Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1941. november 7
16 l.és egyben a hazai róm. katholikus egyháznak is nagy fia, Széchenyi István gróf, akinek születése másfélszázados fordulójáról emlékezik meg most Isten iránti hálaadással egyetemes közgyűlésünkön rajtam keresztül a haza evangélikusságának összessége is. Ha ebben a kérdésben az ő szelleme érvényesülne, úgy, amint azt egy a közeli hetekben megjelent tanulmányban olvastam, meggyőződésem szerint kikapcsolódnék a magyar keresztyénség és a magyar nemzet életéből a reverzálisprobléma, amelyből már annyi kár és ártalom származott. A hitben való testvéri találkozás egészen természetes dolog kell hogy legyen azoknál, akik nemcsak egy nemzeti közösségnek tagjai, de akiknek még a hite is azonos. Természetes tehát, hogy, amikor az ezeréves magyar földnek hazánk testéről erőszakkal leszakított egy-egy, darabja a fokozatos történelmi igazságszolgáltatás során ismét birtokunkba jut, a hazatérők soraiban különös örömmel üdvözöljük evangélikus hittestvéreinket. Az őszinte hittestvéri érzés melegével üdvözöltük s köszöntöm e helyről most is kivétel nélkül egyházunk összes hazatért híveit és gyülekezeteit, élükön vezetőikkel. Ugy érzem azonban, mulasztást követnék el, ha külön nem emlékezném meg azokról a hittestvéreinkről, akik Erdély egy részével, mint a szász egyház tagjai jöttek vissza, de utóbb a szász egyház körében támadt indítás eredményeképpen onnét kiváltak, külön egyházmegyébe tömörültek és kérelmükre magyarországi evangélikus egyházunk kebelébe felvételt nyertek. Örömmel ismétlem meg itt, ezen a helyen azt a szívből fakadt köszöntést, amellyel az egyházmegyét október hó 19-én, Kolozsvárt végbement ünnepélyes megalakulása alkalmából az egyházegyetem nevében üdvözöltem. Különös öröm számunkra, hogy az új alakulás a kölcsönös megértés szellemében ment végbe és így megvan annak biztosítéka, hogy áldásos harmóniában fog a két testvéregyház Kolozsvárt a jövőben is működni. Isten áldása kísérje ezen, ha számra nem is nagy, de annál nagyobb jelentőséggel bíró legifjabb egyházmegyénk munkáját. A hazafiúi és hittestvéri érzés melegével köszöntöm erről a helyről a Jugoszláv állam felbomlásával hazatért bácskai országrész és Muravidék evangélikusságát is, annak minden egyes hívét, tekintet nélkül arra, hogy melyik népcsoporthoz tartozónak vallja magát. Amilyen örömmel állapítom meg, hogy magyar, szlovák és vend testvéreink számára természetes volt az, amit állami és egyházi törvényeink egyértelműen állapítanak meg, hogy ismét integráns részeivé váljanak a magyarországi evangélikus egyháznak, annyira fáj, hogy a hazatért német testvérek nagy része sajnos nem számolt visszacsatolásának ezzel a természetes folyományával, hanem fenntartani kívánja azt a különállást, amelyre a jugoszláv állam idejében tett szert.
