzött nem hajt a csábító szóra. „Császárfogadásának nem hihetni, szóval és levéllel való assecuratióját meg nem szokta tartani." A bujdosó Illésházy Lengyelországból figyelmes szemmel kisérte az események fejlődését. Meghatott szívvel lépte át hazája határát s ment keresni födeles hajlékot idegen ég alá. Az alapjában vallásos lelkű ember életének e fontos fordulóján megvizsgálja magát s az Isten dorgáló ostora alatt alázat kél lelkében. Hatalmas úr volt, most semmibb a semminél. A számító, bosszúálló, sokszor kérges szivű ember megenyhül a hontalanság kenyerén. A nemzeti hagyomány egy latin nyelven fennmaradt remek imádságot ad ajkára, mely a töredelemnek és megalázkodásnak igazán classicus példája. Érzi, hogy minden gazdagság mulandó, a földiekbe bízás megcsal. „Boldog az, a kinek az Úrban az ő bizodalma." Gyönyörű levélben vigasztalja búskodó szerelmes atyjafiát; szavai a megpróbáltatás tüzében megtisztult keresztyén ember szavai. „Könyörgök az Úristennek mindennap, hogy, szent lelkét ne vegye el tőled, szenvedhesd te is az Úrnak akaratját békességgel és keresztyén szívvel. Adjon erőt bujdosásodhoz, Ennél kisebb dolgok sem lesznek az ő szent akaratja nélkül. Ennek meg kellett lenni. Bizony sok könyhullatással könyörgettein az Úristennek e két esztendőben hogy ő szent Felsége megszabadítson. Főképen Prágában éjjel is sok könnyem hullott. Az úristen így akará. Miért? nem vagyunk méltók kérdeni ő szent Felségétől. Legyen meg az ő szent akaratja. Csak adjon nékünk szent lelket és erőt, hogy békességgel szenvedhessük az ő szent keresztjét és a mi szánkból ne fogyjon ki az ő nevének dicséreti. Elég kegyelmesség minékünk, hogy mindennapi kenyeret parancsol és megfizet az őtet félőknek a hamisságért. Hagyjuk reá a bosszúállást. Ha a mi kévésünkét nem azoknak adta, a kiknek mi gondoltuk, ki állhat ellene? Ha meghaltunk volna, úgyis minden ide maradt volna, minden. Kérlek azért, mint jó szerelmes atyámfiát, mutasd meg a te bűntelen szenvedésedben, hogy igaz keresztyén vagy. A ki bűnén szenved, semmi szenvedés az, de a ki bűntelen szenved, az a szép és jó.

u Máshol biztatja, olvassa buzgón a Bibliát, vigasztalást merít belőle. Á tűrő és szerető feleség levelei gyengédségben, keresztyéni hitben versenyeznek a férj leveleivel. Ismeri Illésházy bosszúálló természetét, mely időnként igazságtalanságra, kegyetlenségre ragadja. O, a ki annyi méltatlanságot, üldözést szenvedett, az üldözők ügyvédjévé szegődik s gyengédséggel, szerelmével kérleli férje haragját. „Azért ha az Isten az embereknek kőkemény sziveket így meglágyította, hozzánk minden embereknek vélelkedések kívül, méltó, hogy mi is mind az Isten előtt s mind az emberek előtt megalázzuk magunkat s engedelmesek legyünk mind fejedelmünkhöz s mind felebarátunkhoz, a mint szent Pál is mondja, hogy a ki a fejedelemnek nem enged, Istennek nem enged. Az élő Istenért kérem kegyelmedet, hogy vakmerőségre vagy keménységre ne vegye kegyelmed magát, hanem a mint kívántatik a megkövetés, vagy levele, vagy maga személye által megnúvelje kegyelmed." Ovton-óvja, hogy Szuhaynak, ellenségéből lett barátjának ne higyjen, a főikelőkhöz, Bocskay pártjához ne csatlakozzék. Azzal mutatja igaz voltát, ha nem fegyverrel, hanem törvénynyel keresi igazságát. Illésházy, a ki minden időben híve volt a dinasztiának, jó félesztendeig tetlenül nézte a felkelés terjedését, sőt ajánlkozott a nemzet lecsendesítésére. „Most kezdem megösmerni, írja egy jó emberének, mikor a fölkelés híre eljutott hozzá, miért hozott volt az Úristen engem idején ki, mint Lótot Sodorna veszedelméből; mert ha el nem hozott volna, netalán akadék lettem volna hazámnak." De a prágai udvarból gyökerestül kiveszett minden politikai érzék és éleslátás. Bocskay „farkas torkú, ragadozó markú hajdúi, a kiknek „dühös elméjekben a becsületes Rimay szerint egy szikrányi keresztyénség sem ragadott, már a Vág völgyét, a morva határszélt is dúlják, Rudolfot becsületes hívei mind elhagyták, az utolsó oszlopok is inognak s a beteg ember azon töpreng éjjel-nappal, mekkora árát szabja Illésházy megkegyelmezésének. Bizony, a földönfutó nem győzte várni, hazajött, Bocskayhoz állt, a ki azt irta neki, hogy „nemcsak úgy látom, mint barátomat, hanem mint édes atyámat". Illésházy még egy év múlva is keserűen panaszkodik: Most is koldus és száműzött volnék, ha Bocskay uram fegyverrel elfoglalt javaimat vissza nem adja". A száműzött főúr hazatérte után a fejedelem mellett legnépszerűbb embere s vezére lett a nemzeti mozgalomnak. Az ő műve a bécsi béke, mely az elkeseredett magyarságnak, az üldözött protestánsoknak visszaadta a nyugalmat. Bujdosásáért elfeledték telhetetlenségét, erőszakoskodásait, Bocskay halálakor fiz elárvult nemzeti