Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-04-21 / 17. szám

J 905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 163 nyelvet s a művészibb verselést ezekben teremtette meg először nálunk Csokonai. Igaz, mint a XVIII, század végén s a XIX. sz. elején Európaszerte minden költő, Csokonai is a szentimentálizmus árjában úszik. De annál nagyobb érdeme, hogy néhány dalában önállósítja magát e hatás alól s a magyar népdal-költést választva mintaképül, megirja híres bordalát a „Csikóbőrös kulacshoz" meg a Kazinczytól is „csudált, irigyelt, lelkes" „Parasztdalt". Anakreoni dalai már inkább olasz és német utánzások, bár e nemben is írt egy remeket, a „Szeplőt." Klasszikus mértékben írt ódáira áll a Kazincy mondása : „az ideák nemesek és nem földszint csúszók, ez pedig maga is poesist teszen." Telvék a francia enciklopédisták eszméivel. Tagadhatatlan, Csokonainak legmaradandóbb alkotása furcsa vitézi versezete, a „Dorottya vagy a dámák diadala a Farsangon." Tassoni, Boileau és Pope hatása érzik rajta. De mint Zrinyi Tassót, Csokonai is felülmúlja mestereit úgy a cselekvény megszerkesztésében, mint a jellemzésben. Sőt felülmúlja sajátos magyar humorában is. A mi benne burleszkszerű, alantjáró komikum van, azt Toldi és Salamon joggal írják e költő kora és környezete rovására. Elte vége felé Csokonai Árpádról tervezett egy nagy nemzeti hőskölteményt ottava rimákban. Néhány versszak s az egésznek tervezete el is készült. Azt látjuk belőle, hogy Voltaire Henriás^át akarta utánozni, tehát inkább historico — didaktikus eposznak indult, azért nem oly nagy veszteség irodalmunkra, mint sokan gondolják. Ellenben méltó befejezése a költő irodalmi működésének „A lélek halhatatlanságáról írt poéniája", irodalmunknak Arany „Vojtina ars poéticája" mellett a legremekebb tankölteménye. Ezt igazán a szíve vérével írta. Rhédey Lajos kamarás, neje elhunyta alkalmából a nálunk minden felekezet kántorainál elterjedt „búcsúztató" írására szólította fel a költőt. Alapjában véve egy ízléstelen műfaj. A kilitii katholikus kántortanító magyarázta egyszer előttem, hogy a hány versszak, annyi húszas fillérben. Azért az elhúnyt rokonai jól megszokják latolni, hogy hány atyafitól hány versszakban búcsúztassák el a megboldogultul Csokonai nem is ismerte Rhédeynét, de magával ragadta az ihlet s egy éjjel megírta nagyszabású tankölteményét. Összefoglalta, hogy e kérdésben milyen felfogásról tanúskodik az öntudatlan néplélek, mit tanít a történelem és kinyilatkoztatás s milyen álláspontot foglal el a philosophia. Ez utóbbit illetőleg nem túlságosan mély kapavágású. Főleg Rousseau eszméit visszhangoztatja, de a lyrai hevület, az érzés nemessége igazi költészetet lehelnek s a közbeszőtt, változatos versmértókü ódák ma is egy szebb, magasztosabb világrend légkörébe rjgadják át az olvasót. Elvégeztetett. A bölcs isteni gondviselés senki vállaira nem rak több terhet, mint a mennyit megbír. A testben gyönge, lélekben zaklatott költő kevéssel utóbb megszabadult a földi fáradalmaktól. „Majd talán egy boldogabb időben föllelik sírhelyemet" — sóhajt föl halálos ágyán. Ma, mikor apró-cseprő zsurnalisztaköltők dicsőségétől zeng . a magyar Parnassus s mikor Szabolcska legmélyebb vallásos ihletű költeményeiről kicsinylőleg nyilatkoznak a költői iparJovagok, fájdalommal kérdhetjük : vájjon ilyennek álmodták-e a nagy úttörők a jövő századok magyar költészetét ?! Pozsony. Albert József. G. Veitbrecht: Unser Glaube, — der Gemeinde dargelegt. Megjelent Steinkopf I. F. kiadásában Stuttgartban. Ára fűzve 3 M., kötve 4 M. Többször hallhatjuk alapos ítéletü emberektől azt a nézetet, hogy még 60—70 év előtt sokkal többen találkoztak egyházunk ú. n. világi tagjai között, a kik jártasak voltak Isten igéjében, sőt a theologia egyik-másik ágával szinte szakszerüleg foglalkoztak, mint ma. Voltak felügyelőink, a kik a szentírást és hitvallási iratainkat ismerték és az igaz evangyeliumi protestáns szellemtől voltak áthatva s így igazi egyházi alapon sokszor sikeresebben szállottak síkra egyházunk érdekeinek védelmére, mint a lelkészek. Ma is megvan ugyan a készség az egyház terén való munkálkodásra, és hálával kell elismernünk mindazokat az időben, munkában és anyagi javakban hozott áldozatokat, a melyekkel oly sokan szolgálják egyházunkat. De igazán áldásos közreműködés csak ott lehet, a hol meg van a munkásokban az érzék egyházunk lényege és feladata iránt, a hol a meggyőződésszerü élő hit fűzi a munkásokat az egyházhoz. Ez pedig föltételezi a befejezett evan.gyeliumi világnézetet, mely az egyéniséget áthatja, irányítja és vezeti. Nagy jelentőségű feladat háramlik e tekintetben középiskoláinkra; de sokat tehet az egyházi irodalom is. Azért, midőn az egyházunkban szunnyadó erők felpezsdítésére törekszünk, necsak a szakszerű theologiai müvekre, de ne is csak a hitépítő és erkölcsnemesítő népies iratokra gondoljunk, hanem terjeszszük ki figyelmünket oly müvekre is, a melyek különösen az ú. n. müveit középosztály igényeit tartják szem előtt s a népiességet a tudományossággal, az épületességet a tartalmi alapossággal, az ízléses kifejezést bizonyos rendszerességgel egyesítve tárják fel hitünk igazságait. Sokan érzik bizonyára egy ilyen hittannak a hiányát. Weitbrecht müve ennek az itt kifejezett követelménynek teljesen megfelel; azért érdemes, hogy minél többen megismerkedjenek vele, lelkészek és nem lelkészek egyaránt; sőt óhajtandó volna, ha találkoznék, a ki Istentől nyert adományait felhasználva, hasonló munkával ajándékozná meg egyházi irodalmunkat. — Weitbrecht Unser Glaube (A mi hitünk) című munkája következetesen kifejti a keresztyén hit egész tartalmát és pedig oly szervesen és egyszerűségében is igaz művészettel, hogy nemcsak oktat, hanem igazán gyönyörködtet is. Kiindul a hit általános tényéből, a mely szerint a hit minden téren, még a legexaktabb tudomány terén is megvan, a társadalmi életnek pedig egyenesen alapja mint bizalom. A vallásos hitrokon ezzel egy láthatatlan világra utal, a melytől a látható világ függ ; nyugvópontját szükségképen csak az egy személyes Istenben találja meg. Itt kerülnek helyes megvilágításba az Isten lételére vonatkozó bizonyítékok, valamint az egy személyes Isten képzétével ellenkező pantheismus, atheismus és materialismus. továbbá Isten lényege és tulajdonságai. A 3. fejezet a világ teremtésében való hitet alapítja meg és fejti ki, utalva mindenütt azokra a kérdésekre, a melyek a természettudományi gondolkodás által esetleg megingatott lélekben felmerülnek, A világ fentartása és kormányzásában való hit az eddiginek szükségképeni folyományaként tűnik fel a 4. fejezetben s itt kerül elő megnyugtató megoldásban az emberi szabad akaratnak s az imádságnak kérdése. Majd az emberi bűnben való hit címe alatt, a bűn lényegéről van szó a tapasztalás alapján, a mely szerint a bűn alapjában véve önzés és két főalakja szerint, mint érzékiség és mint gőg nyilatkozik. A bűn eredetének problémáját különböző oldalról vizsgálja könyvünk s kimutatja, hogy a kérdést megnyugtató módon csak a szentírásból ismert bűneset oldja meg, a mely a bűn eredetét egy személyes gonosz hatalomnak (a sátánnak) csábítására vezeti vissza. A bűn a szent és kegyelmes Isten részéről ellenhatást követel, a mi szükségképen isteni kijelentésre vezet. Ez a kijelentés a vallásos érzékben, a lelkiismeretben, a természetben és a történelemben is megvan rész szerint; de teljesen csak a különös isteni kijelentésben ez pedig más mint csodás nem lehet. Irt fejtegeti könyvünk a csoda lényegét és jelentőségét, a mely szerint a csuda mindig Istennek azzal a szándékával van kapcsolatban, hogy az embereket üdvösségre vezesse. A szentírásban való hit címe alatt a kijelentés történeti okmányáról, a bibliáról van elmondva a legszükségesebb tudni való, még pedig tekintettel a szentírási könyvek keletkezésére, sőt még a kritikai kérdésekre is, a mennyiben a gyülekezetet érdeklik. A szentírásban való hit az Istenemberben,