Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1904-12-25 / 1. szám

10 EVANGELIKUS ORALLO 1904 rásával próbálta a papi hagyomány és erő hatalmát megtörni A szerzetes iskolákat állami felügyelet alá helyezték, nagyon sok helyen végleg bezárták és feloszlatták. A radikális párt joggal hiszi, hogy az iskola feltétlen birtokba vétele nélkül a köztársaság jövője bizonytalan s a tanítók a köztársasági uralom alatt a monarchiának és pedig a klerikális monarchiának szellemében nevelik az ifjúságot. A franciaság egy része éppen ezen nevelésnél s a respublika gavalléros, bár gondatlan szabadelvűségénél fogva mai napig szívvel-lélekkel hódol a katholicizmusnak. A szocializmus azonban egyre összébb szorítja határait s talán épp ebből származik féktelen dühe és türelmetlensége. Bukó vagy bukásukat érző hatalmak mindig idegesek és engesztelhetetlenek. A nép vallásos érzülete egész máskép nyilvánul Franciaországban, mint Anglia, vagy az Unió területén. Más a faj, más a vallás s e két ok elegendő magyarázat. Az angol fajnál, ép úgy a tiszta németnél a vasárnap és ünnep a családé, a templomé és mindenekfelett a Bibliáé. Az emberek visszavonulnak fedelök alá, a, kenyérkereső szerszám pihen s a családtagok egymás elé tárják minden rejtett kincsét szívöknek. Ez az áhítatos irány, mely a puritán mozgalomnak vérszerinti örököse, az állam törvényeiben is kifejeződik. A törvény védi a vasárnapot; üzlet, posta, színház, versenypálya zárva; néptelenek az utcák és mulatóhelyek. Franciaországban a vallás jobbára tüntetés dolga; a monarchista pártok jelzőrózsája, kokárdája a felekezettelen szociálistákkal szövetkező republika ellen. A franciában roppant erős a pártszellem; ennek követelése szemében a legfőbb törvény s ez a legszilajabb szenvedélyekre és kitörésekre ragadja. A főnemesi világ, mint rendjének szent hagyományát őrzi és gyakorolja a vallásosságot, akárhányszor mélyebb meggyőződés nélkül. Hiszen a vallásos formák legtúlzóbb pontosságú megtartásával a legalacsonyabb bűn s a legnemtelenebb élet is összefér. A parasztság állandóan a nemesség hatása alatt állt s monarchikus érzelmével együtt emelkedik és siilyed katholikus hithűsége és buzgalma. Azonban nála sincs a katholicizmusnak akkora ereje, hogy erkölcsét nemesítené. Zola több regénye egyenesen visszataszító alaknak rajzolja a francia parasztot, a kinek önzés az evangeliuma s a kiben a kapzsiság, bujaság, részegeskedés néha a legállatiasabb módon nyilvánul. A városok népe templomba jár ugyan, de nem annyira áhítatból, mint élvezetvágyból; a templom egyik állandó pontja a vasárnapi műsornak, egyenlő rangú valami kellemes kirándulással vagy hangversenynyel. De mivel a köztársaság hadat visel az egyház ellen, a régi kormányforma nyilt és titkos híveiben természetes visszahatáskép jelentkezik a templomok, kolostorok és papok kultusza. Két szélsőség csatamezőjévé vált a közélet: az egyik a minden vallást, de első sorban a katliolicizmust gyűlölő s leigázni akaró szocializmus, a másik a papság uralma. Ez még néhol annyi támadás után is oly erős, hogy a köztársaság alig mérkőzhetik vele. A köztársaság kormányainak nem minden vágása talált. Hogy a hitoktatás az állam iskoláiból kiszorult, — a vallás tanítását a család vállalta magára. Gombamódra elszaporodtak a magániskolák, a hol az oktatás, épp úgy, mint a családban, ellenőrzés nélkül folyt. A kormány, kivált a radikális csoport felülkerekedése óta, az egyházat minden téren alája akarja rendelni az állami hatalomnak. Az a végső célja, hogy az egyház is egyik hasznos szerve és biztosító eszköze legyen a köztársaság fennmaradásának. A katholicismus ezt az álláspontot önmegtagadás nélkül el nem fogadhatja. Rég megvan az ellentét, de részint XIII. Leó pápa harckerülő, megalkuvó politikája, részint a francia ministériumok gyakori váltakozása, a vallás- és közoktatásügyi miniszterek engedékenysége, kíméletes modora és tapintata a nyilt összetűzést jó sokáig késleltette. A Wilson-pör, a Boulanger-mozgalom, Panama-botrány, Dreyfusügy annyira lefoglalta a nemzet érdeklődését, a kormányok tetterejét, hogy nem látszott tanácsosnak újabb konfliktusok fölidézése. Végre azonban rá került a sor; Waldeck-Rousseau kezdte meg a harcot a pápaság ellen s midőn ő kidőlt, utóda Combes még nagyobb erélylyel s elszántabb határozottsággal folytatja. A küzdelem nehéz, mert a hadsereg is erősen klerikális érzületű s a megdöbbentett pápai tábor a rágalom, gyanúsítás, inzultálás mérgezett élű fegyverét is elkeseredett elszántsággal használja. Példa rá Combes és André affaireje. Amazt azzal vádolták, hogy egy szerzet a fia révén megvesztegette, de a nyíl eltört, mielőtt árthatott volna. André hadügyministert pedig a parlamentben arcul ütötte a klerikális párt egyik elvakult tagja, az azóta öngyilkossá lett Syveton, a ki a legocsmányabb bűnökért járó büntetés elől menekült a halál védelme alá. A két hatalom ellentéte a lavali és dijoni püspök esete révén fajult nyilt és engesztelhetetlen mérkőzéssé. A lavali püspököt följelentették ellenségei a Curián, hogy az egyház és erkölcs törvényeibe ütköző életmódot folytat s hogy a kármeliták főnöknőjéhez gyengéd viszony fűzi. A hírre a Vatikán államtitkárja a francia kormány minden megkérdezése nélkül egyenest Rómába idézte a vádolt püspököt. A püspök az idézést haladéktalanul megküldte a vallás- és közoktatásügyi ministernek, a mint kötelessége diktálta. A miniszter megtiltotta az engedelmeskedést Geay püspöknek ; a Curia viszont, mert az engedelmesség megtagadásával az egyházi szolga legelső kötelessége ellen vétett, a főpapot nyomban felfüggesztette. A felfüggesztést a Combeskormány a Napoleon idejében kötött konkordátum megsértésének tekintette. A másik alkalmi okot a dijoni püspök liberális gondolkodásmódja szolgáltatta. Ellenségei besúgták X Pius pápának, hogy szabadkőmíves. A haragragyúlt pápa ideiglenesen ezt a főpapot is felfüggesztette s a franczia kormány értesítése nélkül Rómába idézte számadásra. A római Curia és a francia kormány közt fennálló konkordátum értelmében francia püspök a kormány előleges beleegyezése nélkül el nem hagyhatja ; ez okból a francia vallás- és közoktatásügyi miniszter követelte a Vatikántól, hogy az idézőleveleket azonnal vonja vissza, a mely kívánságnak a szentszék eleget tenni vonakodott. Ez események voltak egyenes okai annak, hogy a francia kormány vatikáni nagykövetét visszahívta és a szentszékkel a diplomáciai összeköttetést megszüntette. Igaz, hogy a római Curia mindenkor magának követelte a jogot, hogy fegyelmi úton a püspököket állásuk alól felfüggeszthesse vagy felmenthesse; de a francia kormány e jogot soha elismerni nem akarta. A kormány vádolja a szentszéket, hogy a konkordátumban biztosított jogait nem tiszteli és hogy egyházi hatalmával visszaél; jelesen az által, hogy levelez a püspökökkel, beavatkozik az állam belső ügyeibe, nyilvánosan bírálja a francia kormány cselekedeteit és az állam törvényeit. Az állam és egyház közti viszony a miatt is meglazult, hogy a püspökök és papok a köztársasági kormányforma és intézményei ellen nyilvánosan, a szószékről izgattak és akárhányszor megesett, hogy a papok a szószékről egyenesen a kormányt támadták, mi különösen a válasz-