Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1941. november 7
21 ép az állam magatartásából merítem, hogy az idők jobbrafordultával 3. igyekezni fog függő kérdéseinket a lehetőségek határai között a legjobban megoldani, úgy, hogy önmagának is, nekünk is javunkra váljék. Az állammal való érintkezéseink komplexumából csak néhányat sorolok fel. A mult évi egyetemes közgyűlésből annak 22. jegyzőkönyvi pontja alapján felterjesztéssel éltünk a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a korpótléknak a nem kongruás lelkészek javára a beszüntetés időpontjára visszanyúló hatállyal való újbóli folyósítása, valamint 27. jegyzőkönyvi pontja alapján a m. kir. pénzügyminiszterhez a lelkészek állampénztárból élvezett családi pótlékának a jövedelemadóalapba való be nem számítása érdekében. Az előbbi kérésre még nem érkezett, az utóbbira azonban megjött a válasz, amely szerint a kérés törvényes lehetőség hiányában nem teljesíthető. Az 1939. évi egyetemes közgyűlés 27. jegyzőkönyvi pontban foglalt határozatából előterjesztett kérelmünkre, hogy a lelkészjavadalmi búza értékelésének kulcsa 28 P-ről 21 P-re szállíttassék le, közli a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter a református konventhez ugyanebben a tárgyban 10.428/1941 ./II. ü. o. szám alatt intézett válaszát, amely szerint a kérés teljesítésére nincs lehetőség. A segédlelkészi kongrua-hiány pótlása, illetve a segédlelkészi kongrua felemelése iránt tett felterjesztésem kedvező elintézésben részesült. A hiány megszűnt, és a segédlelkészi kongrua összege felemeltetett, továbbá a segédlelkészi kongrua és a segédlelkésztartási államsegély egységeinek száma is a tényleges szükségletnek megfelelő megállapítást nyert. A felvidéki és kárpátaljai lelkészi állások javadalmának a kongrua szempontjából való újraértékelése folyamatban van. Ugyancsak rendezés alatt áll a Keletmagyarország és Erdély egy részének visszacsatolásával hazatért lelkészek államsegélyügye is, s megvan a remény arra, hogy a rendezés igazságos és méltányos lesz. A kormánynak ebben az irányban eddig foganatosított intézkedései joggal engednek erre következtetnem. Itt is új javadalomértékelés lesz. A felvidéki és kárpátaljai nyugdíjas lelkészek és özvegyek ügyének legutóbbi jelentésemben vázolt, kedvező rendezése után az azt megelőző időre az érdekeltek kárára mutatkozó különbözetet a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter helyzetükkel szembeni nagy megértéssel több részletben nyugdíjkülönbözeti segély címén folyósítja. A felvidéki és kárpátaljai lelkészek korábbi szolgálati éveinek beszámítását lehetővé tévő államsegélynek a nyugdíjintézet javára való engedélyezése és így az évek beszámítása még nem történt meg.