Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1947. április 25

.9 a békesség evangéliumát, bomba- és gránátzáporban erősítettek az élőket és temették a holtakat. A hatalmon lévőkkel szemben felemelte szavát az egyház minden olyan kérdésben, amelyben isteni hivatása megnyilatkozásra kötelezte. Kért és könyörgött, tanácsolt és tiltakozott, észretérésre intett és Isten ítéletével fenyegetett lelkiismeretének kényszerítése szerint. Kinyújtotta kezét más egyházak felé s ugyanakkor megragadta a feléje nyújtott jobbot, hogy együttműködéssel fokozza s biztosítsa megindított akciók sikerét. Kereste a külföld egyházaival való érintkezés lehetőségét s olyankor újította fel azokkal régi kapcsolatait és dolgozott együtt velük az igazi béke megvalósításán, amikor a határokon még drótsövény zárta el az utat s azokon túlra csak az ágyúk torka küldött üzenetet. Mikor a harcok pokoli hangzavarában megkondultak a templomok harangjai, mintha karácsonyi angyali kar hozta volna a válságok éjsza.

1káján virrasztóknak az ég izenetiét: »Béke a földön és az emberekhez jóakarat!« A front átvonulása után a föld alól napvilágra merészkedett népünknek, amelyet az élre tolakodott, de épp oly gyorsan megfutamodott álvezetői cserbenhagytak, első vigasztalója, bátorítója és vezetője az egyház volt. A háborús válságban ezt tette az egyház. * Ámde a háború maga, a hadseregek mérkőzése csak fegyveres összecsapása volt annak! a roppant méretű küzdelemnek, amelyben világnézetek viaskodnak egymással. Nemzetünk ebbe a harcba is belesodródott, minek folyamányaképpen világnézeti hasadás állott be soraiban és nemcsak két, hanem több táborra szakadt. A világnézeteknek ebben az ádáz harcában az egymással szemben álló táborok hol azt várták az egyháztól, hogy az általa képviselt, hatalmas erkölcsi erővel s a nép tömegeire gyakorolt, utolérhetetlen befolyásával szolgálatukba szegődjék, hol pedig azt, hogy a köztük dúló világnézeti harcban legfeljebb csendesen asszisztáljon, illetve abba ne szóljon bele. Akik ezt várták az egyháztól, azok szem elől tévesztik, hogy az egyház az evangéliumban kijelentett, örök isteni igazság hordozója a hivatásával kerülne ellentétbe, sőt létjogosultságát tenné kockára, ha világnézetek kiszolgálására vállalkoznék, vagy néma szemlélője maradna olyan folyamatoknak, amelyek Isten törvényébe ütköznek. Ezért az egyház éles kritika kereszttüzébe, sőt időnkint kíméletlen támadások középpontjába is került. így a nemzeti szocialista rendszer az egyház fellépését illetéktelen beavatkozásnak minősítette s a mögötte álló, megtévesztett tömegek helyeslésétől kísérve, az egyházat az általa időszerűnek és szükségesnek deklarált törekvések és reformok kerék* kötőjeként, ellenségeként igyekezett a közvélemény elé állítani. Az egyháznak különösen heves összetűzése támadt a nemzeti szocialista irányzattal s azzal <a kormánnyal, mely ennek előkészítője volt. Ez az összeütközés a zsidókérdésben érte el tetőpontját. Egyházunk a többi keresztyén egyházakkal együtt ezeket a kormányokat a zsidókérdés rendezésére vonatkozó törvényjavaslataikkal és rendeleteik kibocsátásával, valamint végrehajtási intézkedéseik foganatosításával kapcsolatban a beadványok egész sorozatával ostromolta. Az elért eredmény