Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1942. november 20

14 . seggel, hogy szolgálati idejük beszámításának időpontja hazatérésük időpontjához alkalmazkodik. Az érdekelt lelkészek jórésze azonban már a hazatérését megelőzött időben is több évet szolgált le, sőt némelyikük már nyugdíjra érett, de nem kaphatja a nyugdíjintézettől azt a megnyugtatást, hogy hazatérése előtti szolgálati évei nyugdíj szempontjából nem mennek számára veszendőbe, mert még mindig késik az államnak az az intézkedése, mellyel az ezeknek az éveknek a beszámításához szükséges, biztosítási szakmatematikus által pontosan kiszámított és általam ismételten bejelentett összeget akár egyszerre, akár részletekben, akár pedig rendszeres államsegélytöbblet formájában az egyházegyetemen keresztül a nyugdíjintézet rendelkezésére bocsátja. Nem férhet kétség ahhoz, hogy az állam ezzel a kötelezettségével tisztában van. Jelét is adta ennek már, amikor adott esetekben az érdekeltek közül egyeseket a saját terhére nyugdíjazott. Annál is inkább, sőt éppen azért kérjük és várjuk, liogy ezt a kérdést most már haladéktalanul intézményesen rendezze. Javaslom, írjunk fel ennek érdekében a kormányhoz. Javaslom ezenfelül arra irányuló felterjesztésem mielőbbi, kedvező elintézésének a szorgalmazását, hogy az állam a nyugdíjoélokat szolgáló államsegély megfelelő mérvű felemelésével tegye a maga részéről lehetővé a nyugdíjas és nyugdíjsegélyes lelkészeink, özvegyeink és árváinknak a megnehezült gazdasági viszonyok között felette súlyossá vált anyagi helyzetén való javítást. Azért hangsúlyozom, hogy a maga részéről, mert itt az állások fenntartóira s a működő lelkészekre is -feladat vár. Ugyanis a kérdés megoldásához a fenntartói és tagdíj járulékok felemelése is feltétlenül szükséges. A kérdésnek ez a része a nyugdíjintézet útján kerül az egyetemes közgyűlés elé. Ehelyütt csak az ebben a vonatkozásban az állammal szemben támasztott igényünk kielégítésének szükségességére és sürgősségére utalok, mert aggodalommal eltelve látom azt a nyomorgás határán álló, gondterhes állapotot, amelyben a nyugdíjas állománynak különösen egyes kategóriái a jelenlegi gazdasági viszonyok között sínylődnek. Az állam a saját tisztviselőivel és a mi működő lelkészeinkkel szemben, ha nem is a helyzet romlásával arányban, de a legjobb indulattal és a saját helyzete által megengedett mérvben megtette, amit megtehetett s kétségtelen, hogy ennek a sebünknek a sajgását is érzi és nem zárkózik el itt sem a segítés elől. Fontos azonban, hogy az ne várasson soká magára, mert a helyzet sürget. i Ezek voltak azok a nagyobb horderejű kérdések, amelyeknek megemlítését az állammal való érintkezéseink sorából szükségesnek tartottam. Természetesen személyes és írásbeli érintkezésben álltam az állam különböző tényezőivel ezeken kívül sok más, időszerű kérdésben is,