Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1941. november 7
20 3. 3. (K.) Az egyetemes felügyelő beterjeszti alábbi évi jelentését. Főtisztelendő Egyetemes Közgyűlés! Elnöki megnyitómban rámutattam mindazokra a problémákra, melyek a jelen bonyodalmai közepett egyházunkat foglalkoztatják, s amelyeknek bölcs felismerése és helyes megoldása egyházunk létérdeke. Ugy éreztem, hogy az elmondottakból kihagynom semmit sem szabad, sőt azokat részekre szakítanom sem, megosztva megnyitóm és jelentésem között, hanem szerves egységbe foglalva kell a Főtisztelendő Egyetemes Közgyűlés elé tárnom. így, bár nem vagyok a sok szó embere, megnyitóm a szokottnál hosszabbra nyúlt. Vannak azonban helyzetek, amelyekben a megszokás enged a felelősségtudatnak és a lelkiismeret kényszerítésének. A szokottnál hosszabb elnöki megnyitóm után viszont évi jelentésem számításom szerint a szokottnál rövidebb lesz, vagy legalább is kevesebb problémát vet fel. Megnyitómban ezúttal az államhoz való viszony kérdésére nem tértem ki. Ez szándékosan történt, mert, amit arról mondhatok, csak ismétlése annak, amit az eddigi években megállapítottam. De ehelyütt mégis meg kell mondanom, hogy ez a viszonyteljesen harmonikus. A magyar állam tisztában van azzal, és az egyházakkal szembeni magatartását e tény felismerésének szelleme hatja át, hogy egy erkölcsi alapokon nyugvó állam legfőbb támasza az egyház. Viszont egyházunk is tisztában van azzal, hogy alig van ma állam, amely az egyházak munkáját annyira méltányolná s azokat, bár nem államegyházak, erkölcsi és anyagi tekintetben olyan készséggel támogatná, mint a magyar. S teszi ezt anélkül, hogy az egyházakat vazallusaivá akarná süllyeszteni, sőt úgy teszi ezt, hogy nemcsak szabadságukat tartja tiszteletben, de annak lehetőségét, hogy isteni hivatásuknak éljenek, minden vonatkozásban előmozdítja. Nem mondom, hogy nincsenek kielégítetlen kívánságaink, sőt törvényes jogaink is, s hogy nem lehetne egyet-mást sérelmeznünk. De kérdem, nincsenek-e az államnak is csak korlátolt lehetőségei, a legkorlátoltabbak talán éppen azon a téren, amelyen tőle a legtöbbet kívánjuk? És kérdem, van-e olyan viszony a világon, amelynek nem volnának rendezetlen, vagy a rendezettnél jobban is rendezhető pontjai? Ma, amikor lángokban áll körülöttünk a világ, nem tartom alkalmasnak az időt arra, hogy azokat bolygassam. De bizonyosra veszem s ezt a meggyőződést
