Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1947. április 25
42 "J lal az egyházak képviselete. Az Országos Tanácsba egyházunk képviselőjéül Dezséry László egyetemi lelkészt neveztem be, Az elmondottakból világos, hogy az iskolaügy egyike azoknak a legfontosabb tényezőknek, amelyek az államhoz való viszonyunkat meghatározzák. Ebbe a kategóriába tartozik még egy jelentős kérdés, hosszú évtizedes küzdelmek vívmánya s egyben a református egyházzal való együttműködésünk egyik fontos területe a katonai egyének lelkigondozása. A protestáns tábori püspökség hatáskörébe múlt közgyűlésünk idején 42 lelkész tartozott, akik a katonai egyházközségek keretében gondozták a protestáns katonákat s a hivatásosak családját. Szálasi Ferenc a betegszabadságon levő tábori püspök helyébe diktatórikusán új püspököt akart kinevezni. Ez a törekvése azonban a két protestáns egyház ellenállásán megbukott. Az összeomlás után a csekély s egyelőre még meg nem állapított számú honvédség részére a püspökön kivül 4 református és 2 evangélikus lelkészi állás tartatott fenn. Mivel azonban az evangélikus tényleges lelkészek közül csak egy maradt meg az igazolási és létszámcsökkentési eljárások után, a másik állásra a kinevezési lehetőség megnyílásáig Vargha Sándor egyetemes főtitkár kapott tartalékból behívást az üres püspökségi irodaigazgatói állásra, tehát ebben a nagyhorderejű beosztásban most ő az evangélikus érdekek képviselője. A katonai egyházi szervezet jóváhagyott szervezeti szabályzata alapján megkezdődött a szervezési munka. A katonai egy-' házi szervezet főgondnokává s egyben a kilences bizottság tagjává a honvédelmi miniszter Őssy-Qrley Zoltán altábornagyot, a szegedi katonai körzet parancsnokát nevezte ki, akit ebben a minőségében erről a helyről is hittestvéri szeretettel köszöntök. Alinak a reményemnek adok kifejezést, l^ogy a katonai egyének lelki gondozásának újjárendezése egyházunk törvénybiztosította jogainak érintetlenül hagyásával történik s a református egyházzal ebben a keretben továbbra is együttműködhetünk. Dnnek az együttműködésnek másik területére térek s ez a sajtószolgálat. Egyházunk sajtószolgálatát 1946 márc. l-ig a református egyházzal közös szerződés alapján Farkas Sándor szerkesztő végezte. A belföldi sajtót Magyar Értesítő c. kőnyomatosával, a külföldit pedig annak angol cs németnyelvű kiadása utján látta el egyházi híranyaggal. A református egyetemes egyház elnöksége 1945 folyamán a szerződést felbontotta. Mivel a szerződés 9. pontja értelmében a két egyház közül bármelyiknek felmondása a jogviszony megszűnését jelenti, a felmondási idő lejártával Farkas Sándor hivatalos egyházi megbízás alapján végzett sajtószolgálata megszűnt s azóta csak mint magánvállalkozás fejt ki továbbra is értékes működést. Elismerésemet és köszönetemet fejezem ki Farkas Sándor csaknem két évtizedes, értékes, szerződés alapján végzett, valamint az azt megelőzött, önzetlen buzgóságból teljesített úttörő egyházi sajtószolgálatáért is. Sajnálom, hogy a helyzetalakulás miatt vele jogviszonymik megszakadt. Külügyi bizottságunk 1946. október 8-án tartott ülésén kifejezte, hogy a bel- és külföldi sajtó további rendsze-