Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1947. április 25

39 mazását. Nem volt módomban ellenőrizni, hogy panaszainknak kellő 7. foganatja lett volna. Hinnünk kell, hogy a szenvedélyek elülnek s helyet adnak a józan emberies felfogásnak, a jognak, igazságosságnak s eljön az ideje az evangéliumi megbocsátásnak is. Az egyháznak egyik főfeladata, hogy ezt hirdesse és munkálja. Hogy ezt a feladatát s általában egész hivatását hogyan tudja az egyház betölteni, az nagyban függ attól, milyen a lelkészképzésünk. A lelkészképzés ügyét ezer veszély fenyegette a lefolyt eszténdők válságai között. Az összeomlás előtt Sopron felett állandóan repülőgépek cirkáltak. A folytonos légiriadók lehetetlenné tették a komoly munkát. Ehhez járult a lelkészképzés és lelkésznevelés otthonául szolgáló épületeknek más célokra történt igénybevétele, s a nyugat felé tartó népáradat által a városban előidézett kavarodás, amelynek közepette eredményes munkát folytatni alig lehetett- Az ifjúságnak a hittudományi kar épületébe való átköltöztetése következtében meglazult s a város ostroma alatt egyidőn át szünetelt is az érintkezés az ifjúság és nevelője között. Azonban alighogy átvonult a fergeteg a városon, már megindult a hittudományi karon a munka s az Otthonban a lüktetőbb élet. Remélem, az Otthon épületéből a tanév végével kiköltözik a saját otthonának lefoglalása miatt oda betelepült Szent Imre Kollé' gium, aminek érdekében mindent elkövetek, s a lelkésznevelésnek ez az intézete fontos egyházi szolgálatát ismét akadálytalanul végezheti. Mint nagyjelentőségű eseményt, kiemelem a lefolyt idő történetéből, hogy a fakultás megnyitotta falai között az Ökuménikus s az Északi Intézetet. Ugyancsak említést kíván az Egyetemes Segélyosztó Bizottság határozata, mely szerint az Amerikai) Lutheránus Egyház segélyéből 1.000 dollárnak megfelelő összeget adomány, 3.000 dollárnak megfelelő öszszeget pedig három év alatt visszafizetendő kölcsön címén épületének karbahozatala céljából a hittudományi kar rendelkezésére bocsát. A hittudományi karról szólva, lehetetlen nagy sajnálattal nem állapítanom meg, hogy D. Dr. Prőhle Károly egyetemi tanár, Iheol. pror í'esszoraink nesztora, lelkészképzésünk elévülhetetlen értékű szolgálatokat teljesített nagymestere, nyugalomba vonult. Távozása pótolhatatlan veszteség. Szolgálatának emléké beleírva tanítványai nagy seregének és egyházunknak hálás szívébe. A hittudományi kar és a Theologusok Otthona szolgálatán dől el a kérdés, hogy milyen lesz egyházunk jövendő lelkésznemzedéke, s így végelemzésben egyházunk sorsa. Ezért van akkora hangsúly a kettőnek harmonikus együttműködésén s a külön-külön mindkettőjük életében és működésében érvényesítendő össszhangon is. Harmonikus lelkű s harmonikusan együttszolgálni tudó lelkészek csak harmonikusan együttdolgozó intézményekből, tanárok és nevelők keze alól kerülhetnek ki. Közölje Isten Szentlelkét

1 mindnyájukkal, hogy a harmónia lelke meglegyen bennük. Amilyen a hittudományai kar és a Theológusok Otthona, olyanok lesznek lelkészeink, híveink pedig olyanok, aminők iskoláink. Ezeknek utolsó három éve tele van létfenntartási, önvédelmi s a hivatásteljesítés lehetőségének biztosításáért folytatott küzdelemmel. A történelmi idők mindig közelről érintik a nemzet tanítási és ne-