Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1937. november 12

14 -O. Az evang. külföld több vezetőférfiának elhunyta is fájdalmat okozott a szívünknek és részvétnyilatkozatra indított. Együttérzésünket nyilvánítottam I). Zöllner Vilmos, a Német Evan­gélikus Egyház volt vezetője, a világlutheránizmus egyik legnagyobb alakjának, I). Stadener Sámuel svéd püspök, egyházunk jóakarójának, D. Dr. Rendtorff Ferenc, a Gusztáv Adolf Egylet irányunkban szíves rokonszenvet tanúsított, volt vezetőjének és Dr. Deissmann Adolf egyet, tanár, az ökumenikus mozgalmak kiváló munkásának halála felett. Ebbe a keretbe tartozik annak bejelentése is, hogy Báthory Istvánról halálának 350. évfor­dulója alkalmából Isten iránti hálaadással templomainkban megemlékeztünk. Ebben az órában pedig, amikor mi itt az eperjesi vértanuk emlékének hódoltunk, Fábry Viktor eperjesi lelkész felkérésemre egyházunk nevében a vértanuk eperjesi emlékművére koszorút helyezett. Szenteljünk még egy csendes percet a róluk való hálás emlékezésnek és tegyünk szent foga­dást, hogy a hitbuzgóságnak és a hithűségnek az ő példájuk által megszentelt útján járva igyekszünk áldásossá tenni egyházunk számára a hanyatló után a mai nappal reánk virradó új munkaévet is. Az egyetemes közgyűlés, többször megújuló helyesléssel kísérve az egyetemes felügyelő időszerű, megszívlelésre méltó iránymutatást tartalmazó, gondolatokban gazdag és nagy munkateljesítményről számotadó megnyitóbeszédét és évi jelentését, az azokban foglaltakat tudomásul veszi, intézkedéseit és javaslatait magáévá teszi. Kegyelettel örökíti meg az egyetemes közgyűlés az eperjesi vértanuk emlékét és hálával az isteni Gondviselés iránt azért, hogy őket egyházunknak adta, kéri az Istent, tegye egyházunk jelen és jövő nemzedékét a vértanukhoz méltóvá. Mélységes hálaérzettel hajol meg az egyetemes közgyűlés az egyház Ura előtt a nagy kegyelemért, hogy a zsinat munkájára áldását adta és kéri, tegye annak magvetését egyházunk életében gazdagon gyümölcsözővé. D. Geduly Henrik püspök, volt egyházi elnöke emlékének kegyelettel áldoz az egyetemes közgyűlés és azt jegyzőkönyvében megörökíti. Az egyetemes közgyűlés új egyházi elnökét, D. Kapi Béla püspököt és Dr. Dómján Eleket, a tiszai egyházkerület új püspökét, bizalommal, szeretettel és őszinte áldáskívá­nattal üdvözli. 5. (Ky.) Az egyetemes felügyelő nevében Kuthy Dezső egyetemes főtitkár a következő előterjesztést teszi. A magyar evangélikusok mindenkor különös tiszteletének és kegyeletének tárgya volt az országalapító István király, aki a magyarságot Krisztus országa számára is meghódította. Ezért egyházközségeink legnagyobb része eddig is megünnepelte augusztus 20-át s ezért foglalt ebben a kérdésben állást már 1935. évi egyetemes közgyűlésünk az egyetemes felügyelő által jelentésében előterjesztett következő javaslat alapján: ,,Kegyeletérzés hat át minket Szent István király emlékével szemben. Ezért tartanám kívánatosnak, hogy Szent István napja nemzetünk hivatalos ünnepnapjává deklaráltassék és azt egyházunk is megünnepelje. A nagy király, aki állami életünk alapjait lerakta s nemzetünket a keresztyén hitre térítette, annak apostola is lett. Ünnepe tehát nemcsak egyetemes, magyar, nem­zeti, de egyben egyetemes, magyar, keresztyén ünnep is. Több egyházközségünk kegyeletének spontán megnyilatkozásaként a napot már régebben meg is ünnepli." Ezek alapján hozott határozatát ismétli meg az egyetemes közgyűlés mai határo­zatában, amidőn felhívja az összes egyházközségeket István király napjának istentisztelet keretében való megünneplésére. 6. (Ky.) D. Kapi Béla püspök, az egyetemes közgyűlés lelkész-elnöke, a következőkben terjeszti elő az egyetemes egyház lelkimunkájára vonatkozó munkaprogramját. Nagyméltóságú Báró, Egyetemes Felügyelő Űr ! Mélyen tisztelt Egyetemes Közgyűlés ! Első szavam meghajlás Isten kegyelmes elhatározása előtt, mellyel engem erre a helyre állított. Második szavam csendes emlékezés áldott emlékű elődömre, ki ezen a helyen hosszú időn át hűséges munkával szolgálta egyházunkat. Harmadik szavam a köszöneté Nagyméltóságod meleg üdvözlő szavaiért, melyekkel kitüntetni szíves volt. Negyedik szavam az egyetemes közgyűléshez intézett azon kérés, hogy ajándékozzon meg bizalmával, támogatásával és szeretetével. Következő szavam pedig az ígéret szava, hogy az anyaszentegyház és a szent Isten által kijelölt munkakörömben semmi mást nem akarok, hanem hogy életem teljességével szolgáljam az én Krisztusomat. Az Egyetemes Felügyelő Űr óhajtásának megfelelően programot kell előterjesztenem egyetemes egyházunk lelki munkájáról.

Next

/
Thumbnails
Contents