Evangélikus Őrálló, 1905 (1. évfolyam)

1905-03-03 / 10. szám

J 905 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 100 dése is annál fontosabb és felelősséggel teljesebb, mint pl. a filozófiai fakultásra nézve a doctori promocio, a mivel természetesen ez utóbbinak egészen más szempont alá eső értékét épenséggel nem akarom kisebbiteni. A theol. tanári vizsgálat feladata: kideriteni és megállapítani, hogy az illető jelentkező az általa választott szakra nézve birtokában van-e és mily mértékben azoknak az elméleti és gyakorlati képességeknek, melyek a felsőbb — theologiai — oktatás körébe való belépésnek s az e téren való sikeres működésnek feltételét képezik. Nevezetesen az írásbeli vizsgálatnak feladata, kideriteni azt, hogy az illető képes-e az általa választott tudományszakban annyi önállósággal, tartalmi és alaki arravalósággal dolgozni, a mennyit a felsőbb oktatás céljára és színvonalára való tekintet megkíván. Ebben rejlik szerintem az egész vizsgálatnak tulajdonképeni súlypontja s azért itt kellene a legszigorúbb mértéket alkalmazni. A szóbeli vizsgálat alkalmával kell kitűnnie annak, hogy az illető birtokában és pedig egyéniesült és rendezett birtokában van-e azoknak az ismereteknek, a melyek a theol. tanárnak, mint szaktanárnak és „felsőbb" paedagogusnak — hogy úgy mondjam — állandó szellemi felszereléséhez tartoznak (curiosumoknak vagy oly dolgoknak ismeretét, melyeknek a szaktudós is esetről-esetre könyvekben szokott utána nézni, a szóbeli vizsgán kívánni nem lehet) és — last not least — bír-e a megfelelő előadóképességgel. Ez a szóbeli vizsgálat komoly feladata s azért nem szabad sem kicsinyes vallatássá, sem hiú parádévá fajúlnia. Minél jobban megfelel a theol. tanári vizsgálat egész berendezése az itt röviden jelzett célnak és feladatoknak, annál helyesebb — szerény véleményem szerint. — Ezen általános szempontok kiemelése után bátorkodom a szóban forgó konkrét javaslatokhoz hozzászólni és saját szerény javaslatomat is megtenni. 1. Hogy a theol. tanári vizsgálatra bocsátás egyik lényeges feltétele legyen a hazai tudomány lefejezésével egy vagy több évi külföldi egyetemi tanulmányozás, ez oly követelmény, melyhez szó sem fér s egyszerűen elfogadandó. 2. A latin nyelven írandó életrajzot a magyar javára a magam részéről szintén mellőzhetőnek, sőt bizonyos szempontból mellőzését kívánatosnak tartom. Igaz, hogy a latin nyelv ismerete minden theologusra nézve szakkülönbség nélkül kiváló fontossággal bír; de a vizsgálat szempontjából fontosabb a jelentkező egész egyéniségének, mint latin nyelvtudásának megismerése s e célnak jobban megfelel a magyar nyelvű életrajz. 3. Kiválóan fontosnak és életrevalónak tartom azt az indítványt, hogy a jelentkező maga választhassa szabadon tudományszaka köréből írásbeli munkája feladatai. Hadd érvényesüljön ebben is a jelentkező egyénisége — már akár javára, akár kárára. Áz egész vizsgálat színvonalának és theol. irodalmunknak csak javára válhatik, ha a jelentkező tudományszakának azon köréből választja tárgyát, melyben legotthonosabbnak érzi magát s legönállóbban képes dolgozni. Már magának a jelentkezésnek is nagyobb súlya van, ha az illető kész munkával jelentkezik. 4. Azon könnyebbségnek, melyet a jelentkező szabadságának ez a kiterjesztése nyújt, ellensúlyozása céljából, de egyéb szempontból is szükséges a vizsgálat nyilvánosságának kiterjesztése az által, hogy a jelentkező köteleztetik munkájának nyomtatásban való ki, illetőleg beadására. Az eddigi berendezés, mely szerint az írásbeli munkákat tulajdonképen csak az illető szaktanárok bírálják meg közvetlenül, kétségkívül hiányos s épenséggel nem alkalmas arra, hogy a munkahozó ambitióját fokozza, — ellenkezőleg. Másrészt a munkának legbehatóbb és legtárgyilagosabb bírálati ismertetése (a vizsgáló bizottságban) sem pótolhatja magának a munkának olvasását s azt a nyilvánosságot, mely a kinyomatással együtt jár. Az egyéniség elvének föntebbi hangsúlyozása mellett jusson kifejezésre e pontban az, hogy a theologiai tanári képesítés egyházunknak egyik kiválóan fontos közügye. Hadd maradjon elrejtve, vagy hadd szorúljon vissza az, a mi e köznek a szempontjából, a nyilvánosság szine előtt megállani nem képes. Annál inkább örülhetünk „amúgy is szegényes és hézagos hazai theol. irodalmunk" gyarapodásának oly munkák által, melyek a mértéket megütik. Legyen szabad szíves figyelembe ajánlanom még azt a szempontot, hogy a vizsgálati munkák kinyomatása által az illető biráló szaktanárok feladata és felelösség-terhe is tetemesen meg volna könnyítve. Szükség esetén meg kellene azonban elégedni azzal is, ha a vizsgálati munka valamely folyóiratban jelenik meg; mert nem mindenki rendelkezik a külön kinyomatásra szükséges költségekkel. De ez esetben is kívánatos volna a különlenyomat. 5. Úgy a 3. mint a 4. p. alatt megbeszélt javaslat pusztán a jelentkező által választott sajátlagos tudományszak körébe tartozó dolgozatra vonatkozik. Az eddigi gyakorlat szerint azonban ily szakdolgozaton kívül minden jelentkezőnek a neveléstudomány körébe tartozó tárgyról is kell írásbeli dolgozatot készítenie. Az esetben, ha szakdolgozatokra vonatkozó javaslatok csakugyan elfogadtatnak és határozatba mennek, a neveléstudományi dolgozatot vagy törölni 'kellene (így dr. Szlávik Mátyás a jelzett cikkben; mely esetben természetesen a neveléstudományi szóbeli vizsgálatra annál nagyobb gond volna fordítandó), vagy megengedni azt a — formai -— következetlenséget, hogy e dolgozatra vonatkozólag mégis fenntartatnék az eddigi gyakorlat, a mennyiben mindkét munkának kinyomatását kötelezővé tenni alig lehet. Szerényjiézetem szerint a neveléstudományi írásbeli vizsgálatnak is van elég jó értelme s ezért azt a kis következetlenséget el lehetne viselni. 6. A szóbeli vizsgálat rendjére, tárgyaira, helyére és idejére nézve, a mint azok a vonatkozó szabályrendeletben megállapítva vannak, nekem sincs különös észrevételem. A vizsgálat idejének közelebbi megállapítása természetesen kizárólagos elnöki jog és ez sértetlenül fenntartandó, annyival inkább, mert hiszen jól tudjuk mindnyájan, mily rendkívüli nehézséget okoz az egyetemes gyűlés mellett a sokféle bizottsági és egyéb ülések számára is a kellő időt megtalálni s mily súlyos terhet hordoznak azok, a kik az egyetemes gyűlés alkalmával ügyeinket vezetik. Mégis tisztán az ügy és a cél érdekében talán szabad szerény kifejezést adni annak az óhajnak, hogy a szóbeli vizsgálat ideje lehetőleg inkább az egyetemes közgyűlés elejéhez mint végéhez essék közelebb. 7. A theol. tanári képesítő vizsgálat jelentősége megkívánja, hogy a tanárságra képesítettnek ünnepélyes esküjével végződjék. De mivel az érvényben levő theol. tanári esküminta a hivatali eskü jellegével bír s így oly gyakorló lelkészek vagy vallástanárok vizsgálatánál, kik továbbra is e hivatalukban maradnak, nem alkalmazható, szükség, hogy oly esküminta állapítassék meg, mely erre az esetre is alkalmazható legyen. E végett elég volna az érvényben levő eskümintából kihagyni azokat a kitételeket, melyek neki a hivatali eskü jellegét adják s a szövegbe felvenni egy oly passust, mely a theol. tudománynak és irodalomnak lelkiismeretes, önálló és buzgó művelésére vonatkoznék. L. e lap 2. számát is,