Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1943. december 3

•44 és a halál felett életet biztosító élő kenyeret. Az igén kívül gondolnia kell a szentségekre. Az úrvacsorázók száma sokfelé zuhanást mutat. Pedig a statisztikai szám sokszor csak a résztvevők testét jelenti, lélek nélkül. Ha Isten keze rostába vetné az evangélikus úrvaoscrázókat, vájjon hány evangélikus hitű találtatnék közöttük? Fontos lelki munka fűződik ehhez. Széleskörű munkával ki kell építenünk a köztudatban és gyakorlati életben az egyház egyházi lényegét Ne csak a történelem nagy bizonyságtevőjét és paragrafusokból kialakított jogi szervezetet lássanak benne. Higyje minden evangélikus ember, liogy az egyház Krisztus testének valósága, vele való közösségünk

1 erejével való tápláltatásunk nem hitető álom, hanem Isten ígéretében adott bizonyosság. Váljék a lelkiegyházban diadalmassá ez a vallomás: Krisztus az én Uram! Tehát, ne csak az adópéjnz és jogi hovatartozás, ne csak a történelmi mult és családi hagyomány, hanem az élő Krisztusban kapott válság-kegyelem tegyen evangélikussá. Teljék meg az emberek történelmi öntudata teljes, igazi evangéliumi hittudattal, mert fenntartó erő csak ebben van. A történelmi emlék elhoinályosodhatik. A jogi szervezet kötelékei meglazulhatnak, de aki Krisztust urának vallja s egyházában az ő szent testét birja, az nem válik megpróbáltatások idején homokban elbúvó patakká, hanem hitvalló bátorsággal bizonyságot tesz Krisztusról és a maga evangélikus voltáról. A hittudat erőforrássá tevése különös jelentőségű sajátos viszonyaink között. Egyházunk »egy

! kártya-rend!szer« szerint él, »egy kártyarendszer szerint rendezkedett be. Ha nem is mindent, de legalább is nagyon sokat az államtól vár. Történelmünk nagy századai az önfenntartás erényeit mutatták. Ma azonban az alapítványtevések, végrende. letek, pecsétes, fundációs levelek megritkultak történetkönyvünkben. Az igeszolgálatra vonatkozó kötelességünket fogyatékosan teljesítjük. Munkánk némelykor a meglevő gyülekezetekben is erőtlen. Megtűrjük emberek lehetetlen munkamegterhelósét. Nagy gyülekezeteinket nem parcellázzuk, vonakodunk új szolgákat állítani a nagy munkamezőkre. Statisztikai számokhoz, jogi szervezettségihez kötjük munkánkat. Halljuk ugyan szórvány területeink, missziógyülekezeteink kiáltását, tenyérbegyűjtött vízzel enyhíteni próbáljuk szomj úhozásukat, de erőtlenek vagyunk ahhoz, hogy megmentésüket, szervezésüket, szolgálásukat egyetemes egyházi feladattá tegyük. Pedig az ige által való lélekmegtartással ily módon gyűjtögetjük az anyagot a jövendő század evangélikus egyházának történetéhez Egyházunk lelki munkájának nélkülözhetetlen anyagi feltételei van.liak. Egyliázi tisztviselőink fizetése felett száguldva elrohant az idő. Lelkészi kongruánk életfentartást biztosító régi értéke szánalmas gazdasági tényezővé foszlott. Segédlelkészeink, szervezés alatt álló misszió-