Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1936. október 29

759 1. (Sz.) Az egyetemes közgyűlést bevezető istentisztelet 1936. évi október hó 27-én este 61 órakor a Deák-téri templomban ment végbe s annak szent szolgálatát D. Kovács Sándor, a dunáninneni egyházkerület püspöke végezte. A közgyűlés napján a közgyűlés tagjai a leánygimnázium dísztermében egybegyűlvén, D. Geduly Henrik egyházi elnök a következőképpen imádkozott : „Uram ! Hirdetlek Téged teljes szivemből az igazak tanácsában és a gyülekezetekben, mert nagyok a Te cselekedeteid és nyilvánvalóak mindazoknak, akik azokban gyönyörködnek." (111. Zs. 1—2. v.) íme felettünk is nyilvánvalóvá tetted, mennyei Atyánk, a Te gondviselő jóságodat, amidőn az elmúlt éjszakán megőriztél minket minden veszedelemtől és megsegítettél, hogy a kelő nappal megújult erővel végezhessük a reánk váró munkát. Szálljon ezért hála és magasztalás a Te szent nevedre. Hála és magasztalás legyen Neked azért is, hogy közel s távolból újból összegyűjtöttél minket, hogy bizonyságot téve apáink szent hitéhez való ragaszkodásunkról, a Léleknek belénk oltott ajándékai szerint tartsunk tanácsot a Te anyaszentegyházad javának előmozdításáról. Leborulva kérünk, legyen tanácskozásaink világító szövétneke a Te szent evangéliumod. Lássukmeg, hogy mint egész földi életünkben, úgy anyaszentegyházad továbbépítésében is egy a szükséges dolog : a Te szent igéd hű követése. És lássuk meg, hogy szent igéd vezérsége nélkül nincsen számunkra sem igazság, sem világosság, sem tudomány, sem tanács forrása, nincsen megszentelődés, nincsen egyházépítő munka, nincsen egy akarattá, szent közösséggé tömörülés, nincsen béke, megértés és megnyugvás. Lássuk meg, hogy egyházépítő munkánk körül is csak az tisztítja meg lelkünket a közöny, az önzés, a magabízás, a bűn és vétek minden sötétségétől, ha szent igéd világosságában megismertük és boldogító hittel valljuk a Te egyetlenegy szülötted engesztelő áldozatának a szabadító erejét. Azért engedd Atyánk, hogy a Te igazságod iránti hűségben állhatatosan megmaradva és a krisztusi szeretetben egybeforiadva munkálkodjunk küzdő egyházunkért és szenvedő magyar hazánkért, amíg nappal vagyon, hogy egykor szent kezeidből elvehessük az örökkévalóság áldását, az üdvözítő kegyelmet a mi Urunk Jézus Krisztus által. Mi atyánk Amen. Az ima elhangzása után D. Báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő a következő megnyitóbeszédet tartotta : Főtisztelendő Egyetemes Közgyűlés ! Amikor két munkaév határán egyetemes közgyűlés tartására egybegyűlünk, kettős feladat vár reánk. Egyrészt összegeznünk kell az elmúlt év teljesítményeit, másrészt pedig megállapítanunk a következő évnek a programmját. Ennél a kettős kötelességteljesítésnél tekintetünknek természetszerűleg túl kell látnia két esztendő szűk határán. A régmúlt idők történéseit is éppúgy számbavesszük, mint ahogy a távolabbi jövő lehetőségeit is kutatjuk. A multak ezen számadásában és a jövendők fundamentumvetésében azonban az egyház életében mindig egyaránt a sub specie aeternitatis elvének kell érvényesülnie. Jóllehet, az egyház minden munkája az örökkévalóságra van beállítva, mégis, mivel élete az időben játszódik le, a számadásnál és a programmalkotásnál nem mellőzhetjük az adott helyzetek figyelembevételét sem, miért is az egyetemes közgyűlésnek adottságokkal is számolnia kell és az időszerű eseményekre, illetve kérdésekre is figyelemmel kell lennie. Nekem lévén kötelességem, hogy tanácskozásainkat bevezessem, abban, amit elmondandó vagyok, szinte természetszerűleg keresek kapcsolatot a mult eseményeivel és a jelen történéseivel is, hogy azokból vonjak le tanulságokat a jövendőt és az örökkévalóságot szolgáló munkánk számára. Ma három esemény ragadja meg a figyelmemet és fejtegetéseimet ahhoz óhajtom fűzni. Az első Budavár visszafoglalásának történelmi ténye, illetve az arról való jubileumi megemlékezés. Kétszázötven esztendővel ezelőtt a két táborra szakadt nyugati keresztyénség rádöbbent arra a veszedelemre, amelyet számára az izlam jelentett. A közös veszedelem nagyságára való ráeszmélés ledöntötte a nyugati keresztyénség két tábora között a válaszfalat. A közös veszedelem megszüntetésére egyesült a kettő. Protestáns és római katholikus népek egyesült erővel ostromolták Buda falait. A küzdő seregek soraiban minden ellentétet félretéve, harcoltak a magyar protestáns és római katholikus hősök is. És a keresztyén egység kivívta a diadalt. Hogy az egykor közös veszedelem és az az ellen való eredményes összefogás emléke milyen élénken él még ma is a nyugati keresztyénség lelkében, annak bizonysága volt, hogy Budavár visszafoglalásának kétszázötven éves jubileumi ünnepén a keresztyén államok úgyszólván kivétel nélkül képviselve voltak. Ha a közös veszedelem felismerése és az az ellen való összefogás szükségességének tudata is ilyen erővel élne és hatna ma a keresztyénség lelkében, nem kellene a ma ugyancsak közös ellenségének láttán olyan aggódással néznünk a jövő elé.