Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1941. november 7
17 Az elmondottakkal csak a jogi helyzetet akartam nagy vonások- 1. ban felvázolni és a jelenlegi helyzetképet az egyetemes közgyűlés elé tárni. Kommentárt fűzni ehez nem kívánok. Csak azt izenem innen hazatért német testvéreinknek : apáik is, ők is édes gyermekei voltak mindig a magyarországi envangélikus egyháznak, amely édes gyermekeinek tartja most is őket. Ha kényszerű vándorlásukból visszatérve a szülői házba, úgy érzik, hogy elintézni valójuk van, tárják fel a helyzetet oly bizalommal, mint amilyen szeretettel nyílik meg az ősi hajlék kapuja a fáradt vándor előtt és akkor látni fogják, hogy megvan a felmerülő kérdések elintézésének nemcsak a lehetősége, de megvan annak a módja és törvényes formája is. A mi oldalunkon álló, egyoldalú megítélésre hajlamos híveket pedig arra kérem, óvatosan nyúljanak ehhez a kérdéshez, mert a szenvedélyesség csak ronthat azon. Trianoni egyházunkon belül is vetődtek fel ugyancsak német részről a nyelvvel és népiséggel összefüggő problémák. Ezeknek a szemébe kell néznünk. Erre is vonatkozik megnyitóm más helyén hangsúlyozott megállapításom, hogy jaj aí egyháznak, ha az örök Isten szolgálatából a politika útvesztőjébe téved. Akik a megítélésük szerint fennforgó hitéleti válság megoldását kívánják, minden melléktekintet nélkül maradjanak egyházi síkon. Akik pedig a másik részről ezzel a kérdéssel foglalkoznak, legyenek tisztában azzal, hogy a nyelv és a népiség isteni adottság s az ahhoz való ragaszkodás magában még nem bűn, és lássák tisztán, hogy e kérdésnek megoldása döntő módon hat ki a hazatért Délvidék és a még hazavárt területek hasonló kérdéseinek rendezésére is. A képből, amely köré mondanivalómat csoportosítom, végül még egy jelenetet akarok kiemelni. A templomba visszatérő sokaság élén ott van a szolgálati köntösét újból felöltött pap. A bolsevizmus abban a tudatban élt, hogy legyilkolta, vagy száműzte az egész papságot. De vannak még — hála Istennek — éhesen, rongyosan, felismeretlenül bujdosó papok, akik várják, hogy megnyílnak a templomok, és ott teremnek a nép élén, az oltár előtt. Egyházunk létének és fennmaradásának is az volt egyik legfőbb biztosítéka, hogy még a lutherani comburantur és a gályarabság idején is voltak hű pásztorai. Ma theológushiány van, és ennek nyomán lelkészhiány fenyeget. Néhány évvel ezelőtt még túlméretezett volt a theológusok létszáma, és a lelkészi pályán is a munkanélküliség beköszöntésétől kellett tartanunk. Akkor bizonyos aggodalmat támasztott bennem az a gondolat, amelytől nem tudtam szabadulni, hogy a más pályákon való elhelyezkedés nehézségei miatt a lelkészi pálya felé fordult a nem egészen odavaló egyének érdeklődése is. A mai helyzetben viszont, amikor nagyobb kereseti lehetőségükkel a gazda4
