Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1935. november 15

1. Ha nemzeti lobogónkat a cum Deo jelszava díszítené,.hazánk határain belül is megváltoznék mindaz, ami nyugtalanságra szolgáltat okot és orvoslásra vár. Véget érne a felforgató törekvések szívós aknamunkája s megszűnnék a hol nyíltan hangoskodó, hol titkon lappangó kultúrbolsevizmus veszedelme. De elülne a felekezetek már-már kultúrharccal fenyegető versengése is. II. Rákóczi Ferenc Magyarországán, amelynek egén a cum Deo volt a vezércsillag, a felekezetközi viszonyok akkori állásához viszonyítva, az egyházak olyan összefogása született meg, amely ma is példaképül szolgálhat. A szécsényi országgyűlés emlékérmén megrajzolt kép : a közös oltár, amelyen három egyház papja együtt áldoz és az emlékérem feliratában kifejezett tény : »concurrunt ut alant« ma szinte elérhetetlen ábrándnak tűnnék fel, ha a kommunizmus bukását követett nemzeti ébredés, sajnos, rövidéletű keresztyén összefogása nem tett volna bizonyságot amellett, hogy a kép és jelmondat egyaránt valóság lehet, csak komolyan akarni kell. Csak hatalmi érdekek szolgálata helyett alázatos istenszolgálat legyen minden egyház legfőbb törekvése. Csak egymás szeretetlen bírálgatása, kíméletlen és igazságtalan ítélgetése helyett mindenik a maga igazaival igyekezzék minél hívebben sáfárkodni. Csak a maga sajátos karakterének ápolása s kidomborítása mellett mindenik megtanulja felismerni s értékelni a másik sajátos értékeit és isteni küldetését. Ez a szellem lehetetlenné tenné, hogy egy házasság érvénye bármely egyház részéről kétségbevonható legyen csak azért, mert a házassági eskü más templom oltára előtt hangzott el. Ez a szellem azt eredményezné, hogy a családvédelem nélkülözhetetlenül fontos és üdvös munkájára — a vegyes házasságok erkölcsi értékének egyoldalúan elfogult megítélés alapján a közvélemény előtt való leszállítása helyett — mind az, aki a házasságot Isten rendelésének, a gyermeket Isten áldásának és a családot minden emberi közösség fundamentumának tartja és vallja, fenntartás nélkül, legjobb erőinek latbavetésével szövetkeznék. Miként a népeknek és a nemzetnek, úgy egyházunknak életéből is kiküszöbölődnék minden, amitől azt mentesítve szeretnők látni és bizonyára hatalmas lendületet venne egyházunk belső megerősödése és fejlődése, ha templomaink, gyűléstermeink és családi házaink ormán ott lengene a cum Deo feliratú lobogó. II. Rákóczi Ferenc kora ebben a vonatkozásban is gazdag tanulságokkal szolgál. A fejedelem első generálisának, gróf Bercsényi Miklósnak vezetése alatt megtartott rózsahegyi zsinat története kétségkívül sok emberi gyarlóságot is tár elénk. Viszont azonban kétségtelen, hogy azt a zsinatot a cum Deo pro ecclesia szelleme hatotta át. Szinte csodálatos, hogy az ezen az első magyarhoni egyetemes zsinaton tárgyalt problémák nagy része mint vált napjainkban újra időszerűvé és várja a reményünk szerint áldással végződő zsinattól és egyetemes közgyűléseinktől a korszerű rendezést, illetve megoldást. A rendezés természetesen nem a hit dolgaira, hanem csakis a szervezetre terjeszkedhet ki. A »semper reformari debet«, az örök reformáció elvét ugyanis én nem úgy értelmezem, hogy az evangéliumi hit igazságai függnek az idők változásától és azokat a változó korok felfogásához és szükségleteihez kell alkalmazni. Ezek az igazságok úgy, amint azokat Dr. Luther Márton az Isten igéjéből napfényre hozta, változhatatlanok és örökérvényűek. Csupán a hit megnyilatkozási formáinak és külső kereteinek kérdése lehet rendezés tárgya. A hit dolgában a zsinatnak csak egy feladata lehet : a hitvallás minden kétséget kizáró módon való lerögzítése. A kultúrprotestantizmus, amely talán jó szolgálatokat is tehetett a maga idején, feladatát elvégezte, helyét szükségképen a hit protestantizmusa foglalta el, amely a reformáció hittartalmára helyezi a súlyt és annak kincseivel gazdagítja a lelkeket. Bízó reménységgel szemléljük ennek térfoglalását. Ez hatja át igehirdetésünket. Ez támaszt lelkésznemzedékünk körében ifjú apostolokat. Ez hoz létre a semmiből szebbnél szebb templomokat. Ez hív életre eddig elhagyatott szórványterületeken virágzó egyházközségeket. Ez tette legégetőbb feladatunkká a szórványkérdés megoldását, amelyből természetszerűleg az egyetemes egyház is készséggel vállalja a reá eső részt. Ez kelti bennünk azt a lelkünkben megdönthetetlen meggyőződéssé izmosodott reménységet, hogy egyházunk II. Rákóczi Ferenc jelszavával díszített lobogója, mint a múltban, a jövőben is minden küzdelmen át diadalról diadalra jut. Ennek a jövőnek munkálásában ugyanazon lobogó alatt küzdő, meghitt munkatársaim között az első helyen áll igen tisztelt elnöktársam, D. Geduly Henrik püspök úr Őnagyméltósága, akit bizonnyal ettől a szellemtől áthatott egyénisége s működésének ez az iránya tett Magyarország Kormányzója előtt arra méltóvá, hogy őt az I. osztályú Magyar Érdemkereszttel tüntesse ki, ezáltal olyan címmel ruházva fel, aminőt eddig magyar evangélikus püspök még nem viselt. Ez a kitüntetés kétségkívül egyházunk megbecsülését is jelenti. Köszönet jár tehát neki azért, hogy magát erre érdemessé tette.