Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1942. november 20

36 3-4. a bűn és a földiek hiábavalóságának láttán Istenhez való menekvésrev az egyház időálló, örök, szent céljainak szolgálatára. Ezzel az elhatározással búcsúzzunk a régitől és vágjunk neki, Isten nevében, az új munkaévnek. Az egyetemes közgyűlés az egyetemes felügyelő évi jelentését,, amely mögött nagy munkateljesítmény áll, s amely az egyház hely­zetének és életének minden viszonylatára kiterjeszkedő, kormányzói éleslátásról és bölcseségről tesz tanúságot, köszönettel fogadja, in­tézkedéseit jóváhagyja és javaslatait határozaterőre emeli. Az egyetemes felügyelő által kifejezett üdvözlésekhez csatlako­zik, szolgálatuktól megválni kényszerült munkásaival szemben kö­szönetét nyilvánítja és az elhánytak emlékét kegyelettel megörö­kíti. 4. (K.) D. Kapi Béla püspök, egyházi elnök az ELT. II. cikkének 82.. §-a alapján az egyházegyetem lelki munkájáról a következő jelentést terjeszti be: Mélyen tisztelt Közgyűlés! I. Részletes jelentésem előterjesztése előtt néhány elvi megállapítást teszek. 1. Mindenekelőtt utalok arra, hogy az egyház lelkiélete nem magá­banálló jelenség. Nem emelhető ki az egyház egyéb tényezőkből össze­geződő életkomplexumából. Mégkevésbbé tekinthető különálló, részleges célnak, mely egyéni felfogás szerint kisebb, avagy nagyobb jelentőséggel bír. Az egyház lelkiélete magát az egyházat jelenti. Az egyház azért van, hogy lelkiélettel töltse meg önmagát. Minden más életnyilvánul ás, munka területi, jogi, szervezeti munkálkodás szintén az egyház lelki­életének erősítését tartozik szolgálni. Kölcsönösségi kapcsolat teremtő­dik: az egyház minden életnyilvánulása befolyást gyakorol az egyház, lelkiéletére és ugyanakkor lelkiélete áthatja, formálja, tartalmassá teszi az egyház összes életszerveit. 2. Lelkimunkánk az egyház helyes fogalmán nyugszik. Az evangélikus egyházfogalom szerint az egyház ott van, ahol Isten Szentlelke dolgozik. Isten Szentlelke pedig, jóllehet »a szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tuclod, honnan jő és hová megy«, Isten kegyelmi eszközeivel végzi munkáját: keresztség, úrvacsora, ige-

Next

/
Thumbnails
Contents