Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1941. november 7

41 Egyházunk lelki munkájának célja abban rejlik, hogy hitbeli 4. és valláséleti sajátos jellegét kiéotfozza7~1^em azért vagyunk evangélikus egyház, hogy csupán nevünkben s a történelem regiszterében mutassuk evangélikus voltunkat, avagy hogy állami és társadalmi életünkben elkülönítve szerepeljünk más egyházak mellett, hanem hogy lényegünk kifejtése által váljunk evangélikussá s egyházi és vallási típusunk sajátosságai által határozott, evangélikus bélyegü életet teremtsünk. A körülöttünk kialakult világ nem kedvez az egyházon alapuló s az egyházból táplálkozó vallásosságnak. Közel egy század óta a vallást a kultúra függvényének tekintik. Figyelmen kívül hagyják önmagában képviselt értékét s hozzákötözik a kultúra szekeréhez, ami a kor szellemi irányának változása szerint alkalmazkodást követel a vallástól is. Ilymódon belső tartalmát illetőleg a vallás függési viszonyba kerül a kultúrától. A vallásosság önállóságának elhomályosodása sokféle következménnyel jár. Megteremti a müveitek vallásos típusát, melyből hiányzik az Istenben kialakuló élet teljessége, az Isten kegyelmének elfogadása s az üdvösség kérdésének megoldása. Az élő Istennel személyes közösséget jelentő vallás helyére a vallásos és etikai színezetű világnézet lép. További következményét abban látjuk, hogy a vallásosság erkölcsi síkban helyezkedik el. Az emberek megelégesznek a korrekt, becsületes, jellemes, erkölcsös ember típusának kialakításával s komolyan hiszik, hogy Isten is megelégszik azzal. Erkölcsi viszonylatban kidolgozzák életüket. Kikapcsolnak belőle minden érzékfelettit, életüket a világhoz, az emberekhez, a körülményekhez való kapcsolatban építgetik, de a személyes, élő Istenhez való viszonyukat teljesen elhanyagolják. Számukra Isten nem élő személy, nem örökkévaló teremtő akarat, hanem csupán élettelen dogmatikai fogalom, akinek élő valósága szétfolyik erőtelen vallási spekulációban. így azután kialakul a dogmatika-mente val ásosság. Megelégesznek valamiféle erőtlen vallásos világnézettel, avagy a vallás pótlására képtelen erkölcsi idealizmussal s nagyrészt arra törekszenek, hogy lehetőleg keveset kelljen hinniök. Pedig a reformáció a vallás összes dogmatikai elemeit ugyancsak leegyszerűsítette. Visszavezette a keresztyénséget Isten kijelentésének egyetlen hatalmas hitigazságához : Krisztus jelenti az egyházat, ahol Krisztus van, ott van az egyház. Krisztus pedig csak ott van és ott lehet, ahol az ő igéje és szentsége van. Krisztus az egyház feje, ő pedig az igében és a szentségben adja önmagát, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örökélete legyen. Ez egyházunk hatalmas hitigazsága és íme, ez sem tan, hanem élet,