Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1940. november 3

5 én erőm erőtlenség által végeztetik el. Ez a kegyelem elegendő volt ahhoz, hogy a beteges Pál meg- I. hódítsa vele a római birodalmat. Ez a kegyelem ma is elegendő, hogy a hívő embert Isten gyermekévé avassa. Az egyház hivatása nem az, hogy fokozatosan államegyházzá, kultúrkeresztyénséggé, szociális közösséggé, vagy világmenedékházzá fejlődjék, hanem az, amit állam, kultúra, szocializmus és felebaráti szeretet együttvéve sem tud megcselekedni, tudniillik, hogy az örök nyugtalanságban, bizonytalanságban élő szegény emberhez elvigye az örvendetes üzenetet : Isten Krisztus által téged is keres, téged is boldogítani, téged is üdvözíteni kíván. Ha e feladat teljesítése közben a tövis tovább szúr s fájdalmat okoz, az nem baj. Sőt, hála legyen Istennek, hogy fáj. Fájjon is, mert csak az élő szervezet érez fájdalmat. Isten óvjon attól, hogy ne fájjon, mert akkor már nem is élünk. Ezt a tövist érzi az egyház testében és önmagában az egyháznak minden lelkiismeretes sáfárja, különösen akkor, mikor beszámolót készít akár egy kicsiny gyülekezetről, akár a hitünk cselédei iránti szeretet gyakorlásáról : a Gyámintézetről, akár mindezeknek összességéről : az Egyházegyetemről. Aki a tövist nem érzi, az nem sáfár, az béres. ' Maradjon hát a tövis továbbra is az egyházban mindaddig, míg azt eltávolítani üdvösnek látja az, aki nem egy tövist, hanem egész töviskoronát hordozott Amíg az egyház e tövissel koronázott mennyei királynak követségében jár e földön, addig az egyház — minden fogyatékossága mellett is — méltó lesz arra, hogy melléje álljunk, mellette kitartsunk és érette áldozatokat hozzunk. — Ámen. A közgyűlés 1940. évi november hó 8-án ment végbe, amikor is annak tagjai a leánygimnázium dísztermében egybegyűlvén, D. Kapi Béla püspök, egyházi elnök így imádkozott : Örökkévaló Isten, szerető mennyei Atyánk! Szent színed elé hivattunk s imádságos lélekkel, lehajtott fejjel állunk meg Előtted. Emberi szózat hívott, de mi tudjuk, hogy Te hívtál. Emberi számadószék elé állíttattunk, de mi tudjuk, hogy Teelőtted állunk s Néked kell számot adnunk. Lehajtjuk hát fejünket és bűnbánó" lélekkel valljuk : nem tudtunk most sem azok lenni, akiknek lennünk kellett volna ! Légy hozzánk kegyelmes ! Vallást teszünk Rólad, örökkévaló Isten, mennynek-földnek teremtője, ki gondviselőnk voltál, egyszülött szent Fiadat az anyaszentegyház fundámentomává tetted, evangéliumod világosságával minket összegyűjtöttél és együttartottál. Vallást teszünk Rólad, üdvözítő Krisztus, ki életeddel, haláloddal, feltámadásoddal önmagadat az anyaszentegyház élő testévé tetted ! Vallást teszünk Rólad, Szentlélek Isten, ki örökkévaló erőddel munkálkodol mibennünk s a szentek közösségében egyesíted a hívő lelkek millióit ! Hálát adunk Neked, örökkévaló Isten, a Te evangélikus anyaszentegyházadért. Megköszönjük Neked evangéliumod világosságát, megtartásunkat, négyévszázados kereszthordozásunkat, történelmi időkben elvégzett munkánkat, eddigi szolgálatunkat. Örömtől ragyogó lélekkel köszönjük Néked, hogy magyar földünkhöz régi magyar rögöket, magyar népünkhöz testvéri szíveket hoztál vissza. Tedd édessé testvéreink s országrészünk hazatérését ! Áldd meg azt, amit ajándékul magukkal hoznák s azt is, amit ajándékul mi adhatunk nekik. Cselekedd, hogy a megajándékozás és a megajándékozottság érzését a Te Lelked tegye tisztává, szent és drága értékké ! Áldd meg tanácskozásunkat. Ne engedd, hogy akárcsak egy pillanatig is gondoljuk, hogy Te nem vagy velünk. Állandóan légy velünk Szentlelkeddel, hogy nemcsak magunk felett és magunk mellett, hanem magunkban is élő, örökkévaló Istennek érezzünk és hitünk szemével megláthassuk, hogy egyházi és iskolai szükségleteinkben s minden munkálkodásunkban a Te akaratodnak keU teljesülnie. Nem a magunk ügyéért küzdünk, örökkévaló Isten, hanem a Te ügyedért, nem is a mi erőnkkel, mert ez magában mitsem ér, hanem a Te örökkévaló erőddel. Jövel hát, Szentlélek Űristen, légy számunkra világosság, erő, elindulás és boldog célhozérkezés. Ámen. Az ima elhangzása után D. Báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő az alábbi megnyitóbeszédet mondotta : Főtisztelendő Egyetemes Közgyűlés ! * Míg körülöttünk a világon csaknem minden égtájon kigyúltak a háború tüzei, hazánk béke és nyugalom színtere, ahol alkotó, békés munka készíti elő annak az új világnak születését, amelyben a népek sorsát igazgató Isten, soha el nem múló hitünk szerint, ismét visszaadja a magyar nemzetnek azt, amitől a világ egykori hatalmasai megfosztani igyekeztek : Tőle vett történelmi küldetését. Mintha csak Isten kárpótolni akarná ezt a népet azért, hogy az eddig átélt századok minden fergetege rajta vonult át, mintha csak isteni áment mondana nemzeti imádságunk megállapítására : „Megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt", nemcsak hogy távoltartotta mindeddig emberkéz rajzolta, szűkebb határainktól a háború vészeit, de igazságot is szolgáltatott nekünk nagy barátaink, a Német- és Olasz-Birodalom és azoknak kiváló vezérei által, akiknek döntésével