Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1947. április 25

38 # san kifogásoltuk a kiszállításnál észlelhető, demokratikusnak nem mondható bánásmódot. Püspöki karunk átiratot intézett a németországi evangélikus egyház vezetőségéhez, kérve, hogy a kitelepítetteket fogadja szeretettel és goni dozza hűséggel, mint mi gondoztuk. Ez a megnyilatkozás a nyugati országok sajtójában élénk visszhangra talált és német részről meleghangú viszonzásban részesült. Felszólaltunk a Szlovákiához csatolt területen élő magyarokért is, akiknek nemzetiségük miatt a jogtalanságoknak s embertelen bánásmódnak még a nemzetiszocialisták módszereit is megszégyenítő fokát kell elszenvedniük. Elnöktársammal a békeértekezlet főtitkárságához memorandumot adtam be az önrendelkezés jogának érvényesítése érdekében. Az Egyházak Világtanácsánál feltártuk a szlovákiai magyarüldözés embertelen voltát. Az evangélikus országok érsekeit felkértük közbelépésre. A szlovákiai püspöki karhoz pedig püspöki karunk megkereséssel fordult, hogy tegyen lépéseket az ott folyó kegyetlenkedések megszüntetése 6 a Csehországba deportáltak lelki gondozása érdekében. Azt utóbbira — sajnos — olyan válasz érkezett, amelynek tartalma és hangja egyaránt kifogásolható. Egyházunk ezt a kérdést fájdalmas érzésekkel állandóan figyeli s a jövőben is minden tőle telhetőt el fog követni, ,hogy az emberiesség szempontjai érvényesüljenek. A menekültek nyomorának enyhítésére mozgósitjuk a könyörülő felebaráti szeretetet. Ide áttelepítendő evangélikus híveink evangélikus környezetben való elhelyezése s egyéb érdekeik védelme céljából állandó érintkezésben állunk a telepitésügyi kormánybiztossággal. A megbízott szerepét Dr, Vladár Gábor vállalta. A kormánynál többször tettünk lépéseket a hadifoglyok és polgári deportált egyének hazaszállítása ügyében. Nemzetközi egyezmények értelmében polgári egyének és nők nem tekinthetők hadifoglyoknak, ezért ezeknek mielőbbi hazaszállítása sérelem orvoslását jelentette volna. Hadifogságban sínylődő polgári és tábori lelkészeinknek rádión üzentünk családjuk felől. Imádságaink hadifogságban sínylődő véreinké, együttérzésünk és támogatásunk itthon szükséget szenvedő családjuké. A visszatelepítési kormánybiztosság figyelmét felhívtuk leventéinkre, kik — értesülésünk szerint — serdületlen ifjakhoz nem illő környezetben erkölcsi és testi veszélynek voltak kitéve. A kormánybiztosság biztosított arról, hogy a visszatelepítés keretében soronkívül hozza őket haza családjuk körébe. Egyes igazolóbizottsági eljárásoknál tapasztalt túlzások, valamint népbírósági ügyekben több helyről érkezett aggasztó értesülések alapján az igazságügyminiszternél s a miniszterelnöknél lépéseket tettünk az igazságosság tárgyilagos, szenvedélymentes érvényesítése érdekében. Többször rámutattam az igazságügyminiszter előtt az előzetes rendőri őrízetbevétellel kapcsolatos panaszokra, kérve, hogy azok a jognak s igazságnak megfelelően, a kihallgatás meggyorsításával az ártatlanság megállapítása esetén mielőbb szűnjenek meg. Mindenképpen sérti az emberiességet s az igazságról alkotott fogalmainkat, hogy tisztes egyházi férfiak pusztán gyanú miatt hónapokon át börtönt szenvedjenek. Az internáló táborokban, valamint a fogházakban az élelmezés hiányát s a lelkigondozás akadályait tettük panasz tárgyává. Számtalan esetben az őrizetben lévőktől még a Bibliát is elvették, a keresztet elkobozták, vagy megsemmisítették. Kifogásoltuk a testi kényszer alkal-